Csak Te vagy

Te vagy a Nap, aki miatt gyorsan elillan a hajnal.
Te vagy a virágokon a harmat, ragyogsz, mint egy csillag.
Te vagy a langyos szell?, mely cirógat, simogat lágyan.
Te vagy a Nyári es?, amely oltja tikkasztó szomjam.

Te vagy a Mez?, annak illatos tarka virága.
Te vagy a Hegy, aki szerelmünket emeled magasba.
Te vagy a Vulkán, amelynek lávája tart t?zbe engem.
Te vagy a Völgy, ahol együtt repülünk oly sebesen.

Te vagy a folyó, amely forró testemet h?ti le.
Te vagy az Éden, ahol megnyugszik lelkemnek kincse.
Te vagy az, aki miatt boldogan énekel szívem.
Te vagy, akiért dalra fakad lángoló szerelmem.

...

Tavaszi szél a szerelem,
porozza a fákat,
dalba sepri sok sóhajom,
éneklek utánad.

Nyitvaterm? a szívem is,
hullatja sok magját,
mi bel?lem hull, megfogan.
Most a dalt aratják.

Írom a szelek énekét,
term? maggá lettem,
a vágyban fuldokló madár
ne ríjon helyettem.

...

Tárulkozó combjaid közt
kínálkozik a varázslat:
mosod feszes-szép testedet,
finom asszonyszagod árad.

Eszel?sen bámul a Hold,
megérintem vállad, melled,
kagylóként kinyílt húsodba
elültetném a szerelmet.

...

1.

Fiatalságod templomát
létemnek vadvizén láttam,
fényeddel is megáldottál
a klastromos, vakmagányban.

Lelkem vala fehér berhe,
vérem is virágzik érted,
oltárom és szent zsoltárom
két énekl? bokád, térded.

Nem kértél soha semmire
és semmit sem vártál t?lem,
maradj meg ?rl? poromig,
szívemet zörg? id?nkben.

A vadludak árnyékai
versenyt úsznak éjjel érted,
magamba áslak el?lük
életem éneke, ének!

2.

Szép vagy, mint az esti szirtek
a tengerre hajló dombokon,
a lángoló nap vízbe omlik,
szemedt?l fénylik föl homlokom.

Szép vagy, mint a Gileád völgye,
mint es? után a jázminok,
létemnek bokrán tündökölsz,
illatoddal szívem bódítod.

A szépséged oly egyszer?,
mint tudni, az élet véget ér,
mert te vagy a nap, te a tenger,
te vagy az alkony, az esti szél.

3.

Az ajkamon nincs bocsánat,
csókod a csókomra száradt,
szemed csukódása gyónás,
csókoddal szép az elmúlás.

4.

Hogyha szeretsz, ki ne teríts,
ne n?jön rajtam kikerics,
úgy szeress, hogy eleveníts,
holtomiglan te melegíts.

...

Mikor átölelsz elönt egy érzés
Mely hiánya, gyötrelmes késztetés.
Minden nap mikor nem érezhetem
Emléked ábrándot és álmokat teremt!

Légy mindig velem, ölelj mint régen
Húzz Magadhoz, súgj valamit merészen.
Gyengéden majd megérintelek
Simogatva mondom Szeretlek
Te gyönyör? lélek!

Bár ember vagyok, hibázok is néha
Törekszem, hogy boldog légy akár még ma!
Kezed fogom, ajkad csókolom
S ha kell álmod karomban ringatom.

Ha palackpostám megtalálod
Enyhítem majd magányod.
Viszonzásul csak annyit
Egy csókot kérek, hangyányit!

...

Ifju éveimet rég elpazaroltam,
Szines álmaimat messze szerte üztem...
Vadrózsák szirmait durván letapostam,
Csak néha maradt egy, mit hajamba tüztem
-Eltünt ifjuságom tudná-e feledni?
Egy megtépett lelket tudna-e szeretni?

Egy megtépett lelket dal és álom nélkül,
Aki olyan, mint egy összetépett rózsa...
Kinek mi sem maradt multak emlékéb?l,
Csak néhány keserü, eltemetett óra.
-Eltemetett multam tudná-e feledni?
Megtért, bünös lelkem tudná-e szeretni?...

Tudná-e szeretni simogatón, lágyan,
Fehér, liliomos, tiszta szerelemmel?
Mint mikor még üde, tiszta volt a vágyam,
Ahogy én szerettem az egész lelkemmel?
- A régi álmaim tudná-e feledni?
S a ragyogó ujat tudná-e szeretni?...

Tudná-e szeretni jelenem, jöv?met?
Tudna-e szeretni egyedül engem?...
A megtisztult lelket, aki ujra sz?het
Sok-sok méla nótát egy uj szerelemben?
- A megírt dalokat tudná-e feledni?
S a meg nem irtakat tudná-e szeretni?...

A meg nem irtakat, amit még csak érzek,
Amelyben szinesnek látom a világot...
S azt a sima utat, amelyre most lépek,
Ahonnan Magának hozom a virágot?
- Mindent letiporva, mindent elfeledni,
Tudna-e egyedül csak engem szeretni?!...

1914

...