Csendesen múlik a nyár,
Kopogtat az ősz és már
Reggelente érezni a közeledtét,
Hűlni érzem bőrömön nyár leheletét.

Reggelente már nagyon hűs a levegő,
Már nem jó viselni a nyári lebegő,
Könnyű kis ruhát, e helyett már szokni kell
Beöltözést, s összeszokni a hideggel.

Ahogy jön az ősz, minden meleget kiírt,
De nem azért mert rossz, hoz ő más elixírt.
Biz' azért, mert ez az élet, folyamatos rendje,
Fogadjuk el… ne menjen el ettől ember kedve…

A tájat már belengi az őszi pára,
A kaszálón, már nincs jó széna illata.
Mély szántva lett nyári vetés learatott táblája,
A természet hangjai hallatszanak éjszakába...

Szél postás hozza nekem a sok levelet,
Annyit, oly’ sokat, amivel elképesztett.
Vészterhes felhők… a villámok cikáznak,
Dörögve, dühöngve, őrült táncot járnak.

Még álmélkodva szürcsölőm a nyár, lanyhuló mámorát,
Bár úgy tűnik elmulasztottam nagy nyári kirándulást.
A kifelé vezető út is csodás, bele csúszunk az őszbe,
Megkeressük benne szépet, lesz viruló jégvirág a télbe...

Ha már túl vagy a nyári hőség nehezén,
Akkor most, suhanj… vidáman és könnyedén!
Bár, már hidegen esik az őszi eső,
Ezt várta, növény, fű, virág, erdő, mező.

Már bíz’ hűvös a hajnal, hűvös a szeptemberi szél,
A nyár eltávozik, szomorún, slattyogva mendegél…
Ősz már nekünk saját nótáját húzza… az messze száll.
Fölötte komor, havas, felhőtömeg még szundikál.

A meleg öröme az ősz érkeztével messze elszáll.
Színes ősznek érkeztével minden más… de rend helyreáll.

Bár már kabát kell, meg nagy esernyő,
Lesz még nyár, s bízunk lesz még jobb jövő…

Vecsés, 2013. szeptember 20. - Kustra Ferenc József

...

Az író

Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.

A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.

A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.

A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.

A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!

Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.

Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.

A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...

A lélek raktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…

Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…

Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.

A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…

Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással… [R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]

...

Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve európai stílusú haikuval és tankával)

A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…

Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.

Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.

Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.

Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.

Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.

A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.

A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…

A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.

Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…

Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.

Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.

Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…

Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.

Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.

Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.

Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.

Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…

Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc József – [R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]

...

Ó, ti nők! Kell-e nektek vigasz, amiért megjön már az idei tavasz?
Ó, ti nők! Bízok, hogy mindannyiunk lelkébe holnap bizony lesz új tavasz…
Ó, ti nők! Kell-e nektek vigasz, amiért megjön már az idei tavasz?

Bízok abban is, hogy holnap remek lesz a nőnapon,
Majd leülünk és merengve szippantunk virágokon…
Bízok abban is, hogy holnap remek lesz a nőnapon.

Már azt is elhatároztam, hogy reggel kapsz egy pazar ébresztőt,
De előbb adok neked friss kávét, meg is kell innod mindkettőt…
Délután felé elmegyünk le ellenőrizzük, erdőt, mezőt,
Majd napfényt és tavaszi illatot legelünk, jó sokat… kellőt.

Majd ketten közben erősítjük a pozitív gondolatok seregét,
Meg eme tavasszal felújítjuk az az otthonunk örök melegét.
Majd ketten közben erősítjük a pozitív gondolatok seregét.

Holnap, rólad szól minden,
Szeretet(!), más gondunk úgy sincsen…
Üdv! Minden nőnek!

Vecsés, 2023. március 7. Kustra Ferenc József

...

Látunk egy közeli háborút és fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…

(anaforás senrjon csokor, félhaiku lánc formátumban)
A hadak útját, hittük,
Hogy már benőte a szép zöld fű…
De nem zöldfülű…
*
A hadak útját, hittük,
Jóember lelkek fölszántották…
Sors, nem jólelkű…
*
A hadak útját, hittük,
Homokozóvá alakítják…
Nem galamblelkűk…
**

(Tíz szavas duó)
A hadak útja pusztulásában hittünk,
De tankok szántják… pedig hitünk…

A világ vezetői jók, ezért hittünk…
Vezetők tanokat küldtek… hitünk?
**

{Septolet)
Gránátok,
Járjátok,
Játsszátok…
Mondják: méláztok!

