Mélyen, békésen aludt még,
Mikor magamhoz ölelve,
Alvó pilláit életre lehelve,
Szóltam, mennem kell,
Szívem...
? kérte, ne hagyjam magára
Észrevétlen, mert rémületes,
Ha hirtelen riadva nem talál...
Megtanulta már,
Hiányzom ha
Egyszerre
Nem vagyok...


Aztán kilépek a hajnali, h?s légbe,
Melyet a friss utca arcomra lehel.
Itt-ott már egy madár próbálgatja
Hangját, de a teljes koncert még
Várat magára. Most csend van.
Jó így.
Elmerülhetek a szárnyas gondolatban,
Mely visszaröpít hozzá, pedig csak
Egy súlyos munkanap választ el, s
Láthatom,
Megint...


Hogyan tudott így egyszerre bennem
Kitölteni minden kis zugot?
Kiürültem?
Igen, azt hiszem, csak a titkolt,
Meg sem fogalmazott
Remény volt él? bennem.
Minden más vitt,
Mint egy mechanikus
Gépet, tovább, pergettem
A napokat, mint néni,
Falun, jószágnak
Hasznos
Magokat...


Eljött, véletlenül, hiszen az angyalok
Soha nem szólnak el?re, elrontanák
A nem várt örömet, azt, hogy mit kapok,
Balgán kifecsegve...
Az angyalok csendesek, mindig okosan
Cselekszenek, s mikor már veszve
Látszott minden, mikor a szívem ott
Vonaglott egy nem létez? kereszten,
Belépett, s csendben jelezte, értem
Született, miattam létezik,
S egy angyal, az imént,
Halkan, alig lépve,
Annyi év után,
?t jutalmul
A karjaimba
Tette...


A szívem érett narancsként
Csordul, a mámoros
Gondolattól hogy este
Megint, mindig
Hozzá érkezem,
Ragyog a szemem...
? nyakamba ugrik,
Ölel,mert fél, hogy
Mint egy látomás,
Elt?nök...
Megértem, szegényt.
?t is érte annyi
Fájás...
Szeretem törékeny,
Illékony lényét,
Föltárta el?ttem a világ
Köznapi mindenségét,
Csillagok bolondos
Udvarát...


Aggodalmasan megfürdet,
Mint egy babát,
Én boldogan hagyom,
Hisz érintése édes,
Annyira hiányzott
Gyönyör?sége,
Fénye...
Belefulladok a gondos
Szerelembe, mint a
Bolyhos, meleg,
Hatalmas
Törülköz?be...


Szabadultan a napi hordaléktól,
Tisztán, mint ki az istenek
El?tt hódol, elnyúlok,
Kezei érintését vágyom.
Kigyúrják bel?lem napi,
Gyötört fáradtságom,
A véráram zuhogva
Indul testemben
Szerteszét...


Csak az éjszaka kíséri
Csendesen, bájos
Szerelmünk sok,
Kedves
Neszét...

...

I

Úgy leltem rá: bimbó volt az ág hegyén,
még meg sem ébredt, s föleszméltem én:
álmom mélyebb álomemlékbe hullt;
szem a szemt?l, száj a szájtól tanult,
S álmom szétvált egy t?zcsík mentiben;
ahol álltunk, fény dermedt a vizen:
sz?rt holdfény - messze halk madár csipog;
rezzent a víz, s fölrezzent ? is ott.

II

Megáradt leveg?ben jött felém,
maga a változás, önt?zkörén.
Néztem, ott járt köztem s a hold között;
k? és bokor táncolt, föl-fölszökött;
megfogtam árnyát, hogy a fény apadt:
elfordultam, s el?ttem maradt.
S a lomb szivéb?l madár énekelt.
Szélre vágyott, mert engem szél ölelt.

III

Sértetlen élhet csak a szerelem.
Alig pihegett, hallgatott velem.
Egy kismadár körözve szállt fölénk,
pettyes erd?b?l ?z jött, lesve ránk.
Ki emlékszik - kétked. Tehet-e mást?
K?be rúgtam, s lestem a csobbanást.
? neszek nyelvét tudta: - az erény,
mit t?le kaptam, attól élek én.

IV

Teste a szélben szilárdan megállt;
árnyunk elvegyült, s lengve körbe szállt;
s lett fényes tenger T?le a mez?,
s gyermek én, t?z-vízzel játszadozó;
s fönt lebegtem egy hullám taraján,
nedves farönk. T?zben dalolt a szám.
S a végtelen határán meglepett
szerelmem - s végre önmagam leszek.

...