Látunk egy közeli-szomszéd háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhely-zet…

(3 soros-zárttükrös)
Tenyerével takarta az arcát a rettenetes nyomor,
Majd kilesett és látta, mennyi embert nagy bajokba sodor…
Tenyerével takarta az arcát a rettenetes nyomor.
*

(senrjon csokor)
Látta a szegényeket,
Az italozó legényeket.
Nyomorosokat!

Látta: szerencsétlenek
Házát ahogy épp' lebombázták.
Nyomorosokét!

A nyomor, új nyomort szül.
Háborúban család kihalás!
Pénzvilág ünnep!

Civilek elrablása,
Egyenest irány a frontkörzet!
Családi magány!

Téglánkéntre lőtt házak,
Bombák, páncéltörő lövegek…
Szárba-szökkent vég…

Halál-aranyból ágyúk,
Milliárdosok gazdagodnak.
Emberi élet?
*

(leoninus duó)
Szégyentelen nyomort a háború váltotta ki, gyógyhír van valakinél… de ő ki?
Nyomor a család elvesztése, nyomor a lakás, gyerekhalál, apa elvesztése.
A mosolygó létben milliomosként élők, fegyverszállítás után élet-élvezők!
E történelmi helyzet végső kilátástalanság, alapok az pedig: álságosság!

A kövér kezét gyógyfürdőben mossa le, másnak a sitt darabokon lehetősége?
Megint mondom, közben sokan sokat kerestek, robbanások zajában emelkedettek…
Háborúkban nincsen kórház, nincsen óvoda, sitt hegyek közt hova? Ide vagy amoda?
Az elszenvedők kitől és mit is várhatnak, köztük mikor nyúlnak mosolyra a szájak?

Vecsés, 2023. ápr. 16. – Kustra Ferenc József - íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és valódi háborús- történelmi helyzetéről. Naponta láthatjuk, minden TV híradóban a videókat is… kendőzetlenül!

...

(3 soros-zárttükrös)
Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet,
Vittem is magammal barátomat, az ebet.
Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet.

Fűszálként mindenütt megterem, tarolón végzetes baj,
Ha napra kerültem a fejemen rögvest olvadt a vaj.

Mindig tapasztaltam ide-oda, jártamban-keltemben,
A csűrés-csavarás a menő, ez alap a sikerben.

Az őszöm úgy vélem, immár szép, szürkés-szakadtkabátos,
Talán ezután, már csak telem lesz, hideg zúzmarásos.

Ahogy jő az életvég egyre inkább nincs metódusunk,
Akkor már csak a hajat hátrasimítva, csak vakkantunk.

(Bokorrímes)
Manapság már, többször kijárok a folyópartra, gondolkozni,
Hol üres a tájék, a nagy víz sem akadály, nem áll meg folyni.
Viszek egy zsebnyi követ, azt jól lehet a vízbe bedobálni…
Beléjük kövesedve a múltam, mit nem lehet eldobálni…

(3 soros-zárttükrös)
Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek,
Itt jó, senki nem zavar, mert nincs akadály, hogy hosszan képzelegjetek.
Gondolatom kisuhan a víz fölé és int a többieknek, gyertek.

A víz megállás nélkül csobogva folyik csendesen,
A múltam a kavicsokban lakik, lám, véglegesen.

(Bokorrímes)
Eddig én voltam mindenkinek egy senki,
Most sem vagyok magamnak... már jó nagy senki.
Közelg’ az végidő… úgyse sajnál: senki…?

Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

...

Nem tudom az élet miért olyan mint egy dzsungel?
Másnak nem? Én érdemeltem e jót? valamivel?
Folyton fába, bokorba, vadállatba ütközők,
Kerülném ezeket, de? csak beléjük ütközők.

Az élet tengerén nekem is van álomhajóm,
Mi kivezethet a viharos vízből, ezt szomjazom.
Mondják az élet üstökös, enyém csak trükkös,
Nekem már minden döfős, göcsörtösen tükrös.

Keresztre feszít a létem, ezzel kész?
Tekintetem mereng, sűrű ködbe vész.
A vérem majd belep és paplanként eltakar?
A jótékony lombfüggöny örökre betakar?

Ahogy a távolba merengek könnyeim peregnek,
Meditálok léten, belőlem síró szemek kinéznek.
Erőm lassan elhagy? miért hagysz el Istenem?
Már bizony csak szenvedek, megszakad szívem?

Óriás boa átölel, de nem kellek már,
Csontomat majd lerágcsálja a jaguár.
Nyíl méreg béka lassan átmászik rajtam,
Harcom véget ér s egyedül maradtam.

Még azt mondja a jaguár, látom, nem mozog az ajkad
És látom, hogy végigfut a félelem, borzongás rajtad.
Azt gondolom én, hogy igen jól látod bundás,
De az élet nem egyszerűen csak így sommás.

Elátkozott az én életem,
Mert közösségi ember lettem.
Nem születtem én falkavezérnek,
Rabszolgája lettem a létemnek!

Ha fáj a szó és lúdbőrös a hátad, vigaszt vársz,
Nem vágysz mesékre, törékenyen csak egyedül állsz.
Gyermekkori álmaim? olyan szépek,
Elmúlóan tündöklő álomképek?

Zúgva-bőgve robbant fel a láva? és hol még a vége,
Elsodorja erdőket, bujt állatot? mi ember léte.
A keserűség hatalmába kerít,
Valószerűség, hogy lelkem meg vonít.

