Hétköznapi pszichológia a gyűlöletről…

Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg itt kóricál, ő mint, lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!

Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok,
Öregen már tudom, ennek immár nem lesz vége… csak harcok…
Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok.

Most meg még, támad ez a tetves vírus is,
Gödörben elbújni nem lehet… vagy mégis?
Most meg még, támad ez a tetves vírus is.

Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen,
Sokan igényelnék, de a szeretet hiánycikk, az életmocsok, végtelen.
Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen.

Ha kis szeretet legalább volna, valaki leeresztene egy létrát,
De a gyűlölet ilyesmire nem képes, néz engem és csak saját hasznát.

Matt-fekete éjekben fáklyával kutyagol a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, jó lenne belerugdosnom.
Fénytelen éjekben minek is dolgozzak ekkorát,
Itt van a sötét nappalokban végig, a nemjóját.

Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás,
Egy, amit tudok, e tetves élet, oly’ haláltusás!
Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás.

Itt lent csak mocsok van, abból fölöttébb jól leinformált vagyok,
A mocsoknak meg hiába is közlöm, hogy szeretetre vágyok…
Bennem lassan már egyéb érzés sincs… pfuj, gyűlölet: csak a nagy szkeptikus!
Bejövő szeretet nélkül a mocsok minden, de nem antiszeptikus.

Mézes bödön itt biz', nem tölti föl a lelkemet,
Így jobb híján fogadja féktelen gyűlöletet.
Meggyőződésem, hogy lelkem már öregedvén, nem lobban újra…
Szeretettel teli gyermeki mivoltom, nem tör elő újra!
Akkoriban én még a gyűlöletről nem is hallottam semmit,
Ma meg, mint egy medencében ebben úszkálok… nem várok senkit.

Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem,
Mivel én is tudom, hogy életem a saját lehetetlenem…
Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem.

Sötét tettek, még sötétebb szavak tódulnak fájón… ellenembe,
Istenem, hol van a szeretet? Így élek, a lehetetlenembe’…
Szeretetre, mint fő táplálékra volna szükségem,
De, ahogy a sorsomat belülről hosszasan nézem,
Ez a finom, éltető étek az, amiben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves fáklyával csoszogó itt van, irányítja létem.

Leszögezem, emberi fajban a gyűlölet a legfőbb érzés,
Háborúk, anyagi érdekek, a szegénynek uralása; és
A béke, mint horizont messzi távolban végleg maradása,
Mutatja, hogy ember a farkasa az embernek, nem csak máma.
A sötét és a világosság nincs szétválasztva az emberben,
Csak él ez a faj, erőszakban, gyűlöletben, lehetetlenben.
A mocsok nagy szeretetlenség gödrében a bársonyos vaksötét az úr!
Onnan nem is látom, amikor estefelé a napsugár, hah! Elpirul…
***

Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg csak itt kóricál, mint lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!

Matt-fekete éjekben fáklyával világít a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, de jó lenne megrugdosnom.
Szeretet, éltető étek az, miben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves, fáklyával csoszogó, irányítja létem.

Gondolja valaki, hogy nem próbáltam innen kiszabadulni
És akkor szabadon egy szeretetteljes, jó életet élni,
A gyűlöletet elhagyni, annak, kinek ez lételeme,
De, nem ment, gondoljon bele mindenki és meglesz rémképe…

Vecsés, 2020. március 29. – Kustra Ferenc József – versben és 3 soros-zárttükrös -ben íródott.

...

A villámlást, Basó féle stílusú tankában örökítette a meg a szerzőpáros.

Villám szabdalja,
Földig lógó felhőket.
Szinte világít.
Vészjóslón fúj dühös szél,
Romboló vihar eszmél.
*
Már, tornyosulnak
A vastag esőfelhők.
Villámlik, dörög.
Sűrű felhők vonulnak,
Villám szárnyak villognak.
*
Vészterhes felhők,
Nagyon-nagy esőt hoznak.
Villám cikázás.
Ég dörög, nagy a robaj,
Nagy vészt jósol a moraj.
*
Villámot cserdít
Borús estén a vihar.
Csillagfény alszik.
Szelek felhőket űznek,
Csillagok égről tűnnek.
*
Mesebeli vár
Az égbolton, felhőkből.
Sokágú villám.
A felhőtorony dísze,
Mennykő fényes írisze.
*
Mohás várfalak
Sötét éjjel, csak áznak.
Villám világít.
Könyörtelenül esik
Sok érték kárba veszik.
*
Zuhatag indul
Sűrű, vastag felhőből.
Sokágú villám.
Felhőcsapok megnyílnak
Villám szikrák csillannak.
*
Villám, alászáll,
Üvöltve lesz zivatar!
Égzengés, morog.
Hideg, meleg összecsap,
Nagy dörgés, villám lecsap.
*
Hevesen zuhog
Viharfelhők jó része!
Füstölő villám.
Nagy lárma, eső szakad,
A fények kardja arat.
*
Villám, lecsapott,
Záporeső lezúdult.
Nyöszörgő fasor.
Zöld ágak töredeznek,
A száraz fák kidőlnek.
*
Áztató könnyek
Lehullanak az égből.
Sokágú villám.
Felhők terhe túl nehéz,
Köztük villám fényt recéz.
*
Villám csattan és
Üvöltve kel zivatar.
Felhők elfogynak.
Robaj, lárma elcsitul,
Égboltozat kitisztul.