Menekült családok, gyerekek!
Féltelek; elmegy eszetek…
Hadi út: és veletek?
**

(3 soros-zártükrös)
Itt fél évszázada már szinte nem is kellett a hadak útja,
Közben meg kiásta magát, a kiismerhetetlenség kutja…
Itt fél évszázada már szinte nem is kellett a hadak útja.
**

(Senrjú)
Kórházak égnek,
Harckocsik is kiégnek…
Itt; menekültek…
**

(Sedoka)
Iskola nem lesz!
Az már csak egy kőrakás.
Óvóhely nincs… pince se…

Munkahely nincs már!
Az egész egy romhalmaz.
Férfiak; többség elment…
**

(LIMERIK)
Ötven millió volt mindannyi!
Disszidáltak, meghalt; mindannyi…
Nincsen ki dolgozzon,
Nincsen ki tanítson…!
Lakósság fele… csak mindannyi!
**

(Senrjú)
Atomerőmű
Meg véres vita tárgya.
Arra lődöznek!
**

(anaforás, bokorrímes, önrímes)
Mi nem vagyunk vitapartner, csak, mint kicsike, peches szomszédok.
Mi nem ellenségeskedünk… aggódunk, mint itt lakó szomszédok.
Mi menekülteknek segítünk, befogadunk: mint jó szomszédok…
**

(anaforás leoninus duó)
Jön a tél, vajon lesz fűtés? Sok fagyhalál lesz az Európai mély ütés?
Jön a tél és bármi is történhet, ez a sok nép meg már megelégelhet…
Jön a tél, az meg bizony senkit nem kímél, ő a vacogóktól nem fél…

Vannak, akiknek félni kéne... mert a végén, egyszer a nép ítélete
Vannak, akiknek telik, fussa... de talán észbélileg, igen nyurga...
Vannak, kiknek adatott hatalom... de lyukas zsebükben nincs irgalom...

Vecsés, 2022. augusztus 20. – Kustra Ferenc József – íródott: a világ, az emberiség jelen történelmi-háborús helyzetéről, alloiostrofikus versformában.

...

(Bapeva trió)
Vagyok,
Már élek!
Ezt nem kérte,
Szülői parancs,
Hogy életre keljek.
Ha már vagyok, nem féltem,
De ennél jobbat reméltem.
Óvodásként, órákon múlott
Hogy nem haltam meg, hogy nem lett végem?
Ifjúságom összetörték, mi végre?
*
Vagyok,
Mert élek!
Már nem félek,
Hogy mi lesz velem.
Napok beszédesek,
Elátkozott vagyok én.
Hetedíziglen, de miért?
Mikor így semmi sem normális!
Ez határozó, uralja létem,
Nem tűrném, tennék bármit, ha lehetne!
*
Vagyok,
Még élek!
Ezt nem kértem,
Szülői parancs
Még annyira hatós!
Életminőségem is
Folyamatosan, de romlik.
Öregségi vágy, nem teljesült,
Már semmi nem fog beteljesülni!
Átokba zárva életem, de miért!
*

(Senrjú)
Élet, csorba kard,
Nem vág, de cipelni kell!
Csend és ködfüggöny…
*
Élet, csorba kard,
De vajh’ mitől csorbult ki?
Csend beszélhetne…
*
Élet, csorba kard,
Ó, mily’ nehéz cipelni!
Ködfüggöny, bezár…

Vecsés, 2020. november 12. -Kustra Ferenc József– önéletrajzi írás: anaforás; bapeva és senrjú csokrokban. A 10 soros „bapeva” az én fejlesztésem. Kettő szótagszámmal kezdődik és soron-ként eggyel nő. Szótagelválasztás tilos. Rímkorlát nincs, használata nem tilos, de kötelező az írásjelek használata.

...