Vágyom közeled, édes Flórám!
Ölelve, hátad simogatnám…
Szerelmetes lelkem,
Kívánt egyetlenem.
Élvezném jelenléted, Flórám!

Valahogy most szívemben érzem,
Elmerengek egy semmiségen,
Tán szerelmes vagyok?
És a hold fenn ragyog?
Furcsa, de újra, úgy, mint régen...

Puszit nyomnék homlokodra; ám
Közben szép arcod simogatnám.
Karolva sétálnánk,
Egymást megpuszilnánk…
Élvezném jelenléted… úgy ám.

Itt volna ő, hisz tudom, szeret,
Megfogná szorosan kezemet.
Tán szerelmes vagyok?
És a hold fenn ragyog...
Úgy volna, ahogy régen Veled.

Lelkemben érezlek, én Flórám!
Ha itt lennél, becézne a szám…
Én üdvösségedet
Nyerhetem? Végletet…
Diadalmas kell legyek, Flórám!

Sétálunk csak mi édes-ketten,
Szeme pajkos, vágyó e percben,
Én szerelmes vagyok!
És a hold fenn ragyog!
Senkit, soha így nem szerettem.

Vecsés, 2019. március 10. – Mórahalom, 2020. január 12. - Kustra Ferenc - Romantikus LIMERIK csokor, amiben a páratlanokat én írtam, a párosakat; szerző,- és poétatársam Farkas Tekla.

...

(Bokorrímes)
Nem irigylem magamtól az ismeretlen holnapot,
Mert tudom, hogy eme múltnak, már senki nem oszt lapot.
Pedig a múlt tarja a bankot,
És ő ismeri a sok alkonyt!

A múlt bizony, bár ez nem egy molyette kabát,
És végül mindenki keresi az igazát!
Az igazságot, csak újra gombolva leljük meg,
Ha még a gaz és támadó férgek nem ették meg…
*
(senrjú)
A jövőnek záloga,
Az gaz, elmúlt eltemetése.
Nos, elfeledni?
*
(3 soros-zárttükrös csokor)
Hasonlóságnak tűnhet valamilyen mozzanat,
Ami rége volt a múltban és ott volt pillanat…
Hasonlóságnak tűnhet valamilyen mozzanat.

Ha mostanság valami hasonló, elő törő, tán’ vágyálom,
Amig ez csak eseti, nem kenem a múltra, legyen, nem bánom…
Ha mostanság valami hasonló, elő törő, tán’ vágyálom.

Ha néha hosszan eltűnődők az életemen és néha kényszeresen,
Akkor belátom, hogy vagy múlt hosszan, vagy jövő mesél, talán végzetesen…
Ha néha hosszan eltűnődők az életemen és néha kényszeresen.

Ha hallgatom, akkor rájövök téves az életösvény,
Ami meg leszűrhető, látszik, hogy forgón rabló örvény…
Ha hallgatom, akkor rájövök téves az életösvény.
*
(HIQ duó)
Az idő,
Igy-úgy csak pereg.
Nem áll meg!
*
A világ
Változik…élet?
Ó, évek!
*
(3 soros-zárttükrös)
Ahogy rohan az idő, a múlt a feledésbe végleg bele enyésző,
Örüljünk talán és legalább annak, hogy kis széppel lehet sorsvezénylő…
Ahogy rohan az idő, a múlt a feledésbe végleg bele enyésző.

Vecsés, 2016. szeptember 15. - Kustra Ferenc József- van ki múltban él, van ki csak hőn várja a jövőt…

...

Az orosz fronton harcoltak…

Orszjannyikova orvos százados a szolgálatban megsebesült.
Nappal, teherautón indult egy egészségügyi zászlóaljtól,
Ő elől a sofőr mellett ült, hátul meg nyolc sebesült feküdt
És egy szanitéc ült, aki felügyelt, az útra odakerült.

A teherautó kereke leengedett, pótkereke nem volt,
Így sofőr nekiállt szerelni, megjavítani, gumit ragasztott!
Egy sebesült hadnagy jobban volt, a teherkocsi hátsó szélén ült,
A többiek a ponyva alatt voltak, volt ki feküdt, volt ki felült.

Tánya állt, nézte, kereket a sofőr és a szanitéc, hogy szereli
De elunta és leült a nyitott ajtónál a gépkocsi hágcsóra.
Forróság volt, az ajtónak támaszkodott... meleg átment a vállába.

A sofőr a hátsó kerék mellett hevert, csavarkulccsal a kezében,
Szembe az erdőből németek jöttek elő, puskával és serényen.
Tánya a háta mögé nyúlt, készültségi, német géppisztolyt kikapta,
De, ott valamiért ülve maradt, németeket szemből megsorozta.
Az egyik, már egészen közelre odaszaladt, gránátot dobott a kocsi felé,
De a sorozat lekaszálta, a gránát meg odagurult a hátsó kerék élé.

Hangos robbanás hallatszott a teherautó alól,
Az meg is emelkedett, Tányát ledobta a hágcsóról.

Ahogy felkelt a földről, nagyon kába volt, nem tudta, hogy hol is van,
Aztán lehajolt, felvette a géppisztoly… érezte fájdalma van.
Fájt a feje, az arca de, a nagy fájdalom a hátában van.

A közelben három német feküdt, mind sok vért eregetett,
A sofőr is még ott feküdt, a feje körül vér terjengett…

Épp' jött arra egy Studabaker, mindenki kórházba került,
Tányáról kiderült a gránátból, szilánk hátába merült.
A szilánk alulról fölfelé átütötte a hágcsót,
Majd hátul, a tüdő és a vese közé becsapódott.

Sebesülése, csak éppen középsúlyosnak minősült,
Így mehetett műteni… a kórházból, hamar kikerült.

Vecsés, 2016. március 7. –Kustra Ferenc József- Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…

...

Alkonyi bíborfény kápráztat,
Lelkem, a bíborfényen vágtat.

Szemem szikrázik, majd’ káprázik,
Lelkem bíborfényen utazik,
Sötétes árnytól nem ódzkodik.

Az élet alkonyán, a lanyhult bíborsugarakba révedek
Ülök karosszékben, nézem falevelek… ahogy földet érnek.
Jő az éj, közeleg, fejét kapucni borítja, éjfekete…
Majd megyek, leszek a csillagösvény nagy magyar fenegyereke…

Vecsés, 2013. május 29. - Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

Bíbor dallamot játszik az égi fényorgona…
Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava.

Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton,
Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon.

Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri,
Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri.
Már ázok, felettem az eget, súlyra rajzolt felhők borítják,
A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják,

(Bokorrímes)
Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek,
Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek.
A fények arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek,
Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek.

(Bokorrímes)
Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog…
Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog…
Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog…

(Önrímes)
Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött,
Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött…
Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között.

Vecsés, 2015. július 24. – Kustra Ferenc József

...

Láttam én már citromsárga hajnalt virradni.
De nem láttam még, naplementét fönnmaradni.

Láttam én már forró éjszakát, ezüstösen... holdfényben.
Nem láttam még sötét éjszakát, melegítő napfényben.

Láttam én már tengert végeláthatatlanul.
Nem láttam még, sima tengert hullámtalanul.

Láttam én már gerlét, ahogy párját hívta.
Nem láttam még gerlét, ki egyedül bírta.

Láttam, mikor a vihar fölkavarta az avart,
Láttam már, amikor összekócolta a hajat.

Láttam már olyan sok mindent, mit leírni nem lehet.
Átéltem már sokat, s miket ideírni nem lehet.

Vecsés, 2012. január 21. –Kustra Ferenc József– anaforában írt vers.

...