Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve európai stílusú haikuval és tankával)

A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…

Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.

Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.

Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.

Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.

Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.

A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.

A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…

A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.

Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…

Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.

Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.

Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…

Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.

Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.

Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.

Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.

Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…

Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc József – [R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]

...

Magyar ember bort igyon,
Bor legyen az asztalon.
Göthös lett és nem iszik,
Ha ez így megy lefogyik.
Napi három kis pohárral,
Nincsen dolga a doktorral.
Rendbe teszi a belsőjét,
Forralt melegíti szívét.
Forralt lehet télen-, nyáron,
Csak ne lépj át a határon.
Mert, ha iszol, maradj ember,
Bor is akkor szeret ember!

Budapest, 1997. február 8. – Kustra Ferenc József

...

Árpád és Kurszán vezetésével,
Eddig nomád és vad törzsekkel,
Hazátlan és vágtázó Magyarok,
Immár a hont foglalt Magyarok!

Voltak már téli- nyári szállásaik,
Lovaiknak, állatoknak istállóik.
Itt talált gyér lakóssággal keveredve,
Lassan egyesültek egy nemzetbe.

Letelepedtek, de még kalandoztak,
Évszázadokon át, hadjáratoztak.
Atlanti óceánt is meglátták,
Ki szembe szegült, azt lenyilazták.

Svájcot, Bajorországot feldúlták,
Észak Itáliát kifosztották.
Ezek úgymond rabló hadjáratok,
De igazán csak kalandozások.

Szolgálták szomszéd felderítését,
Megismerését, megfélemlítését.
Kialakult a jó viszony hamar,
Rövid időkre a bajorokkal.

Arnoulf a bajorok hercege,
Évekig fejedelmünk vendége.
Országhatár, Bécsen túl húzódott,
Bécs falu, az országhoz tartozott.

Magyarország keleti fejedelme,
Kapcsolatot Bizánccal felvette.
Kereszténységi kapcsolat Bizánchoz,
Idejött püspökük, Hierotheosz.

Kilencszázötvenötben a fordulat,
Sajna, tönkreverték a magyarokat.
Legyőzői Róma keresztényei,
Ottó, a német császár, seregei.

Vesztes csata helye, Augsburg,
A bosszú helye, Regensburg.
Bulcsú vezért és a társakat,
Hurkos kötéllel fellógattak.

Túléltük ezt a katasztrófát,
Nézzük ennek a jó oldalát.
Elindított új külpolitikát,
Újszerű, békésebb irányzatát.

A kereszténység felvétele,
Jórészt Géza cselekedete.
Ebben is társa és segítette,
Gyula lánya Sarolt, a felesége.

Kemény, kegyetlen volt övéivel,
Könyörületes idegenekkel.
Hozták Krisztust, a világosságot,
A sötétség megvilágosodott.

Kereszténységet felvettek,
Államot alapítottak, letelepültek.
Alakult új feudális ország,
Megalakult Magyarország.

Budapest, 1997. március 18. – Kustra Ferenc József

...

Fáradtan ballagok völgyemen át,
Vállamon hordom világom baját.
Senki nem tart vissza, ha elveszek…
Ki lesz? Lesz, ki örül, ha nem leszek?

Ha megszököm visszatart-e
Te, Bárki?
Hiányozni fogok-e, mond
Akárki.

Pénz nem szeret,
Boldogság nincs,
Életem, nekem olyan, mint
Kalóznak, elátkozott kincs.

Völgyben járok
Szép időre várok,
Lelkem szárnyal,
A fagyi visszanyal.

Hullik rám az eső,
Ez könny a szememből,
Így nem látom a szép időt
Csak a mást, az elmúlt időt.

Nem vagy Te sehol, főleg nem velem
Pedig nekem adna... lételemem.
De ne sírj, töröld ki szemedből könnyet,
Én sem ejtek már nagy, oroszlán könnyet.
Vittelek volna magammal,
De nem jöttél, tévelyegtél.
Sorsunk két vonatra rakott
Sorsunk két irányba hatott.

