Mélyen, békésen aludt még,
Mikor magamhoz ölelve,
Alvó pilláit életre lehelve,
Szóltam, mennem kell,
Szívem...
? kérte, ne hagyjam magára
Észrevétlen, mert rémületes,
Ha hirtelen riadva nem talál...
Megtanulta már,
Hiányzom ha
Egyszerre
Nem vagyok...


Aztán kilépek a hajnali, h?s légbe,
Melyet a friss utca arcomra lehel.
Itt-ott már egy madár próbálgatja
Hangját, de a teljes koncert még
Várat magára. Most csend van.
Jó így.
Elmerülhetek a szárnyas gondolatban,
Mely visszaröpít hozzá, pedig csak
Egy súlyos munkanap választ el, s
Láthatom,
Megint...


Hogyan tudott így egyszerre bennem
Kitölteni minden kis zugot?
Kiürültem?
Igen, azt hiszem, csak a titkolt,
Meg sem fogalmazott
Remény volt él? bennem.
Minden más vitt,
Mint egy mechanikus
Gépet, tovább, pergettem
A napokat, mint néni,
Falun, jószágnak
Hasznos
Magokat...


Eljött, véletlenül, hiszen az angyalok
Soha nem szólnak el?re, elrontanák
A nem várt örömet, azt, hogy mit kapok,
Balgán kifecsegve...
Az angyalok csendesek, mindig okosan
Cselekszenek, s mikor már veszve
Látszott minden, mikor a szívem ott
Vonaglott egy nem létez? kereszten,
Belépett, s csendben jelezte, értem
Született, miattam létezik,
S egy angyal, az imént,
Halkan, alig lépve,
Annyi év után,
?t jutalmul
A karjaimba
Tette...


A szívem érett narancsként
Csordul, a mámoros
Gondolattól hogy este
Megint, mindig
Hozzá érkezem,
Ragyog a szemem...
? nyakamba ugrik,
Ölel,mert fél, hogy
Mint egy látomás,
Elt?nök...
Megértem, szegényt.
?t is érte annyi
Fájás...
Szeretem törékeny,
Illékony lényét,
Föltárta el?ttem a világ
Köznapi mindenségét,
Csillagok bolondos
Udvarát...


Aggodalmasan megfürdet,
Mint egy babát,
Én boldogan hagyom,
Hisz érintése édes,
Annyira hiányzott
Gyönyör?sége,
Fénye...
Belefulladok a gondos
Szerelembe, mint a
Bolyhos, meleg,
Hatalmas
Törülköz?be...


Szabadultan a napi hordaléktól,
Tisztán, mint ki az istenek
El?tt hódol, elnyúlok,
Kezei érintését vágyom.
Kigyúrják bel?lem napi,
Gyötört fáradtságom,
A véráram zuhogva
Indul testemben
Szerteszét...


Csak az éjszaka kíséri
Csendesen, bájos
Szerelmünk sok,
Kedves
Neszét...

...

Szerelmem bomlott évadokon kitartunk
még el sem ér agyunkba a helló
már új árnyék telepszik küszöbünkre.

Gyömbér felh?k görögnek le az utcán
s az óceánban megmerülnek
hogy száraz tüzeik kioltsák.

Naponta egymásnak nyújtjuk át
életünk végs? vékonyka lángját
s csendben ránk árad a harangszó.

Holnap talán holt madarak esnek
s szerelmem kis bukott angyalokat hord
haja sötét dús édenében.

...

Általad, miattad lettem boldoggá kedvesem,
Már nem is tudom hogyan, miként kezdjem levelem.
Bár teszem, pedig magamnál sem vagyok tán, - érzem,
Ámde nem is tudom, hiszen olyan boldog lettem,
Azt tudom, hogy boldogságérzetem mily szertelen.

Jó, amit leveledben leírtakkal okoztál,
A keser?ség helyzetéb?l kimozdítottál.
Felébredtem, érzékeltem a különös vágyat,
Sóvárogva vártam a hozzám írott szavakat.

Íróasztalom felé nyúltam, gépet kapcsoltam.
Nem titkolom, képzeteimben a Te személyed,
Szeretett drága lényed kavargott, csakis Téged,
Mint aki eszét vesztette, benne kerestelek.

Semmi sem érdekel, mindenben Téged sejtelek.
Mit ad Ég, mert akarhattad Te is, megleltelek.
Képzelheted sejtelmemet, hogy mit érezhettem,
Amikor megpillanthattam végre üzeneted.

Meghittség árasztotta el testemet, lelkemet,
Szívemet markolta az izgalom a rettenet.
Milyen hírt hallok t?led, tartalmát nem ismertem,
Amit szép kezed alkotott, megnyíltak el?ttem.

Boldoggá lettem általad, miattad életem,
De mennyire ugyan, ezt igazán hidd énnekem.
Megértelek, amiket írtál komolyan veszem,
Gondolhatod azt is, hogy komolyan veszlek Téged.

