Amióta elment, borús ?sz van nálunk,
Mint egy nagy temet?, oly kihalt a tájék...
És nagy világban, - e nyüzsg? vásárban
Úgy bolyongok szerte, mint egy beteg árnyék.

Amióta elment, ugy bánt a sok emlék,
Ugy fáj az a sok-sok esti alkonyóra...
Mikor mások annyi szines mesét sz?nek
S én egyedül térek fáradt nyugovóra.

Amióta elment, ugy vágyom a napnak
Egy-egy fölcsillanó, lopott sugarára...
Amióta elment, ugy zokog a lelkem
Sok, megtalált, régi, bús melódiára.

Amióta elment, ugy hiányzik nékem,
S ugy szeretnék sokszor Maga után szállni...
Hajnalhasadással, csillog hullásával
A régi helyeket együtt összejárni.

Amióta elment, - üres az élet,
És megfakul lassan a sok szines álom...
Amióta elment, - hajnalhasadással,
Csillag hullásával mindig - visszavárom!

1914

...

Amikor nevetve elpirulsz,
kezeid mögé el is bújsz,
amikor hallom a hangodat,
arcod igézi arcomat,
s amikor kezedet foghatom,
átölel gyengéd oltalom.
Amikor az utcán velem jársz,
ablak-szemekkel minden ház
ránk tekint, fürkész kíváncsian,
pedig járnak még annyian
az utcákon és a tereken...
Nyílik bennünk a szerelem.
Sz?ke hajadba ha nap ragyog,
lesnek téged az angyalok.

...

Fájdalmas arcú, tettet? Madonnám,
Kir?l epedve annyiszor daloltam,
S akit?l csókot sohasem raboltam;
A te emléked elszállott ma hozzám.

Füstös kávéház asztalánál ültem,
Valami fojtó mámor szállt agyamra,
Dehogy hallgattam víg heged?hangra,
Hallgattam némán, búsan, elmer?lten...

Amíg rikoltva, vígan szólt a nóta,
S?r?, nehéz köd fogta át a lelkem,
Szívemre lelni nem tudok azóta!

De mikor vád lett a cigány vonója
S vádolva, sírva zokogott a nóta, -
Rád emlékeztem s a szívemre leltem...

...

A szél ha h?vös éjszakákon
Leh?ti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermeszt? fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor... aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe sugja,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan!...

...