Könnytől nem látom, én…
Nem te sírsz, hanem én
Ez így nem fenomén.

Ne sajnáld ha elmúlik
A nekem mocskos élet,
Majd a vége után, porhüvelyünk
Elporlik. Ettől ember nem félhet.

Minden dalnak eljő... vége van,
Ez úgyis csak sirató nóta.
Nekem csak annyi volt a kvóta!

Vonatom a pusztában egyedüli,
Csak megvadult hóförgeteg kíséri,
Végállomást előbb-utóbb eléri.

Mi a sorsodtól nem véd, ne sajnáld,
Engem nem vár senki sem, ez sajnáld.
Majd a végállomáson…
Majd én tán' uralkodón...
A sorsszerű magányon.

Raknám én a kazánt, hogy legyen gőz,
De nem támogat engem a dizőz.

Vonaton hátul, csak ücsörgök,
Nincs kedvem, magamon röhögök...
Mozdonyra, nekem nem adatott... szállni,
Biz’ a madaraknak adatott… szállni.

Szemem nagyon fátyolosan látja múltamat,
Tán’ siratom az életemet… mély kutamat...
Jó és rossz biz' keveredik,
Jó élet, nem sikeredik.

Életem pedig annyira jól indult
Megszülettem, így a jó is megindult.
De utólag tudom, minden rosszba bele fulladt...
Tanultam, tettem, tudtam, közben minden kifulladt…

Két vonat is van.
A másik régen
Csak távolodik,
Én meg nézem és
Szemem párásodik.
Még nézek és látom
Ablak dérre rajzolnak kis kezek,
Várom, de azok sem integetnek.
Vonatom halad, csak
Monoton zakatol,
Kalauznő itt sincs
Ki nekem udvarol.

Hóvihar vesz körül
Gonosz biztos örül…
Ablakom befagyott,
Ki azon, nem látok,

Nincsen kiflim és kakaóm,
Pedig finom... belemártom.

Ha én kiszállhatnék
Kincset találhatnék,
De az élet hullámvasút
És enyém mindig völgyvasút.

Mozdonyomnak, folyton csak a vágányt javítottam,
Hogy haladjon, sínpárt, utat fölszabadítottam.
Körben mindenhol partizánok voltak,
És rongálták a sínt, hogy ne haladjak.

Mozdonyomat megállítja valami... A bak!
Kocsim indóháznak dől… Kitörik az ablak!
Nem lesz itt függöny
Mint a színházban,
De előadásnak vége lesz
Az örök, végső elmúlásban.

Itt már nem lesz gond az életre, a tervekre
Így járok én majd sok mindennek a végére.
Vonatom is másé lesz, csak föl ne szálljatok,
Mert szerencsét nem hoz, látjátok... meglátjátok?

Sivatag kiszárad…
Erdő is elszárad…
Faág is letörik…
Élet összetörik…

Előbb utóbb megérkezek
A végső végállomásra…
Addig meg csak –de minek-
Emlékezek a múltra...
Mi nem olyan jó…
De már mi másra?

Vecsés, 2010. október 23. – Kustra Ferenc József

...

Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhelyzet…

(Leoninus csokor)
Úgy hallottam, a háborúk nem törvényszerűek, de szükségszerűek…
Úgy hallottam, a háborútól ódzkodnak a jó emberek, kezdik a rossz emberek.
Úgy hallottam, hogy a poéta határolódjon el, de harcoljon a verseivel…

A környéken naponta van belövés. A mi házunkat nem lövik, biztos kevés…
A környéken naponta hull bomba. Közben meg én vagyok a környék írója…
Csak ülök a teraszunkon, hallom a süvítést. Csak ki ne döntse kerítést…

Most nincs is sok kedvem írni, jobb lenne baltával fát fűrészelni…
Én bizony a szeretet embere vagyok, közben egy háborús környezetben lakok…
Süvít megint egy rakéta, ez nem a háborús szeretet harca…

Egyáltalán minek szeretet, nem élhetek vele. Még szólnak egy bombának, le vele…
Rokonaim nincsenek is, de vannak közeli távoliak, lélekben távoliak…
Van négy unokám, hogy ne szeressenek? Az ágyúlövedékek majd megszeressenek…

Én írásfüggő vagyok… most jön süvítés, éppen szeretetről írok, nincs mentesítés…
Nem lett telitalálat, ezt kéne megírnom? Harcom egyedül-magamban tovább vívom…
Már föltalálták a zipzáras-fekete nylon zsákot… Én meg írom poéta másságot.

