Életkérdésekről, versben és apevában

Molyrágta már ez az élet,
Molyirtótól büdössé lett.
A régi télikabátom is már moly járatokkal telt,
Hallom, most is buliznak… az életem meg eltelt…

Kopott rongyos lét,
Nem épp nagy tét.
Élni még?
Csakis
Kín.

Itt
A vég.
Miért bújsz?
Állj ki elé!
Úgyis rád talál.

*
Én nem voltam és nem vagyok egy szekrényben,
Ha, akarhattam, kint lehettem a tűző napfényben…
így visszanézve, akkor miért volt életem idétlen?

Fényt
Épphogy
Maroknyit
Kaptam sorstól,
Leégtem. Miért?

Kiket szerettem,
Ők elmentek.
Maradtam.
Vétek
Ez?

Vecsés, 2017. szeptember 30. – Szabadka, 2017. október 17.– Kustra Ferenc – A verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit.

...

Régi gyermeknapok…

(Senrjon)
Régen volt egy gyereknap.
Bicajra vágytam, előadtam.
Ez nem volt játék…

Apám mondta kérjem ezt,
Hét éves leszel, akkor meglesz.
Már nem túlzó vágy.

(3 soros-zárttükrös)
Meg is lett a bicaj, keresztapám fogta hátul a nyerget.
Öt lépése után kértem engedjen el, hagyja a nyerget.
Meg is lett a bicaj, keresztapám fogta hátul a nyerget.

(HIAQ)
Már meg is tanultam
Új cajt, egyedül hajtottam.
Ment az első kanyar!

(Leoninus)
Tizenkét éves koromig, mindennap hajtottam kifulladásig.
Nem jeleztem soha betegséget, mert én mindent ettem, eleget.
Hol vagytok régi cajos társak, együtt mesélhetnénk a máknak.

Vecsés, 2024. május 17. – Kustra Ferenc József - íródott: a régi gyermeknapra emlékezésként.

...

Az életem nem egy kétlovas -úri- hintó.
Az életem nem egy négylovas -úri- hintó.
Az életem nem egy hatlovas -úri-hintó.

Az életem nem egy nyitott kétlovas -királyi- hintó.
Az életem nem egy nyitott négylovas -királyi- hintó
Az életem nem egy nyitott hatlovas -királyi- hintó.

Az életem, nem egy új egylovas -földműves- stráfkocsi.
Az életem nem egy új kétlovas -földműves- stráfkocsi.

Az életem nem egy, egylovas -gazdálkodó- gumikerekes kocsi.
Az életem nem egy, kétlovas -gazdálkodó- gumikerekes kocsi.

Az életem nem egy ’román forma’, egylovas, pőre, -közhasznú- gumikerekes kocsi.
Az életem nem egy ’román forma’, kétlovas, pőre, -közhasznú- gumikerekes kocsi.

Az életem, nem azonos -még csak szegényeket segítő- szamaras kordéval sem.
Az életem, nem azonos -még csak szegényeket segítő- kétrudas kordéval sem.

Az életem nem azonos, még egy egylovas -meleg-téli- hószánnal sem.
Az életem nem azonos, még egy kétlovas -földesúri- hószánnal sem.
Az életem nem azonos, háromlovas -szibériai- trojkával sem.
*

Az életem azonos, mint egy riksa kulié, riksa nélkül.
Az életem azonos, mint ki él, siker és szeretet nélkül.

Az életem olyan, mint azoké, akik nem kéredzkedtek…
Az életem olyan, mint azoké, akik már átmennének…

Az életem olyan, mint egy pislákoló csonkgyertya lángja, köd nélkül sem látszik.
Az életem olyan min egy ló, szekér nélküli versenyfuvaros... csak bajlódik.

Az én életem olyan, én adtam szeretetet, ennek mindig kárát láttam... eleget!

Vecsés, 2023. augusztus 25. -Kustra Ferenc József- íródott; anaforás-alloiostrofikus versformában, öntanulmányként, önéletrajzi írásként!

...

Az ételhordó a kordéról leesett…
Jó vastagos és hosszú jégcsap keresett
Menedéket, a keskeny lövészárok párkányon!
Mi meg lebújunk… még meglőhetnek faron-háton.

