N? vagyok, nem lehetek más.
Néha átok, néha áldás.
Tele hittel, bizalommal
Ölellek vékonyka karommal.
Testem vágyával hevével,
Féltetek szívem melegével.
Részem a nevetés és a sírás,
De nem fojtom el, az nekem kínzás.
Bánatomban, örömömben?
Csillogó könnyek gy?lnek a szememben.

N? vagyok, nem lehetek más.
Néha átok, néha áldás.
Érzelmes vagyok, naiv kis ösztönlény.
De úgy látom ma ez már nem igazán erény.
"Kemény az élet, legyél te is kemény!"
S egy nap kiborul az éjjeli edény.
Szeretném akkor, hogy mellettem legyél,
Er?s karoddal öledbe vegyél.
csak öt percre, hogy kisírjam bánatom,
Ne mérgezze szívem ostoba fájdalom.

N? vagyok, nem lehetek más.
Néha átok, néha áldás.
Itt fekszel mellettem,
Mégis távol t?lem...
Mondhatom mi bánt?
Mondjad, fel?lem...
Feldühít téged,
vagy csak kinevetsz!
Mondd meg, de ?szintén
Most is szeretsz?

Azt akarod kemény legyek?
Hát lángoljatok rétek, hegyek!
Égjen minden, pusztuljon!
A folyó is visszafelé folyjon!
Ne sírjak többé? ezt akarod?
Rendben, de az nem én vagyok.
Üres szívvel mindent hagyok....
Nyelem a könnyeket, elfojtom.
Még egy kicsit talán bírom.
De érzelmek nélkül élni nem tudok
Mert ízig-vérig N? vagyok.

...

Valamit érzek, amit eddig még soha nem éreztem!
De ez csak azóta van amióta megismertelek!
Egy hónappal ezel?tt másképp visszanyúltam az élethez.
Te vagy az aki mellett megváltoztam, most már tudom mi a helyes, és mi nem.És ezért köszönettel tartozom neked.
Ha azt mondom hogy SZERETLEK!, Akkor az igazat mondom, és nem csak mondom, hanem úgy is érzem.
Amikor felkelek reggel, és látom hogy mellettem vagy, akkor szerencsés embernek érzem magam, mert egy ilyen megért?, türelmes embert tudhatok magam mellett.
És ha el kell menned, akkor Nagyon Hiányzol.
Tudnod kell, hogy rajtad kívül nincs senkim, és nem is kell senki!
Ilyen emberre vártam mint TE vagy!
TE nekem AJÁNDÉK vagy, Egy nagy ajándék az élett?l.
Nem akarlak elveszteni!!!
SZERETLEK!!
IMÁDLAK!!
ÉLETEM SZERELME!!

...

Mónika, a gondolat, hogy egyszer megtörhet a jég, vággyal tölt el teljesen. E vágy, mit remélem, Te is érzel már testeden, nem más, mint, hogy Kívánlak esztelen.

E vágy az, mit, ha egyszerre érzünk mindketten, beteljesít álmot s reményt teljesen. Az, hogy ?rülten kívánlak, nem lehet véletlen, mert tested, szinte csalogatva hódított meg engem.

Rózsaszirmok közt fürdetem tested, majd édes tejjel kenem be, lassan, masszírozva be érzékeny lelked. Nyakad érzékeny pontjait csókolva hozom izgalomba tested, mit?l végleg elveszíted az eszed.

Végigcsókolom hátad s puha gyönyör? feneked, majd feszesre izgatom a rózsától illatos gömböly? melled. Ajkad, mi szemérem, nedvesre izgul, ekkor remélem, s vágy tölti be tested, s lelked egészen.

Felizgult testünk átjárja a kéjes izgalom, mit érezni, mindkett?nknek régen volt már alkalom. Lábad ujjait finoman megrágom, majd végigcsókolva azt, combjaid lassan, simítva feltárom.

Feltárom a gyönyör kapuját, s remeg? testednek fokozom legszebb mámorát. A Gyönyört, mi addig tarthat, míg tested vágyik reá, adom majd Néked minden nap s éjszakán.

Lábaid hátamba fúródva ekkor arra kérnek, testem testeddel olvadjon össze végleg. Az érzés mit ekkor a mámorban érzel, az, mit akarsz majd T?lem minden éjjel.

Összeforrt testünk, sóhajtól hangos Szexünk, mit érezni akarsz minden nap, ha T?lem azt egyszer megkapod, mert mámoros kielégülésed lassan ér majd véget, mit azonnal a következ? fokoz majd csodássá Néked.

Kívánlak, s vágyom testedre, míg élek, kérlek, ne kínozz többé, engedjen fel szíved végleg.

...

Az éj s?r? sötét leple, borult a lelkemre.
Nehéz súlyként dobog a szívem,
nem kapok leveg?t, nehezen lélegzem....
Talán abba kéne hagynom,
és mindent befejeznem.

