Hebegek-habogok, összehordok hetet-havat,
Egy azonban biztos, az élet nekem nagy falat.
Nincs levegőm, fuldoklom, tán’ a torkomon akad.
Nincs különbség… élet és halál egy tőről fakad.

Én már nem érzek semmit és már nem is érdekel,
Életem, mint lyukas kalyiba, mit a szél bélel.
Elszaladt a csikó is, de nem velem… előlem.
Itt maradtam gyalog… bármi történhet felőlem.

Elmerengek, kesergek, sírok és csak feszengek,
Sík pusztában fetrengek, a semmiben lebegek.
Tán’ jó lenne ez, ha illuzionista volnék,
Akkor tán’ nem a pokol bugyraiban tüzelnék.

Budapest, 2000. július 13. – Kustra Ferenc József

...

Temetőben mindenhol látható a múlt sötét árnya,
Utakat borítja, rothadt avar szagú levélpárna.

Nem halálért megyek a temetőbe,
Őseim csöndjét, ott kapom örökbe…
Láng libben, az esteledésben,
Segít az emlékképfestésben…
Elegáns görcsök szorítanak a szívben,
Vajh’, mit segít ez az örvénylő lélekben?

Sírok közt az átjárók, sötét utak, szinte sikátorok.
A múltam után kutatva e titkos utakon bolyongok…
Még csak délután van, így nem világítanak a csillagok…

Nagyon átélem a temető halotti csendjét,
A sírok nyugalmát, a márvány néma kérdését…
Vajon élvezem a fáradt lelkem, menedékét…

Ülök, odaér a hajkócoló hideg szél
És gondolkodom, vajon mit hoz nekem a tél?
Közben a szél regél, de nem értem mit mesél…

Előjönnek az elfeledett érintések,
Soha nem múló, lélekmarkoló kétségek!
Gondolkozok, hogy is volt minden, régen,
Meg azon is, hogy milyen lesz a végen…

Aztán már fázok, nekilódulok, megyek haza,
Sűrűsödnek a felhők, olyan, mint az ég haja.
Nem kedvelem, amikor a felhőzet ég takarója…
Szemem az égre vetem, hátha az ősöm megszólala…

Az élet csak megy tovább az úton, ezt mindig hallom,
Nekem még van hátra, életemet megvalósítom.
Egyszer összehoz minket megint... a halál…
De nem most... Gondolom erre azért vártál…

Bizony, lassan megkopnak, sőt, elhalványulnak az emlékképek.
De szeretteim, bennem laknak, így igaziak az emlékek.

Az estben a leégett kanóc, csak pislákoló lángot ad,
Ez akarná kényszeríteni a lelket, hogy jobb, ha marad…
De én élő vagyok, megyek… bánat marad, az élet halad…

Vecsés, 2014. november 22. – Kustra Ferenc József

...

(anaforás, bokorrímes)
Néztelek, cigiztél és oszlott a füst a naptól csillogó levegőn,
Nem mertem odamenni, megismerkedni, néztelek belül szenvedőn…
Nem vágytam másra, csak fúd rám a füstöt, ami felfelé emelkedőn…
*
(senrjú)
Bánat, eltűnés.
Bánat, téli semmibe…
Bánat, imádat!
*
(Bokorrímes)
Sorsom jól kibabrált velem, mert nekem tán' végleg úgy rendelte,
Járlak a térdig-hó lepte utcákon, míg meg nem jön az este,
És kutyák ugatása égbe hallatszik, azt szép rőtre festve.
*
(septolet)
Emberek jöttek szembe,
Kérdezgetve,
Ég meg átfestve…

Mit mondjak válaszképpen?
Helyzetem bánatosan-idétlen…
Lelkemben
Elvesszen…

Vecsés, 2023. január 17. – Kustra Ferenc József – íródott: Oszip Mandelstam (1909) azonos c. verse átirataként. (Közzétette a műfordító Szöllősi Dávid.)

...

Lásd csak kicsilány, szép zöld mára már a megnőtt sóska,
I -áznak már a csacsik, élharcos a ’fiú’ Jóska!
Sürgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.

Annyi kötnivaló bolond jár mostanság még szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok... találkozunk, lényeg oltárán.

De szép és élvezem, versnek milyen zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin ott a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
Ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.

Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, közös dolgoknak, népeknek a világ szép orgonája…

A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… csak úgy, ne játszék!

A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt, akkor meg írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!

Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle, magyar vöröshagymával.

Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg szemközti bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, meg a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény -ahogyan- szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed olyan nagyon nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának okos, merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyek remegése.
Menj Te, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!

És milliónyi arcban légy Te nekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de nehogy Te igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest éledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te meg erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkébe parancsold oda lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni... ez kötelesség.

Légy kard és légy eke, légy vár és légy hazai zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!

Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig csak ember!
Most már elhallgatok, mint célra tartott, már kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…

Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.

...

A szomszédban fölütötte a fejét a -vészjóslón veszélyes- háború és világháborús világhelyzet…

(3 soros-zárttükrös)
Frontkatonában lassan a saját ködébe elbújik a remény,
Az átkozott front minden… csak nem nagy életlelemény…
Frontkatonában lassan a saját ködébe elbújik a remény.

Hosszúak és magányosak a lövés-hangos éjek,
A reggel megérem-e? Tobzódnak a remények…
Hosszúak és magányosak a lövés-hangos éjek.

Nincs pihenés és alig valamicske az alvás,
Életben maradást segíti állandó készenállás…
Nincs pihenés és alig valamicske az alvás.
*

(Bokorrímes)
Nincs a fronton, semminemű fű
Csak lelőtt drón, de nem újkeletű…
Érdekes a sárban és lőporfüstben megterem a gaz fű,
Van amelyik szép is, erőlködik, de ez csak nem virágfű…

Lehet, hogy nagy roham lesz, dübörögnek a lövések…
Drónok éjjel-nappal félóránkként hozzánk is érkeznek…
Így aztán frontkatonának nincsen éjszakai pihenése
Meg nincs családja, nincs polgári élete… semmije!
*

(3 soros-zárttükrös)
A frontkatona is fél és állandóan valami jobbat remél.
A frontkatona is fél mi tarthatatlan, de tovább remél.
A frontkatona is fél, gondolkodva hisz és tovább remél.

Tudjuk, az operában a táncosok balettcipőben járnak, a fronton meg bakancsba járnak.
Tudjuk, ha jön egy rettenetes eső, akkor befolyik a bakancsba és a víz merő!
Tudjuk, ilyenkor van a heves káromkodás, de katonának nincs segítsége más.
*

(Senrjon trió)
Frontkatