Hullámok ostromolta parti sziklafalak ezrei omlanak le szerte
Álmaimat óvatlanul haragos valóság mélyre süllyeszteni merte
Köd és füst uralja a vidéket nincs tanúja annak mi régen él? volt
Nem érzem a Nap melegét, emlékeim között csupán halvány folt

Zivatarok által vér árad a földre, mindent tet?t?l talpig vörösre fest
Bárhova nézek mindenhol csak reménytelenséggel megfojtott test
A szél már nincs köztünk már csak ott fúj, ahol becsülik még létét
Reggelente látom meghalni a jöv?m, mely jelenti létezésem végét

Némely helyeken örök tél uralkodik, a zord id?t nem éli semmi túl
A nyár után vágyódnak az él?k, közben könnyek áradata földre hull
Soha többé nem lesz semmi a régi, a remény megírta hozzám levelét
Benne az áll veled lehetek, csupán annyit kér adjam neki életem felét

Én akár az egészet is neki adnám, csak már láthassak t?led egy mosolyt
Ugyanis már nem bírom tovább nélküled, hiányod igazán csak most fojt
Nem kapok leveg?t hiába lélegzem, szabadítóm vagy kire várok régóta
Rád gondolok szüntelen, ott vagy elmémben akár egy édesen szép nóta

...

Reggelente az ablakon kinézve szörny? látvány tárul elém
Por és hamu hull az égb?l, eltiport lelkek közelednek felém
Minden elsorvadt bárhova nézek, ádáz háborút kezd t?z és víz
Álom és gondolat eddig édes volt de mára mind csupa keser? íz

Élettelen vidékeken kísértetek kajtatnak emberi hús és vér után
Erd?kben barangolva mára elkorhadt tölgyfák néznek rám bután
Mintha üvegszilánkokon járnék, forró láva lepi az óceánok helyét
Démonok szállnak közénk, majd követelik igaz lelk? emberek fejét

Kiáltásokat hallok mindenhonnan közben ég és föld egymásnak ront
A Nap örök nyugovóra tér, csodás világunk végét mutatja a horizont
Némán állok egy szakadék szélén, a fal hirtelen zuhan a sötét mélybe
Lehúz mindent magával, elt?nik él? élettelen akár gyertyafény az éjbe

Nélküled porrá hullik a szívem és hamuvá ég a lelkem minden nap
A magány bel?lem pillanatonként egy darabot éhes vadként kiharap
Nem marad bel?lem semmi, por és hamu leszek egy kihalt világban
Utolsó mit látok csodálatos, arcod megtestesül szép rózsa virágban

...

Szeretlek téged, mert Istenem így akarta
Nem kerestem, kértem, csak a szívembe adta
A tébolyult érzést mely téged vágy szüntelen,
Mely sasként vág sebeket vívódó lelkemen

Nem akarlak én már, mert fáj szeretni, nagyon
Meghalok érted minden magányos hajnalon
Átok vagy nékem, örvénybe rántó gyötrelem
Sejtekben, pusztító métely, reszket? félelem

Menekülnék t?led, de nincs er?m, nem tudok
Egy kábult érzés fogva tart, bárhova bújok
Lábam ingoványon áll, egyre lejjebb merül
K?be zárt szívem csendes halálba szenderül

...

Gondolj rám.
akkor is ha sok a dolgod,
gondolj rám,
ha gondok terhét hordod,
gondolj rám,
ha melletted alszom
gondolj rám,
ha nem vágyod az arcom,
gondolj rám mindig,
akarom, akarom akarom!

...

Gondolj rám.
akkor is ha sok a dolgod,
gondolj rám,
ha gondok terhét hordod,
gondolj rám,
ha melletted alszom
gondolj rám,
ha nem vágyod az arcom,
gondolj rám mindig,
akarom, akarom akarom!

...

Szívem b?nös keresztje vagy te
Vonszollak, mint Jézus a kálvárián
Megfeszülök rajtad keserves kínnal
Minden magányos, gyászsötét éjszakán

Vérvörös hajnalon újra feltámadok
Kaparok utánad, ismét akarlak szüntelen
Álarcban játszom, tagadva téged
Fáradtan cipelem meggy?lölt életem

Keservvel irtalak szívemb?l,
Minden percem, minden lélegzet Téged temet
Hogy letehessem végre gy?lölve imádott
Könnyt?l gyöngyöz?, vérázott keresztemet

...