Magyarok a Nagy Háborúban…

A csapattestemhez utaztam. Már harmadszor behívtak, mentem a frontra…
A háború már, a harmadik évébe fordult. Ez a katona sorsa.
A vonat, amin ültem, a vasutak vegyes, teher,- és személyvonata.

Komor eltökéltséggel, még a háború első napjaiba,
Lelkes-naiv felháborodással utaztam ki a szerb frontra.
Egy év múlva meg a Kárpátokban, magyar síkságra vezető utat védtem rohamok ellen.
A vadul támadó, de végül is erélytelen orosz csapatok tömkelege volt az ellen.

Most már, új frontra mentem, behívtak immár harmadszorra,
De, már másfelé, délre, az olasz frontra, Doberdóba.
Igen! Három éve még béke volt.
De! Az óta vad háború tombolt.
Doberdó, kis krajnai szlovén falu,
Már lerombolva… a látvány sanyarú.

Nekünk a Doberdó, régen nem csak, egy kisebb helyiséget jelentett,
Hanem az ott elterülő -tizenöt kilométeres ha, lehetett-,
Dél felé nyúló fennsíkot, ahol háborúzni nagyon jól lehetett.

Ez igen gyér növényzetű, szikla, szikla hátán vidék volt,
Vér áztatta terület volt… isonzói szakasz, olasz front.

Mit csapataink végigharcoltak, az a negyedik isonzói csata,
Amit találtunk, színig telt katonakórházak és tömegsírok hada.
Én ahová kerültem, a sereg hegyi dandárja
És lettem én az utász rohamosztag parancsnoka.

Lövések hallatszottak, a légben mind kinyíltak a pamacsok,
Közben az olasz gépek felettünk, csak keringtek, mint a sasok.
Néha, messzebb de, a földön voltak kisebb bombarobbanások.

Arnold, felkalauzolt egy meredek és nagyon csúszós kopár sziklára,
Fent aztán elénk tárult a doberdói fennsík, komor-szépségű tája.
A nap ugyan ragyogott, de a vidéket bevonta a ködszerű pára.

Balra, vakító verőfényben ért össze az éggel az Adria,
Jobbra a kékes messzeségben volt a Keleti-Alpok nyúlványa.
Mögöttünk meg a földig rombolt városok, Görz, Gradiska látványa.

Öt nap múlva lesz, hogy a zászlóaljunkat bevetik a tűzvonalba,
És leváltunk egy elnyűtt csapatot, a doberdói véringoványba…

Vecsés, 2016. augusztus 31. - Kustra Ferenc József – népszerű történelem! Magyarok a Nagy Háborúban! Íródott: Zalka Máté: ’Doberdó’ c. önéletrajzi-dokumentumregénye alapján.

...

Népszerű történelem…

Az első támadás, ezerkilencszáztizenöt, június huszonharmadikán kezdődött,
Hatalmas tüzérségi előkészítéssel. A háborús szerepünk ezzel megkezdődött.

Több száz olasz löveg –éjjel-nappal- egy héten át lőtte, csak morzsolta…
Ez volt az osztrák-magyar csapatok gyengébb állásának rombolása…
Nagyon szenvedtek az olasz lövegektől, magyar, védő csapatok,
A fennsíkot, félig körbevették, így pusztították az olaszok.

A védelem tűzerejének a gerincét, főként a géppuskák adták,
Aknavető, akkor még nem volt, pedig később a védelem hegyét adták.

Harmincadikán az olaszok, mindent elsöprő rohamot indítottak,
Négy kilométeres arcvonalon, először öt ezreddel rohamoztak…
Második lépcsőben, a fennsíkra még öt ezred kapaszkodott, támadtak.

Hat napon keresztül, a roham, rohamot követett,
Sőt, a harc a görzi hídfőállásra is kiterjedt.
A csata végére az olaszok vesztesége tizenötezer fő volt,
A monarchia embervesztesége, tán' tízezer főre taksálódott.

Doberdónál, ez volt az első isonzói csata
És bizony, nem tudták, de, hátra volt még a legjava…

Vecsés, 2016. augusztus 30. – Kustra Ferenc József - Magyarok a Nagy Háborúban, ahogy elkezdődött…

...

Előre… én sehonnan tudhatom, hátra hány évem maradt,
Meg talán vár-e még küldetés a borús, kéklő ég alatt.
Vajon, mesélhetek-e még én… nekem is új élet fakadt?

Tegnapjaim, már mind temetett és ehetetlen...
A mákat nézem, ezek nagy része temetetlen.
Holnapjaim… vajúdásuk szinte lehetetlen.

Világtól rejtegettem vágyam és minden féltett kincsem,
De már látom, nagy, romos kőheggyé vált minden mögöttem.
Váram rom, fala, szilárd alapja sincsen! Ez életem.

Ahogy öregen észlelem, felém már nincs szánalom se,
De azt is látom, hogy nincs meg a szánalom esetlege!

Immár, ezüstős hajú vagyok én, én a jó öreg vándor,
Az utam is öreg, s megöregedett előttem a jászol.
Ez a helyzet, ezt sugárzom, járhatok én bármikor, bárhol.

