\\\"Ecce, carissimi, dies illa judicii magna et terribilis instat. Praetereunt dies nostri, et velociter advenit praeclarus adventus Domini.\\\"

?Ha azonban valaki mind le akarná írni - azt hiszem -, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.?

Szeretem az éveket,
amikor életem része voltál és leszel.

Szerettem a füstös kocsmát,
ahol el?ször láttalak,
a félhomályt,
a billeg? kis asztalt,
a cigaretta maró ízét,
idétlen fekete b?rkabátodat,
annyira nem illett Hozzád!

Szeretem a nyíregyházi éjszakát,
amikor megismertelek,
még akkor is,
ha észre sem vettél.

Szeretem az er?t, ami Bel?led árad,
hogy nem tör meg az élet,
hogy van er?d mindig újrakezdeni.

Szeretem a megújulást:
amikor beléptél az ajtón,
fáradtan és megtörten,
de ahogy barátn?ddel csevegtél,
megfiatalodtál,
s t?ntek a nehéz évek,
a megtörettetés.
Gyermeki voltál megint,
tiszta, lelkes és fiatal.

Szeretem a pillanatot,
amikor rájöttem,
fontos vagy nekem.

Szeretem a napot,
a múltba visszanézve,
amikor megtudtam,
hogy a városba költözöl,
s szerettem a délutánt,
amikor bejöttél hozzánk,
bár láttam,
hogy rám nem nagyon emlékezel.

Szerettem a múlt órák sorát,
ahogy ott ültél,
s a munkát magyaráztam

Szerettem a régi utakat,
amikor az országot jártuk,
szeretem a téli esték emlékét,
a fagyott cigarettafüstöt,
messzi helyeken,
kiszakadva a napi robotból.

Szeretem,
hogy álmodban kimondtad nevem.

Szeretem a kis piros versenyautót,
amit fiamnak adtál,
meseautónak hívja mindig,
az örök Karácsony titka az.

Szeretem ?szinte szavaid,
szeretem lelked meztelenségét,
titkolt bölcsességedet.

Szeretem,
hogy jobbnak hiszel engem,
mint vagyok,
hogy ösztönzöl arra, hogy jobb legyek.

Szeretem, hogy mindig
mellettem voltál és vagy,
bármit tettem,
vad ?rültségeket.

Szeretem bölcsességedet,
hogy megérted gondolataim,
egy pillantás, egy szó elég.

Szerettem okosságodat,
hogy értetted, hogy
?minek egy zsidónak papagáj...?

Gy?löltelek és gy?löltem a szegedi éjszakát,
gy?lölöm, ahogy kérdésed bennem él,
gy?lölöm ezt a lelki rákot,
mit belém oltottál.

Szeretem az energiaital-íz?
ébredéseket.

...

Meghalnak az érzéseim,szét tiportad a lelkem
megalázó minden gondolat hervad a vágy
peregnek a könnyeim,
megpróbáltam de nem tudtam nem gondolni rád.
Gyümölcsöz? szavaim mond mennyit érnek?
A semmibe szálnak...
Tudom soha nem fog eljönni a nap
bár talán belehalok annyira várlak.
Hol vannak a reszket? hanggal ígért mondatok?
Amikor azt mondtad ne féljek örökké a tiéd vagyok.
Eltiltottál magadtól,eltemettél
de én tudom id?vel az élett?l visszakapod!
Szomorú vagyok kopár az éltem elhagytál
mond hogy próbáljak meg ha nem tudok nem gondolni rád.

...

Szívemet miért is úralja szomorúság?
Pedig mennyi öröm van és mennyi vidámság!
Lelkemet miért gyötri nyugtalanság?
Pedig elérhet? lehetne a boldogság!

Szavak,mit nem mondhatunk el senkinek!
Érzések,mégis mire használjuk ?ket?
Csak gyötör a vágy,mély sebet ejtenek.
Hol van az az út,mely a boldogsághoz vezet?

Pedig tudod,hogy annyi szép érzés van benned.
Hiába tudod,mégsem kell senkinek!
De mégis hogy van ez,egyik ember boldog,a másik miért nem?
Nem irigykedem,csak fáj nagyon belül ez nekem.