Vecsés, 2016. december 26. – Szabadka, 2017. május 29. – Kustra Ferenc József – a haiku -kat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: ”Égiháború”.

...

Írásba adott hétköznapi pszichológia: hogyan tovább…?

A saját káoszom, örvénylik, mint egy vödör víz,
Próbálok magamon nevetni, de ez nem egy kvíz…
A saját káoszom, örvénylik, mint egy vödör víz…

Káosz az életem, amit főztem ehetem,
Kínos helyzet, nincs nevethetnékem.

Csend.
Nevet
A káosz.
Kínos érzés.
Én nem mosolygok.

Én nem mosolygok.
Kínos érzés.
A káosz
Nevet.
Csend.
*

A káoszomat egy örvénynek kellene szétfolyva egyben tartani,
De örvényemet, a rend káosza akarja kiegyenesíteni.

Káoszom rendre szeretném utasítani... lehetetlen,
Rendem káoszba hever, életem értelmetlen.

Nincs
Élet.
Rendem sincs,
Reményem sincs.
Vesszek nyugodtan.

Vesszek nyugodtan.
Reményem sincs,
Rendem sincs.
Élet
Nincs.
*

A rend is káosz, annak, ki ezt nem-igen kedveli,
És lehet, hogy kínjában a vizet magára önti.

Káoszos rendem terhét nehezen viselem,
Főztömet nem lesz könnyű megemésztenem

Csak
Káosz
Ami van.
Megülte már
Gyomromat régen

Gyomromat régen
Megülte már…
Ami van
Káosz
Csak
*

Már véglegesen ki kellene simítani életemet,
Már ráncosra vasaltam az egész rongyos-szakadt létemet…
Már véglegesen ki kellene simítani életemet.

Végső ideje rendbe szedni viharverte életem,
Hátra maradt időm... békében élhessem.

Most.
Sima
Mindenem,
Megteszem már
Életemmel is

Életemmel is
Megteszem már.
Mindenem
Sima
Most.
*

Árokparton kidobtam már minden fékemet…
Szédülve élem örvény-káosz életemet…
Árokparton kidobtam már minden fékemet.

Vecsés, 2018. február 7. – Szabadka, 2018. március 26. – Mórahalom, 2018. június 10. - Kustra Ferenc – a verset és a 3 soros-zárttükrös –öket én írtam, a 10 szavasokat Jurisin Szőke Margit (a 10 szavasok címe: ”Káosz az életem”). A tükör apevákat írta: Farkas Tekla.

...

Végül, csak fölismertem…

Hmm… hetvenévesen jövők rá, életem nem egy élet vasút,
Olyan vagyok, mint vidámparkba mutogatott hullámvasút,
Hmm… hetvenévesen jövők rá, életem nem egy élet vasút.

Mert becsöngettek, rá, fölültettek,
A villanyomorok dübörögtek,
Mert becsöngettek, rá, fölültettek.

Az óta folyvást élvezhetem, ezt a gyilkos rohanást…
Még nem volt, aki bekiabált, kisfiam, akarnál mást?
Az óta folyvást élvezhetem, ezt a gyilkos rohanást…

Jézusom! Látom jött egy veszett-méretes emelkedő,
Fönt éppen csak, hogy körbe néztem, és már zuhan a lejtő…
Jézusom! Látom jött egy veszett-méretes emelkedő,

Közben persze, mit sem lehet tenni, be vagyok szíjazva,
Menetközben kicsit kiszállni? Valami szabadságba?
Közben persze, mit sem lehet tenni, be vagyok szíjazva.

