Valamikor alkonyatkor te is fogsz majd sírni ha kisétálsz a temet?be síromat megnézni. Sírom el?tt pacsirta panaszkodva tengi: itt nyugszik ki veled boldog akart lenni!!!

...

Létkarmai hamar, ha mar, a karma kér,
húsvérb?l valóm értedé-e, aki érted él.
Testéb?l kilépet lélekként, szállok feléd,
így hamarabb ölel át, az örök szenvedély.

Ajkadra tapadva, utolértem önmagam,
dobbanó szív szavalja, minden szavam.
Boldog áldás szikrázótekintet, fényeden,
Permetegben szemt?l szemben, szerelem.

Alaptalan világpillérje remeg, hasztalan,
eggyé teremtve, nemlétez? a bizonytalan.
Bársonyként békésen vállamon megpihen,
hajfürtjeid selymét simítva biztonság, igen.

Egymagammal halni vágytak takart tagjaim,
lándzsába d?lnék kincsemért, megért a kín.
Magamba szívom b?röd illatát, a könny ered,
tisztán érezve tudva mit jelent, viszontszeret.

Szök?kútcsobbanásnál beteljesít hullt csillag,
kívánságtitkainak fényei, bennünk ragyognak.
Rózsaszínfelh?t-lenlebegésben szeszélytelen,
végtelened? id?tanúink s a sors velünk, jelen.

...

E Földi csuhában, meztelen lélek vén,
esdekl? remény él, fényedben ébredvén.
Álomból valóság, gyógyító orvosság,
könnycseppé válik, ha elj? a boldogság.
Mosollyal szemedb?l, ajkadra sós íze,
szívsóhaj, led?lt fal, legbels? énedben.

Tündérdal, angyalhaj, rózsaszínálomképp,
Cupido nyilától, jöv?det tárod szét.
Szepl?tlen sz?zies ártatlan foltosság,
kívánva áldott hit, átható forróság.
Csókoddal csillapítsd, szereleméhségét,
? a tanú, hisz akarod, s lehulló csillaglét.

Az évek szép pillangók, így együtt elrepkednek,
a léleknek édenkép, több mint szó: SZE(R)ETLEK!
Eggyé vált lelkeknek, a halál csak porkoláb,
az igaz szerelem örök, ha ittlétük nincs tovább.
Vérvörös krizantém virággal kezünkben,
itt, s túlvilágon, szerelem lelkünkben.

...

Álltunk ott a megállóban
sárga rozsdás fény alatt,
akartam én valóban,
hogy a csókunk elmaradt
meginni a vállaidról
azt az ?szi lanyha estet,
mit a kordválladra festett
a fel-le öltöztet?, feslett
gondolat, és csak húzott-vont
magához a tested,
míg a szemed lestem,
azt a barna puha plédet,
istenemre mondom,
nem láttam még ilyen szépet,
ahogy rám néztél,
a pléddel ölel?n betakartál,
akkor azt hiszem, akartál
te is, nemcsak ott állni
a buszra várni,
hanem összefolyni, összezárni,
de menjünk csak vissza
a szemeidhez Drága, mert issza
?ket ám az én szemem
olyan vágyó, olyan tiszta
mi bel?lük sugárzik át a huncutságon,
hogy órákig csak nézném,
ahogy nézel velük
- ki nincs velünk, az ellenünk! -
ölelkezzünk gyerünk, gyerünk
itt a felgyúlt platán alatt
felgy?lt a sok gondolat,
meg zsebre dugott érzést
bújtató kérdés,
hogy hogyan is állunk
mi most voltaképpen, nahát!
beszélget a vállunk,
amíg a buszra várunk,
mert a szánk a szóra ráunt
úgy maradtak csonkán,
ahogy megcsókoltál
a sárga rozsdás fényben
a Kolosy téren.

...

Bárhogyan is szeretnéd
Nem lehet feledni
Ahogyan szemeiddel
Reám tudtál nézni

Nem lehet feledni
Ahogy megfogtad kezemet
Érintésed olyan volt
Mint a szerelmes lehellet

Nem lehet feledni
Ahogy ketten az ágyban
Ábrándoztunk a jöv?n
És az esküv?t vártam

Százszor is elterveztem
Elgondoltam, éreztem
Hogyan fogom veled
Leélni az életem.

Most nem vagy nekem,
De tudom neked is hiányzok
Hajnali kett?kor is
Megnézed e fiókot

Várod hogy írjak,
Várod a verset
De nem látod hogy a fiú
Minden sornál szenved

Nem megy olyan könnyen
És nem is azért nehéz
Mert nincs már téma,
Nem fog az ész

Tudd meg drága,
Ennyi az akaratom
Azért nehéz írni:
Mert szeretlek még, nagyon.

...

Férfi lélek, kit egy n? nem érthet meg,
Miért menekül ki olyan, kapcsolatból,
Miben egy n? rajongásig szereti ?t?

Sokszor felteszem e kérdést magamban,
Próbálom megfejteni a férfi lelkeket,
Vajon a férfi lélek miért így m?ködik?

Hisz mi n?k, csak szeretni akarunk,
És azt, hogy szeressenek minket,
Nem kellene a menekülés a férfi léleknek,

Sajnos ezt a rajongást, amit mi n?k adni tudunk,
A férfi lélek érzi, hogy ez kell neki, de mégis börtönnek érzi.
És feladja a szerelmet, amib?l fejvesztve menekül el.

Az ilyen férfiból lesz, egy magányos farkas,
Ki magányosan úttalan utakon, valamit mindig keres,
Pedig azt keresi szüntelen, amit maga mögött hagy,
Azt a rajongást és szeretetet, amit egy n? adhatna meg neki,
Az pedig az, amit egy n?i lélek tud adni, a rajongást és a szerelmet.
Amib?l nem kellene a férfi léleknek menekülnie!

...