Emlékszem,egyszer nagyon boldog volt az életem.
Rövid id?re ugyan,de nem cseréltem volna senkivel.
Vége lett hamar,mert akkor is csak én szerettem.
Az a másik csak játszott az érzéseimmel.

Mindig csak csalódni,nem értem,mi a jó ebben?
Miért kell másokat becsapni,hová tünt el a becsület?
Annyira fájdalmas ez a hatalmas csend.
Gyógyítsd meg kérlek a fájó szívemet!

Nem kell,hogy szólj,jó ez a csend.
Szavak helyett,szemeid beszéljenek!
Kérhetsz bármit,én mindent megtennék érted!
De karoddal ölelj,érezzem,hogy szeretsz!

...

Mély fájdalom járja át a szívemet.
Tudom,hogy soha nem szerethetlek Téged.
Elérhetetlen vagy nékem,mint csillag az égen.
Vágyálom maradsz örökre,szívem keser?ségére.

Szabályok?-Tudom,hogy Te nem rúgod fel ?ket.
Talán ezért is szeretlek még most is Téged.
Te nem vagy olyan,tudom,hogy nem érhetlek el,
Ha mélyen belegondolsz-nem lehet,hogy nagyot tévedel?

Nem tudhatod,mit veszíthetsz,van,ki Téged ennyire szeret?
De talán van más is,aki mindent megtenne Érted?
Annyira sajnálom ezt a nagy távolságot köztem és közted,
Ha csak egyszer? ember lennél,talán én is elérhetnélek.

Olyan vagy nékem,mint a fény,mely beragyogja lelkem,
Ha Téged látlak,édes mosolyodat,megsz?nik minden körülöttem.
Szeretem az illatodat,kezed érintését,szád érzékiségét,
Rólad lemondani?-Nem tudnék,akkor sem,ha Te így szeretnéd.

Ha felnézek az égre,ezer csillag ragyog ott nékem,
Csak azt az egyet,ha elérhetném,boldoggá tehetne,
Látsz egy hulló csillagot,ha felnézel az égre,
Az a csillag én vagyok,aki kihunyt örökre.

...

Hullámok ostromolta parti sziklafalak ezrei omlanak le szerte
Álmaimat óvatlanul haragos valóság mélyre süllyeszteni merte
Némely helyeken örök tél uralkodik, a zord id?t nem éli semmi túl
A nyár után vágyódnak az él?k, közben könnyek áradata földre hull

A szél már nincs köztünk már csak ott fúj, ahol becsülik még létét
Reggelente látom meghalni a jöv?m, mely jelenti létezésem végét
Nem kapok leveg?t hiába e lélegzem,de a remény megírta hozzám levelét
Benne ,boldogságban lehetek veled, csupán annyit kér adjam neki életem felét

Én akár az egészet is neki adnám, csak már láthassak t?led egy mosolyt
Ugyanis már nem bírom tovább nélküled, hiányod igazán csak most fojt
Szeretni akarlak addig míg élek,szabadítóm vagy kire várok régóta
Rád gondolok szüntelen, ott vagy elmémben akár egy édesen szép nóta

...

Cigifüst járja át kis szobám falát
s az ?rült némaság már-már a
téglájig hatol.


Toll s papír hever az asztalon,
ki kérd?en f?rkészi arcomat,
mikor kerül rá számos gondolat?


Bár ? nem beszél, hallgat mint a sír
s mit kell csak annyit ír.


S én rovom rá bet?im mik szavakat
alkotnak s e rideg némaságban
értelmüket nyerik.


Fura ábrándok ezek, egy elképzelt
valóság mely nem valós elképzelés
de lelkemnek táplálék
azért bízom s remélem
nem színpadi bábjáték.


Múlj el!Szenvedés megannyi kín
csalódás


Ezt már érdemeltem én
Elég!Hagyd végre nyugtomat!
Ne irányítsd sorsomat!


Én csak élni szeretnék!
S a papír könnyezik
vagy könnyet lelt talán?
hallgatag kis szobám
rém üres asztalán?
Hé papír!- te még is élsz,
hogy emlékeimr?l mesélsz
mit mindenkinek elbeszélsz?


Nem szól semmit néma csönd
Biztos enyém volt a könny
Már nem írok semmit
én is csak hallgatok,
kezemben tollam lóg
szívemben jégcsapok!....

...