Amit írsz drága kincsem, hiszek én mindent neked,
Nincs is mit megbocsájtani, hiszen én értelek.
Újszülött édes Angyalom, édes kicsi szépem,
Elmondhatnám neked, hogy én mennyire szenvedek.

Álmok, kétségek, bennem vad viharokként dúlnak,
Mint a magyarázat nélküli széles fogalmak.
"Ez tenéked reménytelen, állj csak félre, ne tedd!"
Igen, - vet?dött fel bennem a fájó "gondolom".
"Amit hajszolsz - ifjúi vágy, - nem a te hajnalod!"

Budapest

...

Miközben a tiszta eufória állapotához közeledem
szükségét érzem egy nagyobb írógép-toknak
melyben elférnek alsónem?im
az önvádam hegei
sebek b?röm radír-
gumiján mely mindig
önmagát radírozza
Miközben a tiszta eufória állapotához közeledem
a hold tüzes arcát kínai festmény
h?s rizses?jébe rejti
s nem alhatok a dörgés miatt
e nyári délutánon
melyben egy lány lemezt tesz föl
mesterkélt szörny? röhejjel aláfestett
?rült szaxofon-kísérletet
a másik szobában
Miközben a tiszta eufória állapotához közeledem
minden várost az utca
féloldalára építenek csak
és cip?m az épületszárnyakon fölsétálva
ablaknyomokat hagy
repedezni vágyó párkányokkal
s felgöngyölhet? red?nyök cip?nyelvével, jaj,
felgöngyölhet? nyelvem zsinegen látom
és arcom valami ingán
leng a spárgaszáron
gúzsbakötött lábú játékkártya-kép
lábánál fogva felakasztott Villon
És a mama fényképpé halványul kezemben
És a papa neve Ludwig
elveszett valódi ingatlanterven (elnyelte a víz)
Hajób?rönd Yonkers Avenue
ahol most lengek és lógok
a végs? fán mely vedelve bólong
s ahol kórusm?veket dalolnék
az önkívület mezején
de egy angyal elcsípte heréimet
és kasztrált hangom túl vékonyan ugrál
a lánnyal ki nevet? lemezt tesz föl
a másik szobában
Miközben a tiszta eufória állapotához közeledem
a szemem árgus kém és madárrá
változtathat bármikor engem
egy id?t lebíró tunguz robbanás
de nem vagyok apokaliptikus srác
és nem alhatok a dörgés miatt
e nyári délutánon
és néma madaram szeme
kiszáll a fejemb?l
röpdös a világ körül
melyben egy lány fölteszi
húslemezét
És ruhátlan állatsereglet vagyok
pucér összhangra vágyva
de országokra osztottak fel
Tibetben krumplilábakon állok
vagyok különös bohócfajta
lisztes az arcom hajam leragasztva
s nem alhatok a dörgés miatt
húsom lejár a t? alatt
A lány forgatja
megfordítja
megfordít engem
hogy lejátssza másik oldalam
Melle virágzik
fügék hasadnak
fehér a nap
Sohasem térek vissza
egyiptomi ruhába bújtam.

...

Egész nap hegyet másztam magam
a tavaszhó vakító sivatagán,
lejöttem Napszállat határán,
a legfels? legel?re - zöld
a vízesés hideg ködében,
a vízpókhálóhoz, amely
sz?ve a vadírisz számtalan
csilla virágaival;
s messzir?l láttam tüzünk füstjét,
mint száll föl a szirtfal közéb?l:
emberi jel az ?r-hegyekben.
Ott álltam a szirten
örvényvizek közepett,
örvényl? íriszillat szédületében
látomásként láttalak
valósabban mint a való:
hajad mély csigáiban: t?z;
tangóra örvénylett a csíp?d,
ringva a ködtömjénezte fényben;
orcád hópír, citerák csöngnek,
az egész síkunyhó népe
táncol, dalol; karod fehéren
villan a barna ?szi vízben,
átúszva a halott lombokon,
áradó pókhálóját sz?ve
a szikamorfákon a fénynek;
combod feszes íve, a finom fátyol
átsiklik kezemen, s izgalmad már
a ledérség határán;
melled érintése, szaga,
a szex édes titokillata.
Az örökös rádgondolás
és az írisz ragyogása,
a gy?rött írisz-szirom,
a hímporpúderes aranyhaj
és a szövevényes víz ködös
éneke és az ég?,
szenvtelen hócsúcsok
itt mind összebogozódtak.
E tény és látomás e pillanata
érinti a halhatatlanságot
s a hely szellemévé lesz.
És a valósult szerelem és látott szépség
felel?ssége ég
az ég? angyalban
virágon s kövön túli valóként.

...

Amikor nevetve elpirulsz,
kezeid mögé el is bújsz,
amikor hallom a hangodat,
arcod igézi arcomat,
s amikor kezedet foghatom,
átölel gyengéd oltalom.
Amikor az utcán velem jársz,
ablak-szemekkel minden ház
ránk tekint, fürkész kíváncsian,
pedig járnak még annyian
az utcákon és a tereken...
Nyílik bennünk a szerelem.
Sz?ke hajadba ha nap ragyog,
lesnek téged az angyalok.

...