Várlak langyos sötét éjjel, várlak izzó, vakító nappalon
Minden pillanatban várok rád kedvesem, mert hiányzol nagyon
Merre jársz, hol lehetsz, hozzád száll a sóhaj, minden gondolat
Keserves könnyem vasmarka szorítja kiszáradt torkomat

Ugye tudod, érzed hogy titokban, csak terólad álmodom
Feléd repülök egyre csak, sugárból sz?tt aranyló szárnyakon
S ha már ott vagyok tenálad, bíboros, bársonyos hajnalon
hagyom, hogy csituljon fáradó szívem két er?s karodon

Édes álom harang szavával elfoszlik, szürkül? ködbe száll
Párnámon kezem hiába keres téged, már sehol nem talál
Süket a csend és üres az élet, mert te nem vagy itt velem
Jajgatva cipelem tovább az ezerszer meggy?lölt életem

...

Remény

Remélve remélek
vágyam elérem
nem álom csupán
hanem maga a valóság

Hogy találkoztam veled
bearanyozta az életem
veled az élet vidám
a bú messze jár

Segitettél a bajban
az életem vidám
minden mi hozzád f?z
tényleg valóság

Nem az álmok szigetén ébredek már
hanem melletted karjaid ölelése vár
virágos kis szobádban
elhalmozzol forrón izzó csókokkal

Többé nem keresem a választ
mert te magad vagy az
a remény a bizalom az öröm
örökké veled maradok!

...

Örömöm benned lelem
mert te fényesíted a szemem
örülök hogy láthatom
hogy nézhetem és élvezhetem.
Ringató felhök közt ébreszt a napsugár
réten a sok virág ontja az illatát
ragyogó napsugár suttog a felhöknek
csókot küld egy pacsirta a báranyfelhönek.
Rügybontó tavsznak üzen a gyöngyvirág
pillangók táncolnak mezön és réten át.
Nyugovóra tér minden eggyes lény.
holdlapó ölében elalszom én.

...

H?s selymet borít ránk az éj sötétje
titkon, ha j?... ma csókra szomjazom...
Száraz virág illata, s kardamom
árad felénk, míg oldja köntösét le.

Vágytól remeg? szívem hajt ölébe;
ezer becéz? szóval ajkamon
bíbor, s arany párnákon hallgatom,
forró testtel b?vkört vonva köréje.

Szerelme heve mézes altató,
tikkadt légzése istenek zenéje.
- Már menned kell? - lebben a tüllháló,

s alakját fedi tamariszkusz kékje,
fodrozódik a lótuszvirágos tó,
ahogy úszik; arcán mennyei béke.

...

Kis patak lábamnál folydogál
csobogó teste néha ásít
micsoda tündökl? délután
ragyog fejünk fölött a nap
a boldogság aranyalmái beragyognak miknket

szép vagy kedvesem mint az édeni kertben
a gyümölcsök boldog mosolygása
és amíg kertünkben égi vendégek
vernek csillogó sátrat
hajadnak ékes sátorából
a szerelem aranyalmái
hullnak izgatott ölembe.

...

Egy közös égbolt alatt élhettem véled, egy bolygón;
gyors felh?k úsztak, bús es?k hulltak naptól aranylón,

hegyi-frissen ég kéklett és fénylett jégcsapu csillag,
ág kivirágzott, f?b?l font fészken madárkák sírtak.

Egy bolygón éltünk, egy közös égbolt alatt mi ketten,
az ételemet, az italomat véled feleztem.

S jött a vad, vak nap, a robbanás, mely egünk cafatra,
tépte üdvünket s véle életünket két más darabra.

Szakadék szelte ketté a házat, az asztalt, ételt,
a fölibénk n?tt falak helyébe viharos ég kelt.

S úszik most egymás mellett két tömb, mely rég együtt volt jó,
igen, egy ház volt hajdan a kett?, igen, egy bolygó...

De két világban is elél: elteng úgy is az ember,
hogy az a régi csodás egy föld csak álmában leng fel,-

hol felh?k úsztak, b? es?k hulltak naptól aranylón,
hol közös égbolt alatt élhettem véled, egy bolygón.

...