Hajnal van, hideg, már lecsendesedett a szél,
Így már réginek, messzinek tűnik az éjfél,
Egyedül őrködök, a szívem, igen nagyokat dobban,
A néha felhangzó ágyú, akna dialógusokban.

Már megfáradtam én a harcba és az életbe,
Közben meg észlelem, forog az idő kereke…
Itt rettenetes tél van, csak esik a hó,
Kínomban nevetek, hogy mily’ sziporkázó!
Ha lépek bárhová, csak a hó ropogást hallom,
A szél a ruhám alá, fúj, majd lefagy a karom.

Sokan vagyunk itt, meg szemben még többen van az ellen,
De mégis szenvedek, mit kezdjek az egyedüllétben?
Valami súgja, maradok árva, nappal, sötétben.

Kint a lövészárokban őrködik a katona reménytelenül!
Nem mindenki erős, de ott nyers-jégen mindenki fél, esztelenül!
Fronton, bármi is történik, a parancs: helytállni rendületlenül!

A frontvonalban galád tettek ellen, a lelkiismeret nem mindig elegendő,
A fronton halál az úr, uralja lelkiismeretet, élet meg nagyon veszendő!
A halál az életet fel is kérte táncolni, ahogy járják, ez verseny-keringő!

A bunker sátorlap-ajtó szakadt résén keresztül nézem, hogy az idő
Komótosan ballag, de neki mindegy, hogy végtelen-vastag a hómező.
Egyre csak jönnek felénk a hómezőn fekete-halál árnyak,
Amit az erre repülő aknák, a havon, magukkal húznak.

Reggel, feketül a felhő a hómező feletti égen,
Torkolattüzek izzanak az égen már, egész keleten.
Lánctalp-acél erre csikorog, eltapos mindent,
Lehet, élet nem marad... hívni kell az úristent...

A lövészárokban vannak bőven elveszett lelkek, bennük elveszett gondolatok,
És a veszett ágyúdörgésen túl, ezek mind, pokol mélyében elhaló morajok.
Itt a katona őrjöng félelmében és végtelen aggodalmában,
Úgy megkönnyebbülne, feléledne naphosszat ontott könnye árjában.

Aki már régen szolgál itt a lövészárok fogságában,
Naponta biz' várta, hogy majd talán tovább él a halálban…
Nem mindig, vagy soha nem tudhatta, mikor, mi történik vele,
Bármikor keresztre veheti egy távcső és végez is vele.
Nem csoda, ha zavart, mániás lett és kiszámíthatatlan,
Mikor csak arra gondolt, hogy itt ő kicsit sem halhatatlan.
Itt sok harcos, pszichésen zavart, betegesen viselkedik,
Nem csoda, hogy van, aki egyszerűen hazakéredzkedik.


Érzem, nagyon félek, alig tudok békén venni levegőt,
Istentől is segítséget kérek… nem hatja meg Teremtőt!
Vágyok otthoni kézre, mely megráz és erőt önt belém…
Vágyok a hangra: Ébredj! És öntené az erőt belém…

Hajnalfény közeledik, Szibéria felől,
Az álnok sötét meg elmenekül ez elől.

Szednék én itt virágot, de nem látok tovább a ködnél,
Várok én egy jobb világot, de nincs más, ágyúlövésnél…
Lassan faszén leszek, mint a keményfa… lövöldözésnél.

Hiszek én a hazatérésben, a lehetetlenben…
Hiszek én a hazatérésben, a hihetetlenben!

A máknak is van méze,
Már csoroghatna végre…
Citromos-vérvörös pírban ébredez a hajnal,
Mi lesz ma, ha gondolok… gyorsan fagyó sóhajjal.

A nap süt, kék ég szinte izzik, a hideg levegő remeg,
De nem a naptól! Ágyúlövéstől levegő, sok cső, meleg.

Te mocskos halál, én már a hazaúton vagyok,
Te meg ágygolyón ülsz, mint régi gonosz lovagok…
Neked a porhüvelyem kellene, tán’ az oldaltáskádba tennéd?
Keress más alanyt, én megyek haza! Látom: ezt ugye, nem szeretnéd?