Vannak még itten, rettenetes, vemhes kanyarok,
Az üvöltő tömeg szemeláttára kanyargok.
Vannak még itten, rettenetes, vemhes kanyarok.

Jujuj, az se semmi, hogy kanyar közben lefelé zuhanok,
Kiszállni nem lehet, jó lenne, hogy tömegnek csókot dobok?
Jujuj, az se semmi, hogy kanyar közben lefelé zuhanok.

Hetven vagyok én, majdnem és beszíjazva,
Hogy áll meg? Talán kisiklik ez a verda?
Hetven vagyok én majdnem, és beszíjazva.

Mondták nekem a régi öregek, éljek reményben,
Öregen örülhetek, hogy luk van a fenekemen…
Mondták nekem a régi öregek, éljek reményben.

Vecsés, 2018. január 2. – Kustra Ferenc József – íródott; 3 soros-zárt tükrösben, ami az én fejlesztésem. Olvasni először az első két sort kell egyben. Utána a 2. és 3. sort egyben. A különbség fejezi a mondanivalót.

...

Felnézek, szememmel kutatom az eltekergőket,
Nem találok sehol sem, eső vagy bárányfelhőket.

Nézem és látom, felhők nem vándorolnak az égen,
De ha majd erre jönnek, úszva siklanak a kéken.
Lassan úsznak a nagy simaságba, bele sötétbe…
Szemmel láthatóan lelépnek a rohanó éjbe.

Vannak súlyosak és olyan... Juj, nagyon sötétek,
Fél is állat és ember… ezek ilyen lelkűek.
Vannak nagyok, és mint egy gólya, méltósággal úsznak,
Meg a közepesek, mik nem rejtve, csak lassan kúsznak.

Hohó, a kis bárányfelhők, olyan aranyosak
És a naplementében meg bearanyozottak.
Szinte hallom, hogy mendegélnek, egymásnak bégetnek,
Kedves szavaik jól esnek a bámuló léleknek.

A zivatarfelhők, amikor kéretlenül ránk törnek,
Akkor bizony jobb, ha a mezőn dolgozók rákészülnek.
Aztán amikor megnyílnak az ég csatornái,
Vizes lesz ember, állat, a rét és liget fái.
Közben lehet, hogy villámlik is fényeset, nagyokat,
Utána dörren, ezzel minden élőlényt riogat.

Télen a hófelhők vastagok és szürkék,
Mindent beborítanak, itt nincs semmi kék.
Ebből aztán lehet rettenetes nagy hóesés
Meg, ha van szélvihar, akkor hófúvásos esés.

Vannak helyes aranyos kis felhők, amik napozáskor
Eltakarják a nap, éltető sugarát, haladáskor…

Sivatagi vándor pihegve küzd a tűző napon,
Neki már a forró homoktól hólyagok a talpon.
Ez az elviselhetetlen hőség visszahatása
És bizony legalább egy pirinyó felhő hiánya.

Az őszi felhők, azok fölöttébb érdekesek,
Mert ezek alacsonyan laknak, csak szemerkélnek.
Itt ne várjunk nagy és koppanós esőcseppeket,
Még elmehetünk gyümölcsöt szedni, de nedveset.

Felhők vannak és lesznek,
Felhők jönnek és mennek…
Lesz még derű, borultság,
Létezik itt kiváltság?

Mikor múlik a délután, közeledik az est
Akkor nézzük vöröses naplementét, fellegest,
Bizony hamarabb eljön az alvás ideje,
Mert előbb borít be az éjszaka sötétje.

A felhők miért olyanok, mint a vízhordó lányok?
Vajon sikeresek-e a modern esőcsinálók?
Vízgőz, tengerpára, árok tócsa mind-mind felhő lesz
És jó esőben sétálni, hátad kissé vizes lesz.

A rózsaszín felhők, az esti fényben
Csodásak... sötétedő mindenségben.
Ha közben jönnek mégis csak a bárányfelhők
Az már nem olyan rossz... nézem, a kis csellengők…

Láttam én már, amikor az esőfelhők a földig értek,
Olyanok voltak, mint a stikában életre kelt lidércek.
Voltam már úgy, hogy nem is vártam, de csak leszakadt az ég,
Majd ahogy jött elment, szél elült és lett végtelen kékség.

Amikor meg az esőfelhőből lecsap a villám,
Az nem olyan, mint patronos pisztoly hangja, mi méltán
Kelt félelmet emberben és állatban,
Meg nagy riadalmat, lakott ólakban.

