Miközben a tiszta eufória állapotához közeledem
szükségét érzem egy nagyobb írógép-toknak
melyben elférnek alsónem?im
az önvádam hegei
sebek b?röm radír-
gumiján mely mindig
önmagát radírozza
Miközben a tiszta eufória állapotához közeledem
a hold tüzes arcát kínai festmény
h?s rizses?jébe rejti
s nem alhatok a dörgés miatt
e nyári délutánon
melyben egy lány lemezt tesz föl
mesterkélt szörny? röhejjel aláfestett
?rült szaxofon-kísérletet
a másik szobában
Miközben a tiszta eufória állapotához közeledem
minden várost az utca
féloldalára építenek csak
és cip?m az épületszárnyakon fölsétálva
ablaknyomokat hagy
repedezni vágyó párkányokkal
s felgöngyölhet? red?nyök cip?nyelvével, jaj,
felgöngyölhet? nyelvem zsinegen látom
és arcom valami ingán
leng a spárgaszáron
gúzsbakötött lábú játékkártya-kép
lábánál fogva felakasztott Villon
És a mama fényképpé halványul kezemben
És a papa neve Ludwig
elveszett valódi ingatlanterven (elnyelte a víz)
Hajób?rönd Yonkers Avenue
ahol most lengek és lógok
a végs? fán mely vedelve bólong
s ahol kórusm?veket dalolnék
az önkívület mezején
de egy angyal elcsípte heréimet
és kasztrált hangom túl vékonyan ugrál
a lánnyal ki nevet? lemezt tesz föl
a másik szobában
Miközben a tiszta eufória állapotához közeledem
a szemem árgus kém és madárrá
változtathat bármikor engem
egy id?t lebíró tunguz robbanás
de nem vagyok apokaliptikus srác
és nem alhatok a dörgés miatt
e nyári délutánon
és néma madaram szeme
kiszáll a fejemb?l
röpdös a világ körül
melyben egy lány fölteszi
húslemezét
És ruhátlan állatsereglet vagyok
pucér összhangra vágyva
de országokra osztottak fel
Tibetben krumplilábakon állok
vagyok különös bohócfajta
lisztes az arcom hajam leragasztva
s nem alhatok a dörgés miatt
húsom lejár a t? alatt
A lány forgatja
megfordítja
megfordít engem
hogy lejátssza másik oldalam
Melle virágzik
fügék hasadnak
fehér a nap
Sohasem térek vissza
egyiptomi ruhába bújtam.

...

Nem adhatom neked a bazilika tornyát
nem adhatok neked eget
sem a Clunyb?l a kilenc vizigót koronát
még üdvöt sem adhatok neked
de egy picike erszényt adhatok
lágy egérprémeset
ráfestve egek csillagok
s benne kék könnyemet.

Nem adhatom neked Capri szigetét
szépséget nem adhatok
nem süthetek ropogós cseresznyésrétest
merthogy veled boldog vagyok
de egy pici tokocskát adok neked
puha vadmacskab?r az egész
a balfel?li zsebedbe tedd
és soha bele ne nézz.

...

A kánai menyegz?re

Sötét szem?,
?, álmaim asszonya,
elefántcsontszín szandálban,
a táncosok közt nincs hozzád fogható,
ilyen gyors lábú.

Nem leltelek a sátrakban,
a megtört homályban.
Nem leltelek a forrásnál
a kancsós asszonyok körében.

Karod kéregalatti fiatal fa;
Arcod fényszabdalta folyó.

Mint mandula, fehér vállad;
mint hámozott friss mandula.
Nem heréltekkel ?riztetnek;
nem rézkorlátokkal.

Aranyozott türkiz és ezüst fekhelyeden
Barna köntösödön arany szállal sz?ve a minta,
Ó, Nathat-Ikanaie, "Folyóparti fa".

Kezed rajtam mint sás közt a csermely;
ujjaid fagyott vizecskék.

Szüzeid kavicsfehérek;
Fölötted muzsikájuk!

A táncosok közt nincs hozzád fogható,
ilyen gyors lábú.

...

Hajnal hasadáskor lelkek tükreibe látok,
Mélyen nyugvó álmok, s vágyak mire vártok,
Számtalan néma gondolat, hol kéjjel teli éjjelen
Hullámok hátán sodródó gondola, s vár a végtelen.

Érzelmeim hívó alkonya, oly lassan t?n?dik tova,
Nyugtató fellegvár kapuja, mely lelkem pár sora
Nyomán kitárja magát, suttogó szell?k dallama járva át
Szellemem, álmaim tengerében már látom: Ez kell nekem!

...

Egy órányi ?rület és gyönyör! Óh, ne tarts vissza, Te, Tomboló!
(Mi az ami úgy felszabadít a viharokban?
Dühöng? szelek és villámok közt mit jelent az én újjongásom?)

Óh, én minden más férfinál mélyebben iszom a titokzatos delíriumot!
Óh, ti vad és gyönyörfinom fájdalmak! (Tireátok hagyom ?ket gyermekeim,
Tudatosan tinektek beszélek róluk, óh, v?legény és menyasszony.)

Óh, átadom magamat neked, akárki vagy, és, óh, az egész világ ellenére átadod magadat énnekem!
Óh, visszatérni a Paradicsomba! Óh, te, szégyenkez?, te, asszony!
Óh, hadd rántsalak magamhoz, hadd ültessem els? ízben én egy elszánt férfi csókját ajkaidra!

Óh, ez a talány, ez a háromszor csomózott csomó, a mély és sötét tó, amely bilincsét dobja és ragyogni kezd!
Óh, odasietni, ahol végre elegend? tér van és leveg?!
Vessük le el?zetes kötelékeinket és konvenciónkat, én az enyéimet és te a tieidet!
Új, sohse-hitt közvetlenségbe kerülünk a legjava Természettel!
Eltávolítani a pecsétet valakinek a szájáról!
Micsoda érzés: ma vagy bármelyik napon azt érezni, hogy úgy, ahogy vagyok, kielégít? vagyok!
Óh, ez valami kipróbálatlan öröm! Valami önkívület!
Végleg elszabadulni mások horgonyairól és hatalmából!
Óh, úttalan útak! Szabadon szeretni! Viharzani, gondolattalanul és veszélyek között!

Bókolj, gúnyolva a pusztulásnak, és idézd meg!
Szállj föl, ugorj föl egeibe a szerelemnek, egekbe, melyek elém nyílnak!
Oda emelkedjék az én mámoros lelkem!
Vesszünk, ha veszni kell!
Zsúfoljuk tele hátralév? életünket egy dús és szabad órával:
Egy rövid órányi ?rülettel és gyönyörrel.

...

Dideregnek a haldokló gyertyák,
Titokzatos, síri csend honol...
Szeretnék rejtve lenni csendben,
Lehunyt szemekkel, mélán..álmodón...

Estbe borult a borongó alkony,
Fakó illatok árja rezeg felém...
Szeretnék sírni, zokogva siratni
Az elmúlás gyászos reggelét.

Valaki kacag... Valahol sírnak...
Valaki a nagy éjszakába lát...
Valahol messze reám is gondolnak
S én elfelejtem lelkem bánatát.

1914

...