Nagyon öreg már az udvari agg körtefa,
Nekidőlt, tartja a romos istálló fala.
A múltamra, elég sokszor visszaemlékszem,
És konstatálom, jó és rossz is történt velem,

Hosszú utamon, bottal sokszor kört rajzoltam udvar porába,
Hogy záródjon már, oda be a pech, éljen már a magányába,
De ez egy szemét! Itt van és kísér, engemet csak ráncigálva...

Úgy ordítanék, dühöngenék én... bele sötét éterbe,
Csak félek, hogy mások is meghallják... mindenét... a fenébe.
Ha kikiabálnám a fájdalmamat, máris elmúlna-e?

Ez a múlt is, vajon az ördög műve?
Unalmában ő hozta ezt is létre?
Hogy lehetne, hogy pontosan megtudnám?
Hogy lehetne, hogy akkor visszaadnám?

A pennámat is íráskor a kalamárisba mártom,
Mert végül is, ami már elmúlt, le kell írni... nem bánom.
Inkább égre nézek, tűző napsugár-palástot látom.

Ha elmerengek a múlton, akkor jól el is révedek,
A vaspatás életet, épp a jelenben is megélek.

Visszanézve a múltra ezt megfigyeltem,
A skót-vörös hajzata nem a kedvencem.
Orra piszének látszik, mint kisleánynak,
De, orrcsontja törött, mint kocsmajárónak.
Az arca szép, mint az öreg vasorrú bábáé,
Egy vasfoga van, de annak éle, mint kapáé...

A szirti sas is senki, ha törött szárnnyal ül a sziklán,
Ő is már csak a múltban él, messze a végtelen túlján!
Elnézem, hogy a villanydróton, szép sorban ülnek az emlékek,
Legyek is odarepülnek, legyen mit enni a sok fecskének.

A családi sírbolton is két kicsi mécsest égetek,
Fényük gyenge, azon keresztül a múltba nem nézhetek.
Pedig a múltam emberi része, már régen lent fekszik a hidegbe,
Lehet, hogy a múltba akkor lehetek, ha én is befekszek, ide le?

Néha szoktam beszélgetni a múlttal, idézem emlékeket,
Ha ilyenkor... ha akarom, ha nem, feltépem régi sebeket.

Lehet, hogy nekem majd, a tavasztündér hozza el a jövőt?
Lesz jövőm, vagy csak áltündér hoz valami engem lekötőt...
A múltamat, a vállamon, mint korhadt pilléren... cipelem,
Sorsos a múltamban van, az meg aztán állandóan... velem.

Az ősz csendesedni, lassulni, megállni látszik,
De előbb még a lehullott levelekkel játszik.
Az élet is őszi már, itt bizony, fújnak a szelek,
Előfordul az is, hogy az emlékek a fegyverek!

Én nem egy pergamenre írok és nem átkot szóró jóslatokat,
Az ördög készen áll, de miben akadályozza az angyalokat?
Tükörbe, ha nézek nem látok mást csak ismerős pofazacskókat!

Romlott lelkű a múlt, ezért az ördög, a támogatója,
Ő az, aki belőlünk a szép múltunknak elhordozója.
A piszok ördög elviszi a múltat, szíre-szóra?
Holnap meg már a múlt nélkül ébredünk, virradóra?

Még az is lehet, hogy a múlt önmagát köpi szembe,
Mikor nem engedi, hogy mi minden jusson eszembe!
Az ellenérzésem a nagy lehetőségből nagyon kortyol,
De az ördög elleni harcban... ó, ember néha elbukol.

Csak segítene, ha a múlt és a jövő egyeztetnének,
Hogy én az emlékeimet lássam egy nagy lehetőségnek.
Csak az a kérdés, a mocskos patás még a közelben van-e,
Magáénak érzi-e, hogy az én múltamat messze vigye,

Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József

...

Aki egyszer toll percegtetőnek beáll,
Annak a nyugalma, örökre tovaszáll…
Estéit, gyertya halvány fényénél tölti,
Lúdtollát, elgondolkodva… sercegteti.

Aztán, mire a papirusz tele lesz,
A szálgyertyából, szétfolyt, amorf csonk lesz!

Az agyonkoptatott ceruza csonkját markolva,
Lassan, bénul a kéz, mi a gondolat hiánya…
A ceruza, ha volna hegye, még leírná,
De a lélek, azt, akkor is örökre fájná…

Papiruszba vésett igazságok,
Csak zúgnak a szélben, mint platánok,
És a régmúlt, halott emlékei…
Olyan már nincs, kinek elmeséli…

Kicsit leültem, írás közben elszunnyadoztam...
Mire ébredtem, gyertyám leégett… konstatáltam.

Vecsés, 2015. február 12. – Kustra Ferenc József

...

Mond, kérlek, láttál Te már meseszerűt, nagyon szépet?
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.

Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?

Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?

Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.

A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...

Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?

A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…

Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.

Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?

Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?

Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?

Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?

Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…

Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…

Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…

Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József

...

Életről, látomás… versben, HIAQ –ban, apevában és 10 szavasban.