De volt olyan is, hogy egy télen, egy zúzmarás reggelen
A hóförgeteg lecsapott, felhők rohantak esztelen…
Aztán meg a sűrű fekete felhő szoknyát vett már délután,
Tudta a vihar majd házibulit rendez, keményet, nem sután.

A kemény felhőkben van eső és kitartás bőven,
A végtelen kőszívűségük kinyilvánul bőszen.
Az ily' felhőkben, mint olasz vándor zsoldosé a mentalitás,
Kegyetlen, kíméletlen, erőszakos és nincs szeretetosztás.

Sötét felhőkön ülnek talán a lelketlen gengszterek,
Míg a földön bőrig áznak a kint lévő jó emberek?
Mikor az égbolt riadó kolompja a semmiben megkondul,
Ijedtem keresem szememmel, a sok felhő merre tornyosul…

Eső után, igazán maga a szépség
Ha kilátszik, felhőből szivárvány ívség…
Majd ég kiderül, a vihar után, mintha nem lett volna soha,
Láthatod a szivárványt, csoda, a víz és napfény nászmámora.
Van, vízszintes szivárvány, ami akkor alakulhat,
De akár holdfénynél éjszaka is kialakulhat,
Ha magas szintű, jégkristályos felhőkön törik meg a fény.
Ez a jelenség az, amihez nem kell feltétlen a napfény.

Vannak már UFO felhők, amik a természet csodái,
Ezek olyanok, mint csészealj, felhősödéskor látni.

Vannak még a Mammatus felhők, tán a világvégét hordozzák?
Felhődudorok, a zivatarfelhő aljához ragasztották.

Gyöngyház fényű felhők, este-éjjel látni, kell hideg légköre.
Leginkább Északi és a Déli-sark környékén jönnek létre.

„Undulatus asperatus” ígérem, utolsó felhőm nékem,
Globális felmelegedés hatása, új felhőtípus lészen
Ami mint mérgesen hullámzó tenger költözött az égboltra.
Látszik, hullámot vet, vihart arat, az egész égboltozatra.
Érdekessége, hogy ijesztően néz ki, embert ijesztgetik…
De nem kíséri vihar: egyszerűen, békésen csak szétoszlik.

Megúszni szárazon egy vizes-jeges égi háborút,
Olyan élmény, mint napsütésben füvészkerti vándorút.
Bajtalanul átélni egy zuhét és villámlást,
Nagy öröm… meg felhők alatti kényszer-sátrazást.

Látom, ott fenn még kis fátyolfelhősödés készül,
Elveszi a napsugárzást, ettől kielégül.
Én meg picit kevésbé izzadok,
De már újabb sorokat nem írok…

Először apró gondfelhők jelentek meg a homlokomon,
Utána meg várakozásban, befelhősödött az arcom.
Vártam egy kicsit, de fátyolok elmaradtak… mi a kórság!
Akkor még ezt leírom nektek; ez a felhőtlen boldogság!

Vecsés, 2014. július 7. - Kustra Ferenc József

...

Óh, Istenem mond, Te az embert jónak teremtetted?
Mikor már megvolt, rendesen át is adtad a hited?

Az ember, most kevés jóval rendelkezik,
Legfőképp, belőle szeretet hiányzik.
Kevesen vannak az úgynevezett jó emberek
És mindenütt találhatóak fenegyerekek.

Minden ember, mind ártatlanul jön a világra,
Majd közösségtől elsodorja tapasztalata,
Hogy nem kell jónak lenni, minek? Mert ez neki nem nyereséges…
Inkább kevesek között uralkodni... ez neki elégséges.

Ma tán’ azért nem járnak gyónni az emberek,
Mert bűnök felsorolásai… végtelenek.
Nagy baj bizony az is, ha a bűnbánás a megjátszás része,
Azzal, nem lehet uralkodni, pénz keresni, így mi végre

Korcsosul a világ és a modern ember.
Tömegei tűrnek, hallgatnak, mert nem mer
Szembe szállni az oly' kevesek hatalmával?
Elveszejti magát, mások uralma által.

Most kérem, megint eljött a karácsony, a szép ünnep,
Most biztos jónak kell lenni… embernek, ez fő ünnep!
Légy magasztos és végy erőt lelkeden, magadon
És ma, ha lehet, uralkodj rossz szokásaidon.

Én Istenem mond, Te… embert embernek teremtetted?
Mikor már kész volt, rendesen átadtad… a Te hited?

Uram segíts, hogy átöleljék egymást az emberek,
És bevilágítsanak mindent a szeretet fények…

Vecsés, 2012. október 27. - Kustra Ferenc József

...