Másnak főttek a vad pörköltök…

Nem voltam én, mindig csak hátsó sori hajtó…
Így aztán nálam, üres maradt a szakajtó.
Ott a vadászok mindig csak nagyvadra lőttek,
Vad pörköltök az üstben mindig nekik főttek.

Nem voltam kapzsi,
Sem rámenős sohasem.
Mindig sorvégén álltam….

Távol állt tőlem:
Mohóság, haszonlesés.
Bankszámlám üres maradt…
*
Vadásznak ropog a puskája, de szegény vad fegyver nélkül jött a világra.
Nézem csak távolról a hajtást, a sok menekülő lényt, s nem gondolok másra:
Vadásznak ropog a puskája, de szegény vad fegyver nélkül jött a világra.
*

Mindig ilyen peches voltam, soha nem tellett puskára…
Nem lehettem vadász, így nem akadhattam „vas” nyomára.
Pedig a sok nagyvadat én is láttam elégszer,
Így tülekedtem, hogy lehessek hajtó, még egyszer.

Luxust, jólétet,
Csak távolból nézhetem.
Balszerencse vagy pech, ez?

Szerencsém nem volt,
Ám pech volt útitársam.
Jóból nem sokat kaptam.
*
Mire vágyik az állat az erdőben, elgondolni is nehéz, kérdezd tőle...
Talán eljön egyszer a nyugalom a Földre, s emberhálát ér az ő bőre.
Mire vágyik az állat az erdőben, elgondolni is nehéz, kérdezd tőle...
*

A nagyvadak az óta sem haltak ki,
Most is van még... lesz nagy vadász valaki…
Megöregedtem, engem már, hajtónak sehol sem vesznek be,
Odafönt is az lesz, hogy belépek a hajtói… seregbe.

Így idősen már
Változni nem fog semmi.
Fenn sem fog másképp lenni.

Más már nem leszek,
Földön s fenn az égben sem,
Örök sorzáró leszek...
*
Egyszer meghalok, tudom, fentről figyelem a vadak sorsát, a vadászokat,
Az örök vadász mezökön kergetek majd, nyugodalmas, szépséges álmokat...
Egyszer meghalok, tudom, fentről figyelem a vadak sorsát, a vadászokat.

Vecsés, 2016. október 27. – Szabadka, 2018. augusztus 13. – Mórahalom, 2018. augusztus 11. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a sedoka -t Jurisin Szőke Margit, a 3 soros-zárttükrös –k Farkas Tekla munkája.

...

Az életem, lét egy nagy sakktábláján telik!
Kik velem ott vannak… csak integetek nekik.
Nem-igen látom, hogy minket a sorsközösség összekötne,
Az egész csak front és nem hozott teát a Hamupipőke.

A lét miben élsz,
Egy fekete, fehér lap.
Ki körül vesz, nem mind jó.

Életed nehéz,
Mert van ami fekete,
És te fehérnek hitted.
*
Sakkozni szeretsz-e,
Kedves? Kedves vagy, tán nem is?
Én feketén, te nem.
Ketten vagyunk a sakktábla,
Vagy bábuk lettünk mi mára?
*

Fekete-fehér kockákon sivár életünket tengetjük,
Amíg ki nem lőnek a bástyából, addig zászlót lengetjük,
Vagy várhatjuk, hogy erre jár futár, kaszabol… mi kergetjük.

Űzzük a rosszat,
Jóból is kicsi jusson.
Így teng-leng az életünk.

Harcolunk jóért,
Néha sikerrel járunk.
Hol fenn, hol lenn? Így élünk.
*
Te király vagy, Édes...
Én paraszt. Védelek drágán.
Erőn túl is, játszom.
Veled, érted vagyok, ne félj.
Bolondok királya, remélj!
*

Míg az élet, kemény és a gumitalp is kopogós,
Addig, minden gondolat torzba fordul, megroppanós.
Nem számít semmit sem, ha poétaként lelki-titkot írok,
És olvasás után még nagyon megfejtendők... gondolatok.

Kemény az élet,
S ha élet-titkot írok,
Ha megfejted őrizd azt.

Ha vérzik szívem,
És titkom versbe öntöm,
Csak olvasd, ne fejtegesd.
*
Titkot súgok, fülelj!
Versbe sírom bánatomat.
De hiába kérlek…
Te király, én paraszt vagyok.
A Halál kaszája ragyog.
*

Támad a vezér, kicselezi a mi bástyánkat,
Tábláról, csak úgy lerúgja élő parasztokat...
Csoda, hogy még élek... kapom menetparancsokat.

A sors ha üldöz,
S megfoszt attól kit szeretsz,
Ha túléled... csak szenvedsz.

