(3 soros-zárttükrös duó)
Ahogy észlelem a végre munkába állt napot,
Nyugvópontot ér el a lelkem, ez új állapot…
Ahogy észlelem a végre munkába állt napot.,

A vér szava hív, télnek vége, zöld szín győz, tovább ne enyésszek,
Élettelenséget, ez időtájt’ egyáltalán nem remélek…
A vér szava hív, télnek vége, zöld szín győz, tovább ne enyésszek.
*
(senrjú csokor, félhaiku-láncban)
Napok, illatok,
Tán’ új világban lakok!
Újuló napok…

Elment hóvihar,
Újra a nyári lakok!
Újuló napok…

Elvánszorgott a
Hideg. Más szelek fújnak!
Újuló napok…

Éjszakára, már
Nem kell vastag takaró!
Újuló napok…

Világoszöldek
Jellemző élet-színek!
Újuló napok…

Rózsa illatok,
Meg még orgona is kezd!
Újuló napok…

Vecsés, 2020. december 26. – Kustra Ferenc József – íródott; tavasz-kezdetre alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

...

(Anaforás)
Hmm… ha nem függnék, uralkodó „összes” körülményemtől,
Még tán' jobb sorsom is lehetne -meg múltam- zsigerből.
Hmm… Születésemkor beborított egy nagy, matt fekete fátyol,
Még jobb is lehetett volna minden… ó, sorsom, mért elhagyol?
*
(Senrjú)
Nem is én döntök,
Körülményirányítás!
Sors, rég’ elhagyott…
*
Fekete fátyol
Megmaradt, csak az enyém!
Rég’ elhagyott sors…
*
Születésemkor
Borús égen, csillagok?
Elhagyott rég’… sors.

Pazar, ahogy meditálok, ezt tanácsolták nekem,
De nem használ, ez bizony ez, az én lehetetlenem.
A matt fekete fátylam, kitartóan kísért mindvégig,
Ez már marad! Születésem óra és most már a sírig…

(Anaforás, halmazrímes, belső rímes)
Kik kedvesek voltatok nekem, már mind régen elmentetek… végül,
Így aztán itt maradtam a fonton, ellenségek között, egyedül.
Kik kedvesek voltatok nekem, mind hiányoztok oly' végtelenül,
Így aztán majd megyek lélekúton… bizony elkerülhetetlenül.
*
Ó! Ha nem függnék
Mástól! Szeretet lengne…
Gonosz emberek!
*
Éjsötét fátyol,
Távoli erdőségbe…
Levélzizegés.
*
Adjatok éltet,
Fekete nélkül békét!
Csillagfény magány.
*
Szél dalolása,
Elrepítheti rossza?
Ez felnőtt mese…
*
Kihalt parkban rendszeresen meditálok,
Ez jó, mert ott idegen kutyákkal játszok…
Kihalt parkban, keresem elveszett életet,
Ez jó… mert ott érzem a sok bárgyú nézetet.

(Bokorrímes)
Van, hogy ott ér a sötét, holdvilágos este,
Én meg keresem a csillagokat, fűben heverve.
Hogyan tovább? Életrealitás, vággyal keverve…

Vecsés, 2015. május 5. – Kustra Ferenc József– tavaszi megújulás jegyében született gondolatok önéletrajzi írásként.

...

A saját kék madaraim az én saját lelkemben laknak,
De ha a sors úgy hozza, kell-muszáj, akkor megmutatkoznak…
A saját kék madaraim az én saját lelkemben laknak.

Ahogy fogynak a napjaim, eltűnnek a vágyak,
És úgy látom, hogy felettem csak nőnek az árnyak…
Ahogy fogynak a napjaim, eltűnnek a vágyak,

Minden más fogyóban,
Halál dagadóban…
Minden más fogyóban.

Érdekes, kiket szeretnem lehetne,
Fogyóban vannak… halál lehelete…
Érdekes, kiket szeretnem lehetne.

Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm,
Lelkem is megszűnik, már nem lesz ő az epedőm…
Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm.

Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok,
Lélekpolcomra már úgy, bizony semmit pakolni nem fogok…
Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok.

Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak,
Hősiesen mosolyokat és kellemes szeretetet is fakasztanak...
Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak.

Vecsés, 2016. december 1. - Kustra Ferenc József – íródott: önéletrajzi írásként és 3 soros-zárttükrösben az élet végének a közeledtéről…

...

(3 soros-zárttükrös duó)
Az én időm csak halad, soha nem áll meg, hátizsákjában a végletem,
Az időm csak halad, de lehet, rosszul fogalmazok, inkább a végzetem…
Az én időm csak halad, soha nem áll meg, hátizsákjában a végletem.
*

[leoninusban]
Tudom, hogy konkrét tervek kellenének, de idő-hátizsákba biztos nem férnek,
Nem kéne baktatnom, ha volna szamaram segédnek, az jól lehetne elégnek…
Tudom, hogy konkrét tervek kellenének, de idő-hátizsákba biztos nem férnek.
*

(leoninus duó)
A hátizsák tartalmával beszélgetek, az idő velem van, ahogy lépegetek…
Vanna persze ballépések és bukdácsolás, meg az egyik házban kukorékolás…
Igyekszem én, hogy jó gondolatomból sok legyen fejemben, persze csak úgy elegemben…
Ha rosszak gondolatok, lábam megbicsaklik, de megjön a jó gondolat, játszadozik…

Ha nagyon magam alatt vagyok, akkor lehorgad’ a fejem, nagy az elegem…
Igyekszek ’átmenni’, pozitív lenni, újabb és jó gondolatot keresni…
Hát ebben bizony nem sokszor van sikerem, de az idő-hátizsákot nem én cipelem…
Vár engemet is a hátralevő élet, halálom elött kérdezik: ember, mivé lett?
*

(Senrjon)
Jó gondolatom földob!
Rossz gondolat, csak ne dobáljon.
Életterv segít!

Vecsés, 2023. szeptember 3. - Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

...

Mond, kérlek, láttál Te már meseszerűt, nagyon szépet?
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.

Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?

Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?

Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.

A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...

Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?

A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…

Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.

Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?

Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?

Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?

Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?

Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…

Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…

Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…

Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József

...

Csak egy porszem vagyok a nagy sivatagban.
Fú a szél és gördülők át a dombon, lassan.
Nincsen semmi lehetőségem megállni.
A szélzúgásban nem tudok kiáltani.

Nincs, akihez szóljak, itt minden egyforma
És itt pillanatnyi az alak és forma.
Dűnék jönnek, mennek, ahogy fúj a szél,
Csak gürcölök, ahogy fúj a szél és nincs cél.

Jó nagy tevelábak jönnek, rám taposnak,
Nekik mindegy a homok, csak vándorolnak.
A teve szőrébe ragadni nem tudok,
Mert én csak dűnéről dűnére vonulok.

Borzalmas érzés, egy szem homoknak lenni,
Miközben a szél feladata elvinni
És innen jó messze, más dűnébe épít,
Ahol már nem jár teve, aki segít.

Csak e kedves púposka volna reményem,
De kellene, hogy fölismerje erényem.
Bundájába lennék, nem lenne egyedül,
Én meg az erdőben elhagynám hitlenül.

Úgy hallottam ott már esik is az eső
És nagy sárban én lehetnék az első
Szem, alkotó rész a vályogtéglában
És legalább alkatrész, szép nagy házban.

Csak gördülők tovább a dűnén és semmi
Kilátásom innen egyszer kikerülni.
Csak fúj a szél, fúj, átfúj az ember lelkén.
Homokszem! Embernek képzelem magam én?

...