Vecsés, 2016. október 1. – Kustra Ferenc József - íródott: történelmi emlékezésként és az ottveszett katonáink emlékére!

...

(Anaforás)
Hmm… ha nem függnék, uralkodó „összes” körülményemtől,
Még tán' jobb sorsom is lehetne -meg múltam- zsigerből.
Hmm… Születésemkor beborított egy nagy, matt fekete fátyol,
Még jobb is lehetett volna minden… ó, sorsom, mért elhagyol?
*
(Senrjú)
Nem is én döntök,
Körülményirányítás!
Sors, rég’ elhagyott…
*
Fekete fátyol
Megmaradt, csak az enyém!
Rég’ elhagyott sors…
*
Születésemkor
Borús égen, csillagok?
Elhagyott rég’… sors.

Pazar, ahogy meditálok, ezt tanácsolták nekem,
De nem használ, ez bizony ez, az én lehetetlenem.
A matt fekete fátylam, kitartóan kísért mindvégig,
Ez már marad! Születésem óra és most már a sírig…

(Anaforás, halmazrímes, belső rímes)
Kik kedvesek voltatok nekem, már mind régen elmentetek… végül,
Így aztán itt maradtam a fonton, ellenségek között, egyedül.
Kik kedvesek voltatok nekem, mind hiányoztok oly' végtelenül,
Így aztán majd megyek lélekúton… bizony elkerülhetetlenül.
*
Ó! Ha nem függnék
Mástól! Szeretet lengne…
Gonosz emberek!
*
Éjsötét fátyol,
Távoli erdőségbe…
Levélzizegés.
*
Adjatok éltet,
Fekete nélkül békét!
Csillagfény magány.
*
Szél dalolása,
Elrepítheti rossza?
Ez felnőtt mese…
*
Kihalt parkban rendszeresen meditálok,
Ez jó, mert ott idegen kutyákkal játszok…
Kihalt parkban, keresem elveszett életet,
Ez jó… mert ott érzem a sok bárgyú nézetet.

(Bokorrímes)
Van, hogy ott ér a sötét, holdvilágos este,
Én meg keresem a csillagokat, fűben heverve.
Hogyan tovább? Életrealitás, vággyal keverve…

Vecsés, 2015. május 5. – Kustra Ferenc József– tavaszi megújulás jegyében született gondolatok önéletrajzi írásként.

...

(Bokorrímes)
Korán keltem, hogy ma vastagon meglocsollak, mert ma van kilátás…
Az első helyen, a kerítésen nem volt megfelelő belátás…

Mentem is tovább, mozgás nem volt, na de majd odább lesz kilátás…
Mendegéltem, odaértem, redőny dolgozott, nem volt belátás…

Jött a tíz emeletes, lift vitt föl és meg hittel, nagyon bíztam, itt most lesz kilátás…
Csengettem és meghallottam: valaki a kukucskálót eltolta, nem lett belátás…

Meglocsolnálak, elfogadnék egy piros tojást, meg kétszer fél páleszt… ez jó kilátás,
De hol van ilyen vendéglátás, meg ahol még a hajlongó kebléhez is van belátás?

(Senrjon duó)
Megszólalt telefonom,
Kis Barátném hít, mikor megyek?
Ez locsolóhely!

Neki is rugaszkodtam
Valótól jól elrugaszkodtam…
Hah, locsolóhely!

(leoninus)
Juj, ott volt a családja apraja-nagyja, de viszont az asztalon főtt sonka, torma.
Volt ott frissen főtt feketekávé, ő meg intett, locsolkodjak, ne legyek már málé.
Ez az, volt ott plusz hét nőszemély, adtam is a hajukba… szemekben villogott a segély.
Kis Barátném utolsónak elém állt, próbálkoztam, de üvegem, már hadilábon állt…

Kétsoros, bokorrímes)
Mondtam is neki, akkor most etessen, itasson, jövőre két üveggel készülök.
Ő meg megmondta, hogy ha ettem, akkor irány-tűnés haza, jobb, ha erre készülök…

Hmm… üveg hiba miatt, lány az idén elhervad,
De jövőre meglocsollak, kapd össze magad!

Vecsés, 2016. január 31. - Kustra Ferenc József

...