Nem lesz itt már csata, nem lesz itt, egyéni bajvívás,
Aki ilyet akar, az lehet tőlem, mindenki más…

Én emlékszem mindenre a régmúltból és még régebbről,
Azokra, mik előtörnek a temetett messzeségből…
Bajt vívni meg már minek? Csak azt is, feledékenységből?

Régi múltból, még régebbről,
Tör előre messzeségből...

Kihűltem én is, mint a várban régen az élet,
Már csak kockakövek egymáson, enyészeté lett!
Meg közöttük már a gaz! Ami immár még, úr lett!

Várromom sok-sok, mázsányi, szürke és karcos kockakő,
Természetes emlékek zúdulnak alá… beterítő!
Ez, nekem csak ellen-barikád, vagyok, sikoltva nyögő!

Életemben volt még a váramban saját kutam,
De ma már heveny szomjúságom a rajt-cél futam.

Volt nekem is, mint másnak nehéz keresztem,
De már az sincs, elkorhadt már és letettem...
Ülök az árokparton, mindent feledtem...

Vecsés, 2016. november 22. – Kustra Ferenc József

...

Ahogy csendben megül a néma, csöndes este,
Látszik a sok hallgatag, fénylő csillag teste…
Lágyan, csöndben körbe ölel az este keze.

A csend hallgatja a vadul süket csöndet,
Mozdulatlanság, kiszívja az erődet…
Eltakart napsugár égeti bőrödet.

Gondold végig éltedet… meghökkentőket,
Karácsonykor rád tukmálják primőröket…
Már sosem találod… fagyba veszendőket.

Vak csöndet hallgat a harsogó rádió,
Csendesen koppanva hullik le a dió…
Csendben hallgatod, az életben mi a jó!

A csend rafináltan csak ül és meghallgatja a zajokat,
Állatkertben tán' már rothadt banánnal etetik majmokat…
Elmulasztod életedben a fölséges pillanatokat?

Maga a csend, a harsogó szférák zenéje,
Közben vízcsepp sodródik szivárvány szélére…
Gondolj a csendre, mint a léted egészére.

Az életben csak botladoztam, oly' csendben, többnyire egyedül,
Utólag érzékelem, nem éreztem magam csöndben, remekül…
Csendben megmondták az öregjeim, az élet csak úgy elrepül.

A csend hallgatja, ahogy hazában terjed a penész,
Ebben a csöndben olyan megfoghatatlan az egész…
Pedig a csend már tudja, előbb-utóbb, hídba lemész.

Ha bekapcsolod a rádiót, melegszenek a picike csövek,
De nem szól, Te meg hallgatod a csöndet, bénán ülve, mint a cövek…
Bánatod csendben dühöng, nincs hatása az érzéstelenítőnek.

Csendben, mindent látni lehet, utcai lámpák fénykörén
Fakadó amorf árnyak, csendben… játszanak járdánk kövén…
A többit, csöndben látom én a tiszta holdfény üstökén.

A létem végén, valahol, vak csendben, nyitott kapu vár,
Szerintem minek oda zaj, azon a kapun, nincsen zár…
Ott már csak mélységesen csendes csönd van, végső magány vár.

Vecsés, 2016. január 25. – Kustra Ferenc József

...

Hol vagy már, kedvesem?

A vágy bősz bizsergése lúdbőrösséget okoz,
Ha nincs ott a partnered, az élet ezzel pofoz.

A gondolatok is nehezülnek
És nagyon vaddal kiegészülnek…

Csak egy éjszaka, a földöntúli boldogság,
De élet, ha nem adja, lesz elkárhozottság.

Kérdések halmozódnak, igazi válasz nélkül,
Bennem a vágyódás, katasztrofálisan mélyül.
A bizsergés, eluralja eremet,
Forróvá teszi oly' habzó véremet…

Már nem is tudok semmi máson gondolkodni, csak fellebbenő szoknyádra gondolok,
Úgy tűnik, hogy a nyári, meleg időjárás is ellenségem, magamban harcolok.
Szoborszerű szépséged, betölti a látómezőmet,
Kiterjeszti a nagyon felbuzduló férfi énemet!

Vad gondolatokat letörni,
És imádsággal segíteni…
Bizony, marhaság elmélkedni.

Bizsereg a vérem, a libabőröm, meg minden is,
Másra már nem is gondolhatok, bőrödre, rád, csakis…
Megölelnélek én, hogy érezd, hogy remegek most is.

Vecsés, 2016. július 21. – Kustra Ferenc József

...

Hol vagy már, kedvesem?

Vágy bizsergése,
Lúdbőrösséget okoz.
Nehéz lélegzet
*
Megnehezülnek
A gondolatok. Érzők!
Tehetetlenség.
*
Oly’ földöntúli
Boldogság, szeretgetni!
Beteljesülés.
*
Gyűrött lepedő,
Tán’ vasalásra szorul.
Idő rablása.
*
Másnap ismét csak
Kívánalom lényege.
Megint lepedős!
*
Gyötrő bizsergés,
Napközben is támadó!
Libabőr levét…

Vecsés, 2016. július 21. – Kustra Ferenc József – íródott senrjú csokorban.

...