*
(Senrjon trió)
Kit szeresek, ha nincs kit?
Hallom, front most ideközelít…
Magány… sorstalan!
*
Szeretetlenség bomba!
Gyertyám is ég! Betalálhatna…
Magamnak élet!
*
Párom, meg a légnyomás
Összeölelkeztek. Mi ez más…
Társas magányom.

*
Vagy vinnének a kis francba a frontra? Egen, a halálnak volna friss lakoma…
Hmm… öreg vagyok a frontra nem visznek úgysem, nem kell a személyem…
A háború szomszédságában élni, azt a sok bűnös port folyvást lekefélni…

Ma délután leeresztettem, mint kiszúrt lufi, ha valaki látta, akkor ő kandi…
Itt ülök kisgatyában a teraszon, élet rám erőlteti magát… ha nem akarom?
Hazafiként a frontra menni, az a valami! Tényleg! Ha besorozna valaki…

Le kell írnom, a tetves háborút gazdagok jól elkezdték, hogy új ország építtessék…
Sok magára maradt özvegy és leánygyermek… férfi nélkül új hazát, hogy építenek?
Én itt vagyok a teraszon tollal, papírral! Halál sem akar találkozni ficsúrral…

Csak úgy, persze a háborúba nem szerettem bele, ő sem szeret engem, ez nem mese…
Ma délután egy „kolléganő” keményen átölelt. Megmutatta, hogy ez tőle kitelt…
Embernek női szeretet bizony nem csak ennyiből áll. Pörkölt-nokedli nélkül elmáll…

A háborút nem szerethetem, nőt nem szerethetek. Utca telt özveggyel, gyerekek…
Bumm! A szomszéd házra nézek, portól nem látom. Aztán a nincs a látomásom…
Véget érhetne ez a pusztítás, egy nőt a hátamra vehetnék, mert nekem van lakás…

Egy sorozatvető már félig ledőlt emeletest lekupacolt! Háznyira elpucolt…
Egy vadászbombázó telibe kapta panziót… Száz méterre ledöntötte, mint legót…
Akkor már olthatom el a gyertyát? De akkor, hogy kapják telibe a gyertyát…

Élni még, ha van rá lehetőség, de ha lehet is minek… véli a sorslehetőség…
Egy szó, mint száz, biztos sokan gyűlöljük a más háborúját! Abbahagyni(!) a nemjóját!
Én várok... kéne még szeretni… Jó tanácsot nem kérek, hülyén jönne ki úgy szeretni…

Vecsés, 2023. június 7. –Kustra Ferenc József- írtam; a világ, az emberiség jelen történelmi helyzetéről, leoninusban és senrjonban. A TV -kben, több csatorna is leadja ezeket… naponta videókon… [És most: lehet, hogy Niger is beszáll?]

...

vicceljünk már…

HÉTFŐ
A nagy kezdő,
Munkanap, mint első.

KEDD
Itt ne feledd,
Hogy a főnök megfed.

SZERDA
Itt nótázva
Kell, haladjon munka.

CSÜTÖRTÖK
Zsörtölődők,
Unom, pihenhetnők.

PÉNTEK
Jönnek végek,
Sőt, utolsó tettek.

SZOMBAT
A dolgokat
Tenni, kell akarat.

VASÁRNAP
Pihenőnap,
Prédikálta a pap.

Vecsés, 1998. december 26. – Kustra Ferenc József

...