Valami nagy, elérhetetlen szerelem
ködlik a mez?k felett,
elnyújtott, fájó, végtelen kiáltás
a boldogság után.

Kicsi galambok kimerészkednek
fehérl? szárnyaikkal
a fesl? márciusba s lábuk elé
olvadt patakok csörgedeznek.

Jégvirág, jégvirág, jégvirág,
sok megbámult cigarettafüst...
Jaj, be jó lenne már
egy kis feltámadás!

Mozdonyok dohognak,
gyors lábak forognak,
égb?l lenyúló hosszú karok
kavarják a tavasz életét.

Valaha el lehet-e érni
a bús elérhetetlent?
Vagy elfojtott vággyal elfüggönyözni
minden ablakot?

Ébred?, fanyar boroszlánok
símulnak a nagy sziklasírra
s bent fekszik Lázár némán, hidegen.
Harmadnapos halott.

...

Nem búsulok én Ilka után,
Utca adta és visszavette.
Emlékezem: csóknál az utcát
Ilka mindig jobban szerette.

Ilka az utca leánya volt,
Aki gyorsan, szívesen hódolt,
De régi, csókos korszakomban
Ilka mégis legjobban csókolt.

Csók és élet nem komoly dolog,
De én fázom mindig miatta.
Csók és élet: mikor pénzem volt,
Legjobb csókjait akkor adta.

...

Rólad álmodom:
Kincses szerelem sátra.
Légy véd? asszonyom,
Óh, Kleopátra.

Kösönty?d arany
S én kiállok a gátra.
Légy véd? asszonyom,
Óh, Kleopátra.

Léda el?zne
S nem vagyok bátrak bátra.
Légy véd? asszonyom,
Óh, Kleopátra.

Megyek bízóan
S nem nézek soha hátra:
Légy véd? asszonyom,
Óh, Kleopátra.

...

Az els? dal egy lányról szólott.
Fehér lány volt, ki félve adta
A könnyfakasztó, sz?zi csókot.

Aztán más lányról énekeltem...
Jéghideg volt mindkett?nk ajka,
Fáradtak voltunk mindaketten.

És ismét égtem izzó vágyba'...
Feltámadt szívvel bandukoltam,
De nem találtam egy leányra...

Most már elhagytak mind az álmok,
A dal kihalt, szivem üres lett,
Köröttem bor s festett leányok...

...

Ne szóljatok b?nös beszéddel,
Istentelenség itt a gúny.
Mért rágódtok a hervadhatlan,
Az örökké zöld koszorún?...
Magatokhoz mért rántjátok le,
Ki mindnyájunk közt legnagyobb,
Aki felett örök ifjúság,
Örök poézis s fény ragyog...

...Az a lány legyen százszor áldott,
Aki lelkét ejtette meg,
Aki fényes napot varázsolt
A csendes, néma est felett.
Ne érje gúny a nászok nászát,
A sors választott öregét,
Ne sértsétek a legutolsó,
De talán legcsodásb regét!...

...

Tünedez? alkonyvilágnál
Olvasgatom a levelet...
Tatjána sír, sirat egy titkot,
Egy vágyat, amely elveszett.
Úgy fáj nekem az, amit ? ír,
Könnye az én szivemre hull...
...És mégis, mégis levelének
Ujjongok mondhatatlanul...

Kis levelét kibontom százszor...
Tatjána sír, gúnytól remeg...
Oh, kinyílott sz?z leány-álom,
Mennyivel tartozom neked!...
Tatjána sír... Van még Tatjána,
Rajongó lelk?, hófehér,
Aki szeret fél?n, titokban,
Ki szeret - a szerelemért...

Tatjána sír. Siratja titkát,
Egy álmot, amely elveszett,
Egy titkot, melyet most vallott be
S melyet már régen érezek!...
Közel voltam a kárhozathoz,
Mely felé asszony-kéz dobott -
Az ? aggódó lelke volt tán,
Amely a szirten átfogott...

Én nem tudom, rózsás az arca,
Vagy halvány, sápadt, vértelen.
Csak azt tudom, hogy lelke tiszta,
Szivében dal van s szerelem...
Én Tatjánám, ne félj a gúnytól,
Ne sirasd azt a levelet:
Megmentetted az én hitetlen,
Veszend?, b?nös lelkemet!...

...