A kút-csőnél szétcsorogva
a vizecske úgy futott,
kantárt-csótárt tocsogója
aranycsíknak mutatott.
Karcsú kígyóként került,
s úgy tekergett, úgy terült,
úgy tekergett az erecske
szétszaladva, szétfrecsegve,
hogy dolgozva, fáradozva
a feketeszemű csizma
sápadtabb lett, mint a víz.
Súgás, búgás, bece-szók,
szégyen fülig-pirosa,
ablakok és házikók,
bőgő, jóllakott gulya.
Az ostorfán virágocska,
kék erecskén csöpp ladik.
"Végy csak új kendőt magadra,
dagadt erszényem dugig!"
"Ki ez? Mi ez? Mit akarhat?
Keze csupa vad bütyök!
Csak nem énrajtam mulatgat
apám házfala előtt?"
"Talán?... Talán megijesszem
a sötét szemű legényt,
kétely gyűl tanácsra bennem,
apámnak szóljak elébb?
Végeztem a tűz, a láng!"-
De hát minek is igyekszik
a port, mely majd sírba fekszik
tűzzel-lánggal verni szánk?
Tüstént a köcsögös karóra
szálltam esteli héja-módra,
s öregesen lestem körül
a neszes földi-határt,
s ím együtt láttam már a párt.

...

Karjaival átölel, lelkem simogatja,
Szívemet melengeti, szerelemre gyújtja.
Orcája szép, igéznek szemeinek kékje,
Tekintete bele néz vágyamnak tükrébe.

Pisze orrocskája, meggypirosak ajkai,
Mindet szeretni kéjjel, mannaként majszolni.
Aranyszőkehaj omlik gömbölyded vállára,
Onnan alá a szép, formás keblek halmára.

Ő megölel, gyengéden szorítja testemet,
Csókolgatom én, el nem engedem sohasem.
Ó, milyen gyönyörűséges, ad nekem teret,
Kéjes szerelmet, vágyakat oltó küzdelmet.

Törékeny, izgatón formás karcsú kecses-test,
Boldogok vagyunk végtelen, Ő az enyém lett.
Sosem kell kérdeznünk egymást, vajon szeretsz-e,
Szerelmünk boldog, mondja Ő és Én, Szeretlek!

Budapest,

...

Hasson a szád rám, mint vihar a porszemre,
kapjon fel és kavarjon őrült szerelembe.
Csorduljon túl poharad édes szavaimtól,
teljen be a kedved ölelő karjaimtól.

Alkossunk mi ketten egyetlen egészet,
töltsünk ki egymásban kongó ürességet.
Forduljunk az éjből világosság felé,
arany szőnyeg terüljön lépteink elé.

Gyarapítsd tudásom, hogyan szeresselek,
zúzhassam a kételyt, mint rozsdás láncszemet.
Könnyáztatta testünk egymáshoz tapadjon,
tornádó, vagy orkán tőled el ne fújjon.

...

Az aranyló nap bukott
A Dunába, alkonyat tájt.
Eszembe fájtál, menten.
Milyen szép volt, s rövid,
S hogy nem lehetett sehogy
Másképpen...
Igazából most mondom el,
Akartalak, mint játékot a
Kirakatból a gyerek.
Alatta az ára, kopár
Kifogás, de téged már
Egyszer kifizettek...
Becsomagoltak, valakinek.
El is vittek, így hiába már,
Hogy húz a szíved hozzám.

Te másoké vagy régen,
Én magamé vagyok.
Te azt nem adod fel,
Én ebből nem adok.

De - ha fölhangzik egy
Lágy country dallam,
Szálas alakod testet
Ölt a dalban.
Míg tart a zene, a tiéd
Minden ragyogásom.
Szeretettel hazudom,
Hogy vártalak és te
Lettél az álmom...
Zene kikapcsol, távolodsz.
Én újra józanul talajt fogok.
De tudom és ez annyira jó
Nekem... hogy volt egy nyár,
Benne egy sosem volt

Szerelem...

...

Tiszta? Az mit jelent?
A pokol nyelvei
lomhák, lomhák, mint a tripla

nyelvű, kövér, lomha Cerberus
aki a kapunál liheg. És képtelen
a mocsárlázas ínt,

a bűnt, a bűnt tisztára nyalni.
A tapló kiabál.
Mindent átjár a bűz,

egy elkoppantott gyertyabél.
Édes, édes, a füst odalenn rólam
tekereg, mint Isadora sáljai, félek,

egy sál beakad a kerékbe, megszorul.
Az ilyen baljós, sárga füstnek
önálló léte van. Ez nem száll fölfelé,

csak gördül a világ körül,
megfojt öreget, jámbort,
jászol-

beli gyerekpalántát,
szellemorchideát,
felfüggeszti a függőkertet,

ördöngős leopárd.
Fehérre szívta a sugárzás,
egy óra alatt széthasadt.

Mint a hirosimai hamu, zsírosan
tenyészik a hűtlen férfiak ölén.
A bűn. A bűn.

Drágám, én egész éjszaka
fellobogok, ellobbanok.
Az ágy nehezül, mint a buja csók.

Három nap. És az éjjelek.
Citromos víz, csirkehús,
víz, folyton víz. Öklendezek.

Túl tiszta vagyok hozzád. Mindenkihez.
A tested
fáj nekem, mint Istennek a föld. Lámpás vagyok -

fejem japán
papírhold, bőröm végtelen kényes, végtelen
drága vertarany.

Mondd, téged nem lep meg a hőség. És a fény.
Én magam lettem óriás kamélia,
izzadok, az áram át-meg-átjár.

Most úgy érzem, fölindulok.
Valami fölemelne-
tüzes fémgyöngyök szállnak, és én, drága, én

tiszta acetilén
szűz vagyok
rózsák kerítenek,

csókok, kerubok,
akármi ez a sok hús-szín dolog.
Nem te, se nem ő,

és nem ő, se nem ő
(énjeim, ócska ringy-rongyok lefoszlanak) -
az Édenkertbe.

...

Egyszer részegen
Összevertelek, hetek kínja gyötört.
Eltűntél,
És ma csendes beszédet hozol -
azt hiszem,
Józanabb voltál nálam,
Téged az alkohol pörgetett be,
engem a könyvek.
Egyszer meztelen futottál felém
Térdig a márciusi hullámverésben,
Két szikla közt ült furfangosan
a strand -
Hindu Déva-lánynak láttalak,
Könnyű lábbal tapostad a vizet
Melled mint a tenger, mint egy gyermek,
Mint a csillagtej-ontó Vénusz
álommellei.
Sós volt a víztől ajkad.
Tested képe hetekig
Tartotta bennem a lelket, majdnem
önkívületben láttalak
Egy napon a fogorvosi székben.
És megláttalak újra, megkövesülten:
Zimmer "Hindu művészeté"-ben:
Abban az életben lejtesz
Bájjal, szerelemmel, gyűrűkkel és
Apró aranyövvel,
a tomporod felett,
És azt gondoltam - több báj, több szerelem van
Féktelen Déva-lány életedben,
Mint amennyit ebben a felöltözött világban
Bárki is adhat,
Vagy kaphat.

...