Éjfélt ütött az óra,
Szemem már lecsukódna.
Feldereng egy emlékkép,
Mi fenntartott egész éj.

Rád gondoltam kicsi lelkem,
Hiányod csak szúrja szívem.
Dőlsz-e még a két karomba,
Vagy felejtselek magányomba?

Miként gondoljak te rád,
Szép kis emlék, vagy fájó csalódás?
Emlékszel még kettőnkre?
Majdnem sírtunk nevetve.

Ágyad szélén én ültem,
Csókot ajkadra én tettem.
Szemed csillogását nem feledem,
Olyan volt, mint tenger a naplementében.

Hogyan felejtselek téged már,
Ha kezemmel tested betakarnám?!
Létem nélküled csupa sár,
Kertemben nem nyílik már virág.

Szürke mindennap az ég,
Fázón remegek, mint téli estén.
Felhívnálak, de nem merlek,
Talán a közöny miatt nem keresel.

Nem emlékszel, ezt mondom,
Kitörölni lelkemből megpróbálok.
Hazudok még magamnak,
S remélem reggel felkelek hangodra.

...

Mónika, a gondolat, hogy egyszer megtörhet a jég, vággyal tölt el teljesen. E vágy, mit remélem, Te is érzel már testeden, nem más, mint, hogy Kívánlak esztelen.

E vágy az, mit, ha egyszerre érzünk mindketten, beteljesít álmot s reményt teljesen. Az, hogy őrülten kívánlak, nem lehet véletlen, mert tested, szinte csalogatva hódított meg engem.

Rózsaszirmok közt fürdetem tested, majd édes tejjel kenem be, lassan, masszírozva be érzékeny lelked. Nyakad érzékeny pontjait csókolva hozom izgalomba tested, mitől végleg elveszíted az eszed.

Végigcsókolom hátad s puha gyönyörű feneked, majd feszesre izgatom a rózsától illatos gömbölyű melled. Ajkad, mi szemérem, nedvesre izgul, ekkor remélem, s vágy tölti be tested, s lelked egészen.

Felizgult testünk átjárja a kéjes izgalom, mit érezni, mindkettőnknek régen volt már alkalom. Lábad ujjait finoman megrágom, majd végigcsókolva azt, combjaid lassan, simítva feltárom.

Feltárom a gyönyör kapuját, s remegő testednek fokozom legszebb mámorát. A Gyönyört, mi addig tarthat, míg tested vágyik reá, adom majd Néked minden nap s éjszakán.

Lábaid hátamba fúródva ekkor arra kérnek, testem testeddel olvadjon össze végleg. Az érzés mit ekkor a mámorban érzel, az, mit akarsz majd Tőlem minden éjjel.

Összeforrt testünk, sóhajtól hangos Szexünk, mit érezni akarsz minden nap, ha Tőlem azt egyszer megkapod, mert mámoros kielégülésed lassan ér majd véget, mit azonnal a következő fokoz majd csodássá Néked.

Kívánlak, s vágyom testedre, míg élek, kérlek, ne kínozz többé, engedjen fel szíved végleg.

...

Ülök az ágyon és azon gondolkodom
hogy mondjam el ,hogy szerelmes vagyok
szerelmes vagyok egy lányba,
de ő engem nem szeret,
elmondanám, de félek megbántja
bolond szivemet..

...

Az ok a dolgok és érzések melyek most bennem vannak csak egyet jelenthet szerelmes vagyok! És ki az kit ennyire tudok szeretni a válaszomat-e vers rejti! Az akit én megszerettem és az életemnek adott értelmet és a szívemet újra lángba borította mert az érzés mit egyszerre adtál nekem boldogság és szenvedély mely a legszebb érzés a világon és azt amit érzek irántad senki és semmi nem veheti el! A szerelem szigetét raktad a szívembe és azon mi vagyunk kettesben ott élünk mi ketten boldogan míg csak élünk és a kezedet fogom azt a kezet ami oly gyengéden simogat és néha betakar kedvesen ápol ha beteg vagyok és és átkarol mikor szükségem van rá! Ezt az érzést nem tudom egyszerre az érzés a szívemben van és míg élek örökre ott marad! Szeretet uralja most a testem s szívem ezt te adtad nekem és egy életre boldoggá tettél vele, az én ajándékom cserébe a szívem s vele együtt minden ami én vagyok! A kezedre gyűrűt húzok és ez legyen a kettőnk záloga,hogy egymás nélkül élni nem tudunk! SZERETLEK!

...

Belőled áradó szavakból, minden mennyországból,
Azon szándék, mi az életünket úgy övezi.
Haladni te érted, s a megkövezett út porából,
Váró szíved összes dobbanását kisejteni.
Ez a dolgom, míg halad feléd a perc.
Mi oly gyöngéden, lágyan hull, mint hajszálad karomra.
Ha megérkezem, vajon bennem mit lelsz?
Hisz annyi mindent gyűjtöttem erre az alkalomra.
Tavak arcát, felhők leplét, szeleknek susogását,
Kenyerek kovászát, nyugalmát az emberi létnek.
Mindezt úgy néztem, ahogy te is bizonyosan látnád,
Lehunyt szemmel, odaadva azt ujjaim hegyének.
S ha megfogom ajtód, egy világ nyit be hozzád,
Te sapkát kötsz az elhaladó időből,
Arcodon fények, egy tűzcsiholó láng-ország,
És én nézlek, nézlek egyre közelebbről...

...

Céltalan lett az életem,
Elvesztettem akit féltettem.
Nem értettem a lényeget:
Imádom az egész énedet.

Nélküled nehezek a napok,
Csak a gyötrelem amit kapok.
Panasz nem hagyhatja el számat,
Ez az élet nyújtotta számla.

Megfizetek minden tettemért,
Amit ellened tettem én,
Amikor nem voltam melletted,
Fejed egyedül tetted le.

Sajnos nem voltam hű társad,
A síromat magamnak megástam.
A fát magam alatt vágtam,
Az egészet megbántam.

A perceket nem becsültem,
Egy szobában egyedül csücsültem.
Azon gondolkoztam pár hétig,
Hogy csinálhattam ezt végig?

...