Ott volt a remény és csak suttogott,
Mondta, hogy léteznek angyalok.
Azt súgta nekem is van egy, ki vigyázz rám,
Azt is elárulta, hogy van egy isten ki rám vár.
Megígérte, hogy minden rendben lesz, és benne hihetek,
nem lesznek gondjaim egyszer boldog lehetek.
Egyet felejtett el mondani csupán,
Ki nem hisz benne annak minden fáj.

...

Hol vannak szeret?ink?
Sokkal szebb, jobb helyen.
Óh boldogabbak ?k mind
a sírban odalenn.

S az angyalok közt állnak,
hol a kék ég lebeg,
a sz?z Istenanyának
zengenek éneket.

Óh, sápadt arcú kedves,
virágzó, ifjú sz?z,
óh, elhagyott szerelmes,
kit tipró bánat ?z!

Szemetekb?l vidám, h?
öröklét ragyogott:
világ kihunyt fáklyái
ottfent lobogjatok!

...

Mélyen, békésen aludt még,
Mikor magamhoz ölelve,
Alvó pilláit életre lehelve,
Szóltam, mennem kell,
Szívem...
? kérte, ne hagyjam magára
Észrevétlen, mert rémületes,
Ha hirtelen riadva nem talál...
Megtanulta már,
Hiányzom ha
Egyszerre
Nem vagyok...


Aztán kilépek a hajnali, h?s légbe,
Melyet a friss utca arcomra lehel.
Itt-ott már egy madár próbálgatja
Hangját, de a teljes koncert még
Várat magára. Most csend van.
Jó így.
Elmerülhetek a szárnyas gondolatban,
Mely visszaröpít hozzá, pedig csak
Egy súlyos munkanap választ el, s
Láthatom,
Megint...


Hogyan tudott így egyszerre bennem
Kitölteni minden kis zugot?
Kiürültem?
Igen, azt hiszem, csak a titkolt,
Meg sem fogalmazott
Remény volt él? bennem.
Minden más vitt,
Mint egy mechanikus
Gépet, tovább, pergettem
A napokat, mint néni,
Falun, jószágnak
Hasznos
Magokat...


Eljött, véletlenül, hiszen az angyalok
Soha nem szólnak el?re, elrontanák
A nem várt örömet, azt, hogy mit kapok,
Balgán kifecsegve...
Az angyalok csendesek, mindig okosan
Cselekszenek, s mikor már veszve
Látszott minden, mikor a szívem ott
Vonaglott egy nem létez? kereszten,
Belépett, s csendben jelezte, értem
Született, miattam létezik,
S egy angyal, az imént,
Halkan, alig lépve,
Annyi év után,
?t jutalmul
A karjaimba
Tette...


A szívem érett narancsként
Csordul, a mámoros
Gondolattól hogy este
Megint, mindig
Hozzá érkezem,
Ragyog a szemem...
? nyakamba ugrik,
Ölel,mert fél, hogy
Mint egy látomás,
Elt?nök...
Megértem, szegényt.
?t is érte annyi
Fájás...
Szeretem törékeny,
Illékony lényét,
Föltárta el?ttem a világ
Köznapi mindenségét,
Csillagok bolondos
Udvarát...


Aggodalmasan megfürdet,
Mint egy babát,
Én boldogan hagyom,
Hisz érintése édes,
Annyira hiányzott
Gyönyör?sége,
Fénye...
Belefulladok a gondos
Szerelembe, mint a
Bolyhos, meleg,
Hatalmas
Törülköz?be...


Szabadultan a napi hordaléktól,
Tisztán, mint ki az istenek
El?tt hódol, elnyúlok,
Kezei érintését vágyom.
Kigyúrják bel?lem napi,
Gyötört fáradtságom,
A véráram zuhogva
Indul testemben
Szerteszét...


Csak az éjszaka kíséri
Csendesen, bájos
Szerelmünk sok,
Kedves
Neszét...

...

Szerelmem bomlott évadokon kitartunk
még el sem ér agyunkba a helló
már új árnyék telepszik küszöbünkre.

Gyömbér felh?k görögnek le az utcán
s az óceánban megmerülnek
hogy száraz tüzeik kioltsák.

Naponta egymásnak nyújtjuk át
életünk végs? vékonyka lángját
s csendben ránk árad a harangszó.

Holnap talán holt madarak esnek
s szerelmem kis bukott angyalokat hord
haja sötét dús édenében.

...

Sok-sok hosszú esztendeje már
tengerpart bús mezején
élt egy kis lány - ismerhetitek
Lee Annácska nevén
s csak azzal a gondolattal élt,
hogy szeret s szeretem én.

Gyermek volt s gyermek voltam én
Lee Annácska meg én.
De szerelmünk több volt mint szerelem
tengerpart bús mezején -
irigyeltek még az angyalok is
fenn a felh?k tetején.

S ez lett oka, hogy sok éve már,
tengerpart bús mezején
felh?k közül jött egy csúnya szél
s megh?lt Annácska, szegény;
s elvitték úri rokonai
s egyedül maradtam én:
koporsóba csukták el ?t
tengerpart bús mezején.

Irigyeltek az égi angyalok,
hogy boldogabb legyen ? meg én,
az lett oka (mind jól tudjuk ezt
tengerpart bús mezején),
hogy jött felh?b?l éjjel a szél
s megh?lt s meghalt szegény.

De szerelmünk több volt, mint soké
ki nagyobb, mint ? meg én,
okosabb, mint ? meg én
s sem az angyalok a felh?k felett,
sem az ördögök a tenger fenekén
nem tehetik, hogy szívt?l a szív,
elváljunk, ? meg én.

Mert ha kel a hold, nekem álmokat hord,
Annácska küldi felém;
s csillag ha ragyog, már véle vagyok
Annácska szemét lesem én;
s így az éj idején veled éldelek én,
jegyesem, szívem élete, szép kicsikém,
melletted a sír fenekén,
tengerpart bús mezején.

...

Amikor nevetve elpirulsz,
kezeid mögé el is bújsz,
amikor hallom a hangodat,
arcod igézi arcomat,
s amikor kezedet foghatom,
átölel gyengéd oltalom.
Amikor az utcán velem jársz,
ablak-szemekkel minden ház
ránk tekint, fürkész kíváncsian,
pedig járnak még annyian
az utcákon és a tereken...
Nyílik bennünk a szerelem.
Sz?ke hajadba ha nap ragyog,
lesnek téged az angyalok.

...