Gyulladj föl karcsu, piros Fároszom,
Fiatal évek büszke toronyrabja,
Lángoló arcod pírban hogy fogadja
Dacos arcú, vén bolyongóját
Földöntúli, titkos, ?s tengereknek.

Hol ájult, szent kiköt?kben szeretnek
S lecsavarják az Ég rossz lámpáit,
Hol lángolnak Napok gyanánt a csókok,
Onnan jött meg a te bódult hajósod.
Szökött, futott, hogy szent, ellopott Éjben
Mesékkel és csókokkal bújjon el
Friss karjaid meleg kiköt?jében.

Aromáját számon mért keresed
Exótikus illatu, messzi n?knek?
Minden más n?t azért csókoltam én,
Hogy buja, nagy virágzásban el?tted
Büszkén álljak tudós kert? szívemmel.
Ezer virágot nyit a szerelem
S én összeszedtem valamennyit: vedd el.

Titkon, míg vén arcom simogatod,
Ifjú lyányság-kincseiddel ne kérkedj,
Látod ezt az er?s bordás hajót,
Alig születtél, hogy elindult érted
S világokat járt, hogy hozzád térhessen
S nézd vakító, nagy gyémánt-hitemet,
Benne ragyog hozzám-hajlandóságod
S nézd e rabolt, telt aranyserleget,
Felében vér, felében Te jóságod.

Éveink számát ravasz, kis fejed
Mért vonja, tépi, töprengi, bogozza?
Hozzám-vénül?n el kell majd hogy érj,
Bolondságok közt fogyva, okosodva,
De Te leszel legszeretettebb asszony.
Minden más asszonyt megloptam miattad.

Ha csókunk közt titkos jajok riadnak,
Légy büszke, boldog, kacagj föl, örülj:
Urad siratják: engemet siratnak.
S ha kisért a kiváncsi szerte-vágy,
Öld magadba, mert úgyse lehetsz másé.
Kiköt?jéb?l édes szerelemnek,
Csudának, szépnek, mámornak és jónak
Nincs Isten, Er?, Csók, Csoda, Halál,
Mely kivontassa briganti-hajómat.

...

Úgy kellene fürkésznem a nyomodban,
Kis életed álságát mintha bánnám,
Mintha egy kicsi, hazug, halavány lyány
Fontossá lett légyen, mert szeme lobban.

S mert annyi ajkról, telt nadály, leválván,
Cs?röcskédet kívánom egyre jobban,
Úgy kellene, hogy Vénusz a habokban,
Csilló testtel káprázz, mint forró bálvány.

S bár ájulóan gondolok öledre,
Csábító, hívó tündöklésöd vedd le,
Hadd szabaduljon arcom, szemem, vállam.

S mért kell, hogy ravasz kis buksiddal tudjad
Vágy-tagadásom negédes-hazugnak,
Mert senki jobban nem áhított nálam.

...

Édes kislyányom, nyisd ki a szemed,
Tágas, egyetlen kékjét a világnak,
Mert az én vak szemeim ezután
Csak teáltalad látnak.

A vén emlék-gyilkosnak add ide
Varázsát a szent, emlékez? méznek
S csettentsd a nyelvem tartón, édesen,
Míg más asszonyra nézek.

Míg az a két apró, barna bogár
Csiklandozván föl s bejárja az arcom,
E más szemekhöz küldd el a tied,
Te várakozott asszony.

Szerelmeket parancsolj most reám,
Úgy kellenek élethez a szerelmek,
Úgy kellenek a te kék szemeid,
Bár barnán feleselnek.

Úgy kellenek a meghagyásaid,
Mert megint b?nbe estem
S kérdem: szeretek, ím, egy új leányt,
Szeressem, ne szeressem?

...

Déli órák, kacagó terek,
Vidám utcák,
Ti tudjátok, hogy szinte meghalok
Azokért néha,
Kikre bátran nézni se merek.

Vén voltommal, jaj, mit áhitok?
Kezd?d? n?k,
Álmomban is tapossák a szivem
Piciny és pompás,
Hosszuszárú topánkáitok.

Bús okosság, adj nekem er?t
Lemondásra,
Hogy fordítsam el mindig arcomat
Holnaputáni
Édes, apró asszonykák el?tt.

Süld? istenn?k, ím, elereszt
Vágyó arcom
Benneteket talán örökre már:
Veronikákul
Asszonyibb n?ket hív a kereszt.

De még egyszer hadd nézzek halott,
Szomjas vággyal
Ellebeg?, drága, friss testetek
Után és sírva,
Kis kisasszonykák, utánatok

...

Óh, nagyon csúnyán éltem,
Óh, nagyon csúnyán éltem:
Milyen szép halott leszek,
Milyen szép halott leszek.

Megszépül szatir-arcom,
Megszépül szatir-arcom:
Mosoly lesz az ajkamon,
Mosoly lesz az ajkamon.

Üveges, nagy szememben,
Üveges, nagy szememben
Valaki benneragyog,
Valaki benneragyog.

Mosolyos, hideg ajkam,
Mosolyos, hideg ajkam:
Köszöni a csókodat,
Köszöni a csókodat.

...

Boszorkák dobáltak meg
A bús csodáknak ligetében.
Én nem féltem. Én sohse féltem.
De a szeret?m elszaladt.
Szép szeret?m: az ifjú Mosoly.
*

Sírtak s nevettek a boszorkák.
Köd volt és a gyászos, vak éjben,
A bús csodáknak ligetében
Zuhogva hulltak a szivek
S én elfödtem az arcomat.
Sziveket dobtak a boszorkák.
Én nem féltem. Én sohse féltem.
A bús csodáknak ligetében
Állottam búsan, egyedül.
A ködb?l hulltak a szivek,
Csúnya, kicsiny, kemény szivek.

*

Egyszerre szétszálltak a boszorkák,
Könnyesen, csöndben és fehéren,
A bús csodáknak ligetében,
Egy asszony jött fényben felém
S én ráemeltem arcomat.

*

Szemembe nézett s szivéért nyúlt,
Az arcomon még most is érzem:
A bús csodáknak ligetében
Arcomhoz vágta a szivét,
Meleg, beteg, szegény szivét.

...