Mi bennem lapul egy nagy dolog,
Mit?l szinte mindig zavart vagyok.
Mi az oka ennek az érzésnek,
Tán az, hogy magam tartom vétkesnek?
De miért vagyok én vétkes?
Amiért a szívem még most is mérges.
Az egy olyan dolog mit nem szabadott volna megtennem,
Az, hogy pillanatról másikra eldobtam szerelmem.
Balgaság volt ez a tett, már bánom,
Bánni fogom életemben míg el nem ér halálom.
Felel?tlenségb?l tettem, mit tettem,
S soha nem bocsátom meg magamnak tettem.
De nem csak én vagyok így ezzel, hiszen itt van még ? is
Ki nélkül mérges és durva még a friss leveg? is.
Kihez hasonló nincs még egy a világon,
Kit elhagytam én balga, s már nagyon bánom.
Szegény egyetlen drágaság mit szenvedhetett ezért,
Mit bár nem kívánt, de mégis rászakajtott az ég.
Kinek a világon b?ne nem volt soha,
Kiért még ma is az életemet adnám oda.
De sajna a dolgok nem ily egyszer?ek,
És a gondolataimba kell most bele?rüljek.
Hisz ott ahol abbamaradt, folytatni nem lehet,
Nem lehet pótolni az elveszett éveket.
Nem lehet úgy tenni mintha nem is lett volna,
Elrejteni mindazt mit az ember mondana, gondolna.
Nem lehet eltörölni azt a sok szenvedést,
Nem lehet a bánatnak rendezni egy végs? temetést.
Hosszú még a jöv? és id? is van elég,
S a jósok szerint is a beszéd a menedék.
Találkozni most újra egy ismer?ssel a múltból,
Ki talán még a szívemben egyszer hatalmas darabot pótol.
Csak úgy összefutni mintha véletlen lenne,
Elbeszélgetni úgy egymásközt mint Isten két gyermeke.
Csak megszólítani és majd lesz mi lesz,
Csak úgy egyszer?en, de vajon mi lesz?
Próbálom most leírni a cselekvést,
De nem szoktam meg nagyon a tervezést.
Nem is tudom igazán, hogy meg mernék e szólalni,
Ennyi sok év után csak úgy egyszerre kibontakozni.
Hisz sok év alatt oly sok lánnyal találkoztam,
De még egy ilyen szeret? lányt egyikben sem találtam.
Volt köztük ki akart, sok közül engemet,
De sajna csak akarta, s nem a szívemet.
Volt kit én szerettem volna, de a sors még is,
Eszembe juttatta, hogy volt sok szép emlék is.
Kerestem a lányt ki olyan mint ? volt,
De nem találtam meg soha mert olyan csak egy volt.
Csak egy volt és még van is mert él és virul,
Remélem az életben is szépen boldogul.
Elfeledte már azt mit feledni nem lehet,
Boldog most és vidám, s feledett engemet.
Mert ha nem így van most ? is szomorú és magányos,
S az ? élete is bonyolult és meglehet?sen talányos.
Folyton jár az esze, hogy mi lenne ha?
Mi lenne ha még azóta is velem volna?
Hol lennénk mi már ennyi év után?
Szép házunk és autónk is lenne talán?
Beteljesült volna mit együtt terveztünk?
Az, hogy majd egy nagyvárosba költözünk?
Sok kérdés járná át a gondolatait,
S azok közt próbálná megoldani mindennapos gondjait.
Sok volna az mit elmondani nem lehet,
Ezért írok én is inkább verseket.
Csak biztos lehetnék abba, hogy egy hangyányit még szeret,
Ha tudnám, hogy nem akar vízbe fojtani engemet.
S ha már ebben megbizonyosodtam felkeresném egyb?l,
S elbeszélgetnék vele err?l a kis versr?l.
Csak legyen úgy ahogy az élet akarja,
Táruljon ki felénk az Isten jóságos két karja.
Teljesüljön mit néki szívemb?l kívánok,
Hisz megérdemel mindent mit az Isten ádott.
Búcsúzom most és véget ér a versem,
Örülök, hogy megírhattam mit érez a lelkem.
Nagy titok volt ez benne mindmáig,
Ameddig én ?riztem, nem tovább mint idáig.
Remélem e pár versszak nem okoz majd gondokat,
Nem lesz bántó senkinek a fejemben lev? sok gondolat.
Megadatik a boldogság majd néki és nekem egyaránt,
Ha együtt, ha külön de ne szenvedjük el a magányt.
Hisz mindenkinek szüksége van örömre és boldogságra,
Nem a távoli de mégis közeli megváltást jelent? halálra.
Kell a szerelem az életbe mi átsegít a bajokon,
Legalábbis a jelen helyzetben most így gondolom.
Talán nem csak most, s?t biztos, hogy örökké,
Még akkor is szeretni fogom ha nem is lehet szívemé.
Mert megfogadtam s így lesz ez örökre,
Hisz bezártam ?t halálomig az üres szívembe. ... |