Csöpörgő esőben ázok? de fázok!
Nincs esernyő, mi megvéd, hát átázok.
A halál a koronatanú a daloló múltjáról.
Mosolya, vidámsága, az öröme, eltűnt útjáról?

Jóm nem sok volt még ó, ezen a földön
Bár szivárvány ragyog, égen és földön
Alulról a lomboktól nem látom? Ó, de régen
Aprócska koromban volt ilyen, vágyó élményem.

Ez van? én így éltem életem zömét,
Nekem ez jutott, az örök félsötét,
Sőt, a tévedésből belém lőtt sörét!

Nem vagyok én szabó? álmot már nem varrok magamnak.
A vadállatok mik? belőlem harapni akarnak.
Tengerész sem vagyok, mégis kint vagyok az élet tengerén
És tán úgy végzem, mint hajótörött, lassan, jól elmerülvén?

Arcomat borítja a vér és a halálveríték,
Neszezés nélkül múlt az élet, dzsungel a teríték?
Itt csak döghalál van? itt sehol nincs senki,
A dögcédulámat? ki az, ki letépi?

Vecsés, 2012. május 26. ? Kustra Ferenc József

...

Naplemente szemet nagyon gyönyörködtető,
Amikor látszik a bárány… rózsaszín felhő!
Olyan, mint amikor az álom és valóság
Egyesül és így lesz gyönyörű, valós világ.

Nap és az éj összefonódnak egy röpke nászban,
Mi meg gyönyörködünk e varázslatos világban.
Remeg rajtam a libabőr, csak ámulok és bámulok,
Olyan szép, ha még soká nézem, lehet, hogy elájulok…

Magam mellé, leültetem a csendet,
Karolom, és együtt nézzük az estet.
Elmerengek magamban, milyen az élet,
Csend nem is zavar… várja őszinteséget.

Ahogy süllyed bennem az este
Úgy süllyedek el én is benne.
Jő sötétség, át veszi hatalmat
És látom, nem mulasztja alkalmat.

Naplemente után az éj sötétjébe veszek,
Majd magamba fordulok, a csend én magam leszek!
A sötétben majd csak hangtalanul hangoskodok
És a múlt… szép naplemente után vágyakozok.

A fránya éj, mindent beborít fekete-korom fénnyel,
És ez lesz a mérvadó reggelig, így tán egész éjjel?
De nem! Tudom, hogy ez a sorsunk, az életünk,
Reggel ismét fent, és akkor újjá születünk.

Kapuban áll az éjszaka,
Látom, hogy vadul az arca.
Egy bátortalan fénysugár, még az udvarba oson,
Körbe sem néz, csak megy, épphogy végigfut az udvaron.

A kezdődő sötétben hallgatom a suttogó lomb szavát,
Légkör meg eldúdolja csoszogva közeledő éj dalát.
Ész nappali sötétben sem tűri a rabszolgaságot,
Bízzunk benne, hogy holnap reggel látunk egy jobb világot.

Én még meglátom, hogy a Nap kihunyó sugarától legott
A templomtorony kísérteties, vörös fényben ragyogott,
De gyorsan elmúlt a fényorgona pazar játéka,
Mert nagy rohanvást ideért a vaksötét éjszaka.

Vecsés, 2013. február 24. - Kustra Ferenc József

...

Ahogy beáll az est, a sok csillag, mint sajka, fölém úszik,
És a sejtelmes fényük, kissé vibrálva, lelkembe kúszik.
Ha lemegy a nap, éjt, mint fekete köntöst magamra húzom,
Már nem látok semmit, sűrű a sötét… benne már csak úszom.

Estefelé az égbolt oly' szép, gyönyörű, mámorító,
A milliónyi csillag beborító fénye csábító.

Holdsugár fény is megérkezett, hozott üzenetet?
Legalább remény lenne, gyógyítaná a lelkemet...
Valahol egy szép dallam csendül... kitölti lelkemet.

Vecsés, 2013. január 2. – Kustra Ferenc József

...

Hangulattalan poéta-történet

(3 soros-zárttükrös)
A tollam, bőszen rója a csend sorait, ahogy fekszik az asztalon.
Nem tudom, mi legyen, még nincs elől papír… munka-kész íróasztalon...
A tollam, bőszen rója a csend sorait, ahogy fekszik az asztalon.

Át kellene már ültetnem a gondolatokat a tollamba,
És papírra vetni, egy fölséges, verses mondanivalóba…
Meg kellene örvendeztetni a kedves olvasókat,
De, most nem találom a megfelelő gondolatokat.
*

(Senrjú)
Gondolathiány
Ami fájdalmat okoz.
Sok, más probléma…
*
Bajok sarcolják
Az elmémet, folytában.
Lecövekeltem.
*
Poéta is csak
Emberből van, ha igaz!
Összeszedettség.
*
Nem lehet sorson
Túllépni, az, az élet.
Kire, mi róva…
*
És kikapcsolni?
Ki mondja, képmutató!
Nem övé… való!
*

(10 szavas)
Mese nincsen, valahogy összeszedem magamat,
Megyek és idehozom az írólapokat.

(Bokorrímes)
Hú-hú… de jó, beugrott az első értelmes gondolatom.
Egyből minden jobb, rögtön terjed bennem a jó hangulatom.
Az új versem címe: „A csend sorai”, ezt akkor megírom…

Vecsés, 2018. július 9. – Kustra Ferenc József

...