Versben és európai stílusú haikuban… meditálok.

Lépj tovább, adtak már jó tanácsot, sokan, többen,
De ugyan hova menjek? Nem megy ez olyan könnyen…
Mások gondolják, a másiknak olyan egyszerű az élet,
De nem gondolnak bele, hogy tán’ esetleg, végleg széttépett…

Mosoly minek... nincs arcomon, de így tudhatják, nem hamis,
De nem jó nekik, mert állítják, próbáljam, eljön az is.

Pillanat eljön,
Mindig itt van és újra…
Egyedül megyek…
*
Kijelölt utunk,
Lehet, hogy korcs… göröngyös.
Betontalan sár!
*

Végtelen úton elmenni, azt jelenti, elmenni örökre,
Onnan visszajönni nem lehet soha! Ugyan már, hogy lehetne?
Ez az út van kijelölve, feladni nekem hogyan lehetne?

Volt már, szép sorban, aki feladta,
De neki addig tartott az útja…
Neki már hallgat… szíve dallama…
*
Végtelen út nincs,
Csak még nem látjuk véget…
Ütköző, itt is…

Az én utam sem végtelen, végéhez ér egyszer,
Szívemben, majd néma lesz a csend... már sokadik-szer.
Hidd, nem lesz, hogy nem tudnám, nem vagyok, véglegesszer...
*

Végtelen úton
Haladok, mondják, rendben.
Ki, ez esztelen?

Vecsés, 2016. szeptember 18. – Kustra Ferenc József

...

Ősszel, hideg a hajnali eső…

(Oximoronos versszak)
Őszben sétálok, gyűjtőm a heves esőcseppeket mindenhol,
Van már az arcomon, folyik a hátamon, zsebben szinte lángol…
Korán keltem a hajnali hűvösben, így aztán fázok, reszketek,
De a dolgom kell elintéznem, most vagy soha oda nem mehetek!

(Oximoronos, senrjú -s HIAQ duó)
Óriási tölgyfa
Ága, most nagyon erős még.
Őszi levél, majd hull…
*
A gondtalan napok
Után, fák megritkulása…
Rothadó lesz avar.
*

(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Nincs is érdemben gondolatom, hogy miért ilyen a sors, miért kell ázva fáznom,
Nincs is gondolatom, hogy miért kell hajnali hideg esőben ezen méláznom?
Nincs is érdemben gondolatom, hogy miért ilyen a sors, miért kell, ázva fáznom.

(Oximoronos, senrjú -s HIAQ duó)
Épp' vadul fújdogál,
A csípős, hajnali szellő.
Nem gyengéd ébresztő.
*
Kertkapu is zajong…
Vad szél, csak ki-be csapkodja.
Nyekergő a rozsda.
*

(Anaforás, belső rímes)
Mindenki csak várjon, és adjatok választ, miért nem várnak az esőben,
Mindenki csak várjon, hogy miért vannak zárva… én meg a hideg esőben…
Mindenki csak várjon, kérek egy választ, mér' nem értesítettek, ne menjek,
Mindenki csak várjon, mondjátok meg nekem, miért ilyenek az emberek?

Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József -írtam: az őszi elfoglaltságról!

...

Évszakváltozás…

Ősz szeleit hozzák fellegek,
Még, amit hoznak biz’ hidegek.

Parton söpör már az őszi szél,
A nyári szerelmekről mesél.
*

Rohanva hullik le az őszi eső,
Nincs eszében, lehetne ő elmenő…

Balcsiba zuhannak kövér vízcseppek,
Szürke felszínén buborékok kelnek.
*

A nagy esővel, nem állunk mi szemben,
De örömünk van őszesővel szemben.

Esőt látva, lelkem örömben fürdik,
Mintha könny volna, arcomon lefolyik.
*

Gyertek jó őszi fellegek, most örülünk, ha az esők hevenyek,
Gyertek őszi fellegek, de áradások ne legyenek vemhesek…

Eső jöhet, kell az utánpótlás,
Balcsi, nyári szomját csillapítja... Hálás.
*

Előttünk a kocsiút még nem beton. Por látszik az autókon,
Én csak nézem ablakomon, hogy milyen vastag port vernek homokon…

Őszi eső nyár porát lemossa,
Út, táj, lélek minden megtisztulva.

Vecsés, 2025. március 1. – Siófok, 2025. április 29. – Kustra Ferenc József - írtuk: alloiostrofikus versformában, Gránicz Éva szerző-, és poéta társammal.

...

Nyáridőben…

A nap az alkony bíborvörös sortűzét bocsátja a földre,
Én nem ugrok el, de élvezettel vetem magamat e fűbe…
A nap az alkony bíborvörös sortűzét bocsátja a földre.

Ott is ér a nap éltető sugára,
Arcomon mit rop… a bíborfény tánca.
Tenni eme szépség ellen nem tudok, nem akarok, rabul ejtett,
Most már a nap-közbeni napsütéses nyugalmamnak befellegzett.

Később a homályban elveszek, mint néha olyan sokszor,
Sőt, minden alkalommal kicsi tán' meghalok ilyenkor…
Később a homályban elveszek, mint néha olyan sokszor.