Fény nincs már létemben,
Elvesztem lét tévútjain.
Szenvedés életem.
*
Gyertyaláng, mint az élet, fénye iránytű,
Szerintem meg mocskos az élet, egy tetű.
Elképzelni sem tudom, milyen ki, boldog…
Az én lelkem gúzsba van kötve, csak óg-móg.
*
Bús,
Komor
Életem,
Boldogságom
Koporsója lett.
*
Mint másnak is, vannak kis és nagy vágyaim,
Teszek értük, vagdalkoznak kardlapjaim.
Mindez kevés, csak a levegőt suhintom,
Üres az életem, nekem nincs megváltóm.
*
Vágyaim nem apadnak,
Élni szeretnék... hiába! Életemben már, mindent learattak...

Vecsés, 1999. szeptember 18. – Szabadka, 2017. október 7. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, a HIAQ –t, az apevát, a tízszavast, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit.
A vegyes címe: „Céltalan élet”.

...

A sorstragédiát tankában írta meg a szerzőpáros…

Lombok, madarak…
Pillangók, virágok, fa!
Ősi rend régi.
Volt egy fiú és egy lány,
Szép szerelmük volt… talány.
*
Hold álmokat hint,
Nyár-éji… ölelésben.
Égbolt, csend-tető.
Együtt voltak mind' este,
Míg hold, napot kereste.
*
Erdőnek csendje,
Fáknak zúgó moraja.
Levélzizegés.
Fűz, titkukat rejtette,
Lombja őket ölelte.
*
Fehér liliom
Szára kúszik ég felé.
Isten, nyugalom.
Fiú a lánynak hozott
Szál fehér liliomot.
*
Nap kézen fogja
A vízcsepp testvéreket.
Új utat jelöl.
Ajkaik csókolództak,
Jövőről álmodoztak.
*
Nap elkíséri
A vízcsepp testvéreket.
Utat megmutat.
Nap mint nap, vágyak nőttek,
Vétekbe vitték őket.
*
Nyugalomcsónak
Sodródik vihartavon.
Sok tavirózsa.
Testük a vágytól vibrált,
Két lélek is… eggyé vált.
*
Könyörtelen a
Katonaság. Kiképzés.
Messze, bent lakás.
Gyors behívó érkezett,
Haza… hív! Menni kellett.
*
Élet múlandó,
Boldogság létezik-e?
Könny mossa arcot.
Boldogságuk elillant,
Szemükben könny felcsillant.
*
Egymás hiánya,
A boldogság korlátja…
Kapcsolattartás.
Levelek mentek-jöttek,
Rosszullétek is jöttek.
*
Bent híreket vár.
Kint vannak újabb hírek…
A távirat gyors.
Hírt küldött szerelmének:
Kérj eltávozást, kérlek!
*
Az ég-kékje szebb
Mint, máskor. Virág virul.
Élet csúcsponton.
Estére megérkezett,
Liliomot is szerzett.
*
A szokott helyen,
Ritkán, nagy beszélgetés.
Szavak tobzódnak…
Találkoztak fűz alatt,
Lány száján szó, nem apadt.
*
Kéklően szép ég,
Messzi hegyorom fölött.
Semmiből… villám.
Hírt mondva, sírva fakadt,
Fiú szó nélkül maradt.
*
Ijedtség és a
Félelem, olyan nagy-úr!
Dönt… vad stresszhelyzet!
Ijedten fegyvert fogott,
Két életet kiontott.
*
Villám lecsapott…
Csoszogó, múló percek…
Tűz, démoni lett!
Sírva a földre rogyott,
Tudta rossz döntést hozott.
*
Holdnak a fénye
Lágyan landol arcokon.
Rét füvén alvás…
Mikor a hajnal hasadt,
Három test… fűzfa alatt.
*
Könnyű szél ringat,
Gyenge pipacsvirágot.
Szárat, kettétör!
Egymáson vérbe fagyva…
Liliom, elhervadva.

Szabadka, 2017. június 5. – Vecsés, 2017. október 9. –Jurisin (Szőke) Margit – a tanka versét én írtam, (a címe: „Elhervadt a fehér liliom”) fölé a haikukat, szerző-, és poéta társam, Kustra Ferenc József.

...

Keressem múltamat? Még a jelenemet sem ismerem!
Múltba leledzik a jövő, de azt meg végképp nem sejtem.
Lehettem volna gazdag, de a sorsom ezt bizony nem akarta,
Csak éltem, napról-napra szegényen, élet jólétet takarta.

Álmodtam és sokszor és sokat, de gazdagságot nem sikerült,
Így még álmomban is szegényke voltam, éltem ebben kiterült.
Életemet úgy élem meg, mint mindennapi öldöklést,
És nem tudom, hogy mikor, miért rendezhetnék ünneplést?

Nem voltam bálba és orgiákban, pedig ezek vannak bőven,
Én ott csak eltévednék, mint a kiránduló az őserdőben.
Próbáltam, hogy kicsit tovább alszom, de mindez reménytelen,
Álmom eseménytelen, életem rendre eredménytelen.

Egyedül vagyok a világban, még az álmom sincs velem,
Rossz helyre születtem, itt nem is találom meg a helyem!
Éjszaka egyszer csak izzadtan felriadok és gondolkozok,
A sötétben és magányomban, izzadtan, nagyot álmodozok.

Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc József

...