A sors kegyetlen,
Néha rugdos, nem csak ver.
Túlélni alig lehet.
*
Neked is Kedvesem,
Ugyanúgy csillan az éle,
Mint nekem. Nem választ.
Engem visz el előbb, tudom,
De játékot el nem unom.
*

Amióta világ a sakk-világ,
S mióta az egér mindent megrág,
Szép bíz' a géppisztolysorozat szimfóniája
És mi vagyunk a tábla, paraszt ármádiája.

Játszma az élet,
Csak sakkfigurák vagyunk,
Az élet sakktábláján.

Sakkozik a sors,
Keze húz...bábuk vagyunk.
Sakktáblán telik létünk.
*
Jössz majd Te, Királyom
Utánam. Leszek szeretve,
Általad ölelve.
Mert halálon túl nem számít,
Ki, mi volt, éppen mit állít...
*

Büntetlenül játszik velünk a tábla másik oldala, mint az életben,
Ki a bábukat tologatja, leveszi, bizony az úr! Több mint kegyetlen…
Tologató, vagy tábla, ha parasztot lát, vég nélkül tapossa... lelketlen…

Vecsés, 2008. március 9. – Szabadka, 2018. május 20. – Mórahalom, 2018. június 10. - Kustra Ferenc József - a verset én írtam, a sedoka –kat Jurisin (Szője) Margit (a sedoka -k címe :”Csak sakkfigurák vagyunk”). A TANQ –kat írta Farkas Tekla.

...

A semmi, szépséges története…

Az este sötétje csak tovább sötétedet,
Végül teljesen elfújta a bíbor tűzet!
Én még körbenéztem, már vaksiság leledzett.

Est
Temet
Bíbor színt,
Szült sötétet,
Semmit nem látok.

Semmit nem látok.
Szült sötétet,
Bíbor színt
Temet
Est.

Est vörös kabátban,
De sötétedik már az ég.
Bíbor múlik lassan.
Szép világ. Nem látom szívét,
Szívének fájdalmas színét.
*

Az égbolt már nem is látszott,
Szemem csak sok csillagfényt látott,
Az égbolt már nem is látszott.

Fény
Ölel.
Nem látom
A kék eget
A sok csillagtól.

A sok csillagtól
A kék eget
Nem látom.
Ölel
Fény.

Ölelget a lágy fény,
Csillagragyogásban élek,
Úgy, mint féltett lélek.
Fellegben csillagmosolyok.
A föld alant mégis zokog.

*

Az este, klassz langymeleg volt, ingujjban voltam,
A kezdődő széllel, mint egy örült harcoltam.
Szembefújtam, de nem tudom, hogy mit akartam?

Est
Csodás,
Enyhe szél
Arcon csókol.
Ebből meg mi lesz?

Ebből meg mi lesz?
Arcon csókol
Enyhe szél.
Csodás
Est.

Különös meleg van.
Kicsit fújdogál csak a szél,
Táj szemére csókol.
Most épp mi történik velem?
Furcsa. Ez talán szerelem?
*

A sötétség jólesett, így nem is kellett bujkálnom,
Magamban, mint egy árnyék (sajátom!), csak vívtam harcom!
A sötétség jólesett, így nem is kellett bujkálnom,

Éj
Sötét
Betakar,
Békét keres
Nyugtalan lelkem.

Nyugtalan lelkem
Békét keres,
Betakar
Sötét
Éj.

Nyugtalanságom nagy.
Sötét éjjel takarózom,
Csendtelen lett lelkem.
Borús dörgés, itt-ott lebeg,
Lehunyódnak csillagszemek.
*

Szél gyorsan és egyszerre meghozta a felhőket,
Itt már nem volt mese, fogadtam az esőket!
Rohanva küzdöttem le a házba vezető lépcsőket!

Vecsés, 2018. január 11. – Szabadka, 2018. március 25. - Mórahalom, 2018. június 9. – Kustra Ferenc József – a verseket és a 3 soros-zárttükrös -öket én írtam, a tükör apevákat Jurisin Szőke Margit, míg a TANQ –kat Farkas Tekla.

...

Állítólag a remény hagy el utoljára

(3 soros-zárttükrős)
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni,
Ha volna otthon hol, lehet lepihenni…
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni.

Ha
Volna
Valaki,
Ki haza vár…
Oda röpülnék!
*
Nincs meleg otthonod.
Hazád, házad, álmod se tán’...
Oly üres vagy, hideg.
*

Szomorúság gázol lelkembe, mint elevátor fémfalai,
Mert nincs is hová hazamenni, magánynak nincsenek falai!
Csak megcsonkolt vágyaim vannak, de azok bőven,
Körülöttem szálldosnak a szmogos levegőben.

Csak
Otthon
A neve…
Magány, bánat,
Nem nyújt meleget…
*
Csak szíved kertjében,
Fák ágain ring a remény.
Tiéd nem lehet az.
*

Az biztos, a bánat egész életemben a bőröm alatt ficánkolt,
Űztem volna messzire, de nem akart menni, maradt és csak viháncolt.