Még ne gyere fekete homály, félem, hogy korán elragadsz,
De ha túlélem, akkor majd látom, mikor reggel elhaladsz!

Vecsés, 2017. július 1. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és 3 soros-zárttükrösben.

...

Jeges a hajnal,
Ködfátyol-bajjal.
Trén-ló reszketve fázik.
Orosz… orgonán játszik.

Szomorú a katona, már épphogy majdnem megfagyott.
Éjjel a rettenetes hidegben fegyver befagyott.
Sok az orosz rohamozó,
Lépése nem rogyadozó...
Aknavetős zárótűz,
És nehézágyú-sortűz.

Ha nem lőnek, akkor van jégre lefekvés.
Priccsen gondolat nélküli képzelődés…
Behallik a hó reccsenés,
Itt biz' nincsen víz csöppenés.

Kintről hallani a hó roppanást,
Bent át kell élni az álmodozást.
Abba kéne már hagyni mocorgást.

Kis elalvás…
Kis álmodás…
Priccsnyikorgás.

Orosz oldalról máris lőnek,
Kiket eltaláltak hörögnek.

Zuhanórepülés... ha köpünk, az a vízesés,
Aknazuhogás játszik velünk, mint egy jégverés,
Negyvenhárom nagyon télies januárja van,
Szomorúság ural minket… már, ki életben van…
Szinte érezni, hogy a halál, maga fújja ezt a szelet,
Kiváltva a keserűséget, ránk öntve, jeges hideget.
Ami itt van, jeges és vérfagyasztó,
Mert, még van itt a derékig érő hó…

Végtelen hómező hímjén állok,
Látom, nem létező padkán várok,
Itt várni valamire... az átok.

Kellenének magyaros sült hús szeletek.
A fronton nincs, így bánatosak a szemek.
Hiába akarnék én fény lenni az orcádon,
Amikor, nagy fagyássérülés van az arcomon.

A tartós hóvakság színorgiájába, meredten nézek,
Itt a csontkemény, fehér jégtömb, maga a megfagyott lélek.
Itt a kifosztott lelkek csak állnak sorba,
Mind benne szorultak a nagy jégakolba...

Egy pillanat csak az élet.
Az előbb láttam, hogy nevet.
Most-már épp’ halálba megyen…

Az otthon emléke a vastag hóban hever,
A vad hideg, vadul rajta még egyet teker.

Hideg a hajnal,
Hideg az alkony…
Frontharcos lába már megfeketedett,
A halál szerint: éltél már eleget?

Zúgón csendes imákban, hol van a menny?
Hol van a pokol, hogy tudd merre is menny!
*
Lét homokóra
Itt, sokaknak befagyott!
Már, örök idők…

Vecsés, 2016. október 27. - Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, törté-nelmi emlékezésként, hőseinkre, az ottveszett katonáinkra!

...

A sírhelyek közötti "vég", jelképezi az örök végtelent.
Fölnézek, látom a kék ég idézve-jelzi, örök tértelent.
Az idén lassabban jön a tél, békességet hagy és dértelent.

Holt remény kereng,
Csillagok, világítnak…
Holdsarló csak néz.

Ülök csak a már rozzant, szálkás, öreg kis padon,
Sóhajtozok, hüppögők, de bizony, itt nincs pardon…
Tiszta lélekkel nézek közeli-távoli múltba,
Visszanézve, szeretettel gondolok az elmúltra

Sok kis láng csak ég,
Halottaimnak ez jó.
Avarban, csend van.

Temetői sírokon, mécsesek és gyertyák égnek,
Pattanó szikrákból előjönnek, mind az emlékek.
Egy-két könnycsepp folyvást, csak- folyik le az arcomon,
Öregszem, így lelkem is velem van, de haldoklón.

Elbeszélgetünk,
A kedves őseimmel.
Múltidézések...

Szépen letisztítom a márvány síremléket,
Koszorúkkal, virágokkal hagyok emléket…
Közben én folyvást csak beszélek hozzájuk,
S míg éltek… vendégségbe mentem hozzájuk…

Megyek, már odébb,
Többi kedvesem is vár.
Beszélek velük.

Elnéztem a sok magányos sírokat
Mindenhol avar borítja azokat,
De ezeket már senki nem tisztítja,
Tán’ mindenkinek, már sír az otthona?

Hiába szólok…
Nagyon emlékezek rád…
Szinte velem vagy…

Névtelen gyertyafüstök szállnak ferdén, fent az égen,
Nem sárgán és nem fénylőn, mint messzi hegymeredélyen.
A napfény rávetül és megcsillan egy síremléken,
Szomorúság megmarad gyászolók sírós szívében.

Jól körbejártam,
Emlékeket átéltem.
Jövőre… jövök.

A szemhéjam alja nedvesedik, mély magam-csendbe zuhanok,
A közeledben vagyok, de felőled hangot, semmit sem hallok…
Letört, megfáradt faágakat és aszottan lehullott leveleket,
Látok, oly' sokat, amik befedik a sok-sok halottas kerevetet.

Vecsés, 2014. október 11. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban…

...