De vannak pillanatok,
mikor rózsaszín fényt áraszt minden,
az életer? amit érzek, euforikus,
és csoda széppé tesz mindent,
miközben semmi, de, semmi rossz nincsen.

Ez a fény nem az enyém,
csak vágyom rád, és magamat emésztem.
Miközben Te, oly messze vagy,
és rólam, a fejedben semmi, emléked nincsen.

Mióta nem láttalak úgy érzem,
veszett kutyák marcangolják a lelkem.
Elszáll az er?m, meg áll a szívem.
Kérlek hajolj fölém, csókolj meg,
csöpögtess egy kis vért az ereimbe,
hogy újra érezzek, és beinduljon az élet a testembe.

Egyszer láttalak sírni,
éreztem a fájdalmad, és a bánatod.
Magamhoz akartalak ölelni,
hogy érezd a szerelmemet, oltalmaz karom,
és elmondani örökké veled leszek, ha akarod...

...

Csillogó hópihék
érintik a fenyök ágait,
de jó lenne valóra váltani
az emberek álmait!
Különleges napon,különleges érzés
a szeretet ünnepén alkalmas a kérés.

Csillogó hópihék
érintik az angyalok szárnyait,
ök viszik tovább az emberek kívánságait.
Fehér takaró borítja a tájat,
ünneplöbe öltöztetik a házak ablakait,
a karácsonyi fákat.

Csillogó hópihék
olvadnak a sírköved falán,
gyertyát gyújtok
karácsonyi dalt éneklek neked,
meghallod talán
a hozzád szárnyaló angyalok szaván.

...

...magáévá tesz a magányos,
kietlen álom, a hideg, üres
ágyon, ne a darabokra szaggató
napokra gondolj vissza, repülj?
repülj a nyárba , mikor
oly sok év után, kábultan,
értetlenül - szinte bután,
zuhantál egy kedves
randevúba...
ezer sugárral ünnepelt a nap,
de nem perzselt, nem égetett,
langyos, kedves szell? is érte
arcodat, meglobbantotta
ingedet...
nem tudtad mi ez, csak érezted,
valami nagyon furcsa jóság
bebugyolálja tested, nem is
értetted, nem tudtad, mire
véljed...
s a buja rengeteg kedves, sz?k
ösvényén átöleltél, majdnem
kettétörtem és megismételted
a csókot, a legels?t, mit én fogadtam
olyan meglepetten?
utóbb beszéltél róla, akkor
tudtad meg, tisztán, élesen,
hogy "én ?t szeretem, istenem,
mennyire szeretem!"...
ámultál, mint a kisgyerek,
mikor az angyal csenget,
karácsony este...
kitárul az ajtó, teljesen,
s káprázik a csillogó
csodától olyan édesen,
hogy eláll a szó...

öleltelek, illatodba mélyen
belefúrtam magam, hogy
legalább ezt el ne veszítsem,
istenem, már akkor hogy
tudta a szívem...
pedig te akkor még reméltél,
tervet készítettél, s valami
módon magadénak tudtál,
teljes biztonsággal
engemet...

aztán jöttek a kínkeservek,
félreértések és bánatok, mint
malomban megadón a búza,
?rl?dtem, lázadoztam, hittem,
nem adhatod fel ennyire könnyen,
s amiért feladod...
ma már elment t?lünk a nyár,
a szerelem még tombol és éget,
de nyomunkban egy sötét
kísértet, azt mormolva, mint
buddhista imája, egyhangún,
idegesít?, folytonos, csendes
zajjal, hogy ember, ezt feladtad,
gyenge lábon állsz az akarattal,
elfáradtál...
igen, belefáradtál, érzem, s nem
tudok tenni érted semmit, csak,
mint Magdolna, letörlöm véres
lelkedet, kiölelem bel?led a
napi rettenetet, mikor lehet,
s engeded...
illatod ma is varázsos, lényed
el?ttem tiszta, nincs titok, csak
tudom, hogy nélküled keserves,
veled lenni, állandóan, mégsem
akarok...
így a magányos álom el?tt, legalább
jelenjen meg az ösvény, hol csak
kétszer voltunk, csak a testünk
esküdött, nehéz teher akkor is,
ha nem mondatott ki szó...
szeretlek, mint egy beteg
gyereket, lesántult cicát,
mint a soha ? kedvesemet,
szívemben forró széndarabok
parázslanak némán, s ha nagyon
éget,vizet neki...
de fölparázslik újra, s apellálok
az úrra, vegyen el t?lem, mert
úgy szeretni vétek, hogy tudjuk
mindketten, mindkett?nket éget,
csak egy balga "nem lehet" az
akadály...
ha ember kett?sen él, bicsaklik
a lelke, fázik és csak egy csöpp
melegre vágyik, ölelésre, szóra,
mindenféle, csillámos csuda jóra,
de azt az ember csak attól az
egyt?l kaphatja meg...
átok már rajtunk
vágy, szerelem,
szabad szívvel,
szürkén és érdesen,
de biztos talajjal -

így kellene...

...