Szép
Is volt,
Maradt csak
Szomorúság.
Üres lakás s ágy…
*
Bánat ölel, csókol,
Karja lágyan simogat most.
Sosem voltál boldog.
*

Lehet, nekem azt jelenti a hazamenni,
Hogy bizony végleg el kell -túloldalra- menni?
Nem vagyok elég nagy tudású, most akkor hogyan tovább,
A végben reménykedni? Ez aztán a vég, hova-tovább…

A
Remény
Elhagyott.
Hogyan tovább?
Óh, bár csak tudnám…
*
Viharban ácsorogsz,
Megtépáz, meg is vet százszor.
Nem félsz a haláltól.
*

Volt nekem, is mint minden rendes embernek sok szép reménye,
De megcsalattam, rám ugyanis mattul sütött a nap fénye.
Reménykedtem, közben az életzugaimból osontam a másikba,
Így tengődtem valahogy a létszabadság határán, majdhogy pánikba.
A remény-esetek csaltak és hazudtak, ők már előre tudták, hogy becsapnak,
De látom, nálam igen jól érezték magukat, nekik volthelyük, hogy hol laknak…

Volt
Sok szép
Reményem,
Mind becsapott.
Hittem bennük! Kár…
*
De valahogy mégis
Napfény érint, kócos árnnyal.
Valahogy tovább élsz.

Vecsés, 2017. március 10. – Szabadka, 2019. január 6. – Mórahalom. 2019. január 11. - Kustra Ferenc József – a 3 soros-zárttükrös –t és a verset én írtam, az apevákat, Jurisin (Szőke) Margit. A HIAQ –k Farkas Tekla munkája.

...

Az éj kárpát-táncából kikandikál sok-sok fényes csillag-gyerek,
De a tömegükkel nem háborúznak, fények… nem lézer fegyverek.
Nézik egész éjjel, Kárpát-medencében mit csinálnak emberek?

Hová sietsz idő? Pergeted a percet, rohanva hozod előre holnapot?
Holnap is, úgyis felkel! Én majd akkor nagyokat ásítva köszöntőm a Napot.
Csillagok, várjatok, fogjátok vissza időt, lassan engedjétek a tegnapot…

Gondolataimat, nem visszahangozza csillagos ég is…
A csend sem örül helyettem semminek recsegve, és mégis
Egyedül, kisemmizve jut eszembe használható tézis…

Ahogy írtam, közben a falon táncot járt a kezem árnya,
Ölelgette lúdtoll árnyát, tangóst járt vele… ó, a fránya…
Oly’ halvány volt a mécsfény, mindezt a szemem már alig látta.

Mikor eszembe jut következő gondolat, akkor az nekem, a zene!
Hogyha nap, mint nap írok újabbakat, teljesen tele, megtelek vele.
Írom is gyorsan, mert már alig látok… holnap, Ti tán’ megbirkóztok vele.

Vecsés, 2015. július 19. - Kustra Ferenc József

...

A tájra, fekete felhőréteg borult,
Ettől még a Nap sugara is lekonyult.

Pár órája, még a Nap sugára zavarta a szemünket,
Ezért még hordani kellett a sötétes napszemüveget.
Most meg már a levegőben van a nagy vihar szele,
De olyan, hogy még el is törhet az esernyőnk nyele.
Ebbe a viharba, bőrig ázhatunk
És nagyon vizes-kócos lesz a hajunk.

Az ősz győzködik, beszél hozzám, én meg csak hallgatom,
Szél, nekem zenél a levéltelen, kopasz ágakon.
Az egyik ágon, két varjú lebzsel.
Mag van a csőrükben, kora reggel.

Az ősz hangja, ahogy szól, zizzen-reccsen... vastag avar
Az árva, de feltámadó szél, még száraz port kavar.

A köd is van már, lassan-lassan felkúszott a sok fára,
Rájuk nehezedik, és eljön az ő ideje, várva
És marad is, míg el nem megy a napnak küldő-szavára.

Fázósan didereg a fák-bokrok oly' meztelen teste,
Őket levetkőztette rohammal a köd tegnap este.
Lombjuk már nincs, bokroknak-fáknak, már onnan, ez nem hull le.

Látom, hogy varjúcsapat repül az alacsony felhők alatt,
Lassan kezd már esni az eső is az elbujt kék ég alatt.
Sok levél, mint levetett gúnya, halomban gyűlik fa alatt.

Ha lány lennék, akkor lehetne hitem is dús keblű,
De azt gondolom, hogy így csak, bánatosan egykedvű.
Tavasz kéne, virulás, napfénysugárból kötegek,
Még tán' azt sem bánnám, ha megjelennének a legyek…

Udvaromban a japán lilaakác lombtalanítva más időkre vár,
Majd jövő tavasszal, aláülök én, ő egyszer csak, maga alatt talál.

Vecsés, 2014, október 11. – Kustra Ferenc József

...