Fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…

(3 soros-zárttükrös)
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
Katonák lövik és másképp is irtják egymást, Nem létező -végső- szeretet társításon…
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
*
(Septolet)
Terjedő baj, dörrenő zaj,
Átható jaj…
Önpusztító emberi faj.

Helyzetünk:
Szenvedünk…
Reszketünk,
Hogy elveszünk.
*

(HIQ trió)
Testvéri
Szeretet nincs is?
Háború!

Időben
Élettelen és
Térben is!

Asszonyok
Élte csak sírás!
Halk sírás…
*
Anya orcáján ború…
Fia ifjú férfiú,
Harcba hívja a háború.

Szomorú,
Szigorú,
Iszonyú
Háború.
*

(Senrjon trió)
Katonák imája, mint
Hajótörötteké. Péntek nincs…
Élet gyászfoltos…

Harc, véres koszorúban!
Koszorút természet megfonta!
Élet gyászfoltos…

Harc halál-koszorúban!
Hontalan mise… elhallatszik!
Élet gyászfoltos…
*
Halál tombol –
Létet rombol…
Hazafi harcol, hitvese imákat mormol.

Kedvesünk,
Gyermekünk,
Nemzetünk
Óvd Istenünk.
*

(Leoninus csokor)
Torz arcok vigyorognak, de a jó és szép szavak nem használnak!
Össze gereblyézett jajok bőszen ölelkeznek, szent szolidaritással, fékezhetetlenek…
Síksági facsoportból előzúgó szél, sisakleverő, csak hazafiasáról beszél!
*
(septolet csokor)
Mostoha délibáb karmazsint vetít, tájra terít.
Fájdalom elborít,
Látvány tébolyít.

Szétnézek –
Rémképek,
Élmények:
Rémségek.
*

Katonák vére már eláztatta mezőt, itt úgysem használ, nem használnak kereplőt.
Testvér! És újból felváltotta posztján a zubogó csöndet, elássák halott elődöket!
Ki még él szenved és szenvedést lát! Parancsnok meg tüzelj… az akkurátusát!
*
Távolban színfolt – vöröslő vérfolt…
Erőszak gyilkolt,
Zsúfolt a sírbolt.

Parancsszó
Hallható,
A jajszó
Átható.
*

Mínusz húszban a vércsőpp piros és már hideg, a halál is fázik? Mert már feszeng!
Mint a szemafor tilosa, oly piros a véres föld, ahol a férj és fiú van, az a véres föld.
Búzamezök is elázottak, piros a búzaszár, katonákat összefogdossák és viszik már…
*

Ott fekszik egy katona,
Harcnak hősi bajnoka…
Várja haza asszonya.

Gyászjelentés –
Késdöfés,
Tisztelgés –
Édeskevés.
*

Katona csak attól lesz, hogy egyenruhát kap és fegyvert. Be is járják lövés elől a bunkert.
Európa, látszik nem szégyelli magát, segítőn csak bővíti háború poklát!
A nagymenőket nem érdekli a százezernyi halott, a döntnökök hada tudatlanságtól bigott…
*

Bánat áztat
Özvegyi fátylat…
Fizettünk nagy árat -
Nagy ember von vállat.

Hatalmasok,
Tudatlanok – Miattatok
Jajgatok.


Vecsés, 2023. május 4. – Pápa, 2023. június 1. -Kustra Ferenc József - írtam: a világ, az emberi-ség jelen történelmi helyzetéről. A septolet csokor: szerző-, és poétatársam Nagyné Vida Renáta írása! [Íródott: Bencz Boldizsár: (1901 – 1949) azonos c. verse átirataként.]

...

Pökhendi gondolat; Emmácskát
Elkapom, de, nem a grabancát.
Karjaimmal fogtam,
Volt, ahol markoltam.
Nehezen viseltem pofonját.

Ó a kaland, nem a stílusom,
Néha, elkap gépszíj, jól tudom!
Jó vagy nem, hogy döntsek,
Vágyak, csak ődöngtek.
Rohamérzéssel, nem akarom…

Vágyam… virtuális szerelem?
És ha, tested birtokba veszem?
Így-se, úgy-se lehet,
Messze van a tested.
De, ha ilyen a természetem...

Valóságom, álmom, úgy vágylak,
Élvezném tested, így vadászlak...
Ha összeér bőrünk,
Majd, emléket őrzünk.
Kart karba, érzékek csatáznak.

Vecsés, 2018. augusztus 31. – Kustra Ferenc József– romantikus LIMERIK csokor

...

Csendben, távol,

Ott ahol csak te és én,

Látunk ketten egy világot,

Egy ölelést, és egy reményt.

Lenyugvó csillagnál,

Elgondolkodom,

Egyetlen ölelésedbe,

Belefonódok.

Vedd az id?m, örökre el,

Feledni ha már nem lehet,

Egyetlen öleléssel,

Hozz vissza engemet.

...

Más karja csábítóbb,
Mint a legszebb kincs.
Elt?nik a bizalom,
Ahol nincs már hit.
Megtörik, még a leger?sebb,
Szívbe zárt szerelem,
Másnál vigasztalódni,
Keserves gyötrelem.
Csábító szeret?,
Megéri-e?
Kalandos vágyakozás,
Véget ér -e?
S ha elmúlik is,ki marad a végére?
Ördögi játék ez, melyben te vagy a vesztes.

...

Gy?r?be font élet,
Ahol minden szó kevés.
Ahol a h?ség állandó,
A vágy ott túl merész.
Aranyba vert szavakat,
Az élet nem felejt.
Igaz hit? szívünk,
H?séggel felel.
Megkopott már a gy?r?,
A kéz is már remeg.
Kérdezem én csendben,
A h?ség is elveszett?

...

Én a tükör vagyok! Meglátod bennem önmagad,
A képem nem torzít, nem nagyít, de nem is tagad.
Nem hazudhatok neked, mint megannyi "jó barát",
Érdekb?l fényezve fejedre rozsdás glóriát.

Úgy lásd, amint van, habár nem túl szép a kép, tudom,
Amit te ott látsz, neked is, nekem is fájdalom.
Hazug ajakkal hirdetsz szent igét, szent erkölcsöket,
Felrúgva esküt, Istennek szánt tiszta életet.

Megpróbálod hamis alkuba vonni Uradat!
Hát tenéked nem szent törvény a TÍZPARANCSOLAT!?
Hova lett hited, szép szavad meggy?z? ereje,
Ha a szíved hazugsággal, hamissággal tele?

Hirdeted a jót, és mégis megteszed a rosszat.
Hajszolod a sátán ócska kincseit naphosszat.
A hatalom, pénz és pompa, ez nálad az érték?
Önzésed ködében valahol elveszett a mérték.

Jó neked a mocsok, posványos erkölcsi fert?.
A sötétben már nem látszik a fától az erd?.
Hova lett bel?led a hit, égi szent akarat?
Miért dobod el Istent, s az igaz barátokat?

Én a tükör vagyok! Meglátod bennem önmagad.
A képem nem torzít, nem nagyít, de nem is tagad.
Én még itt vagyok! Összetörheted a lelkemet,
Cserepeiben ezerszer látod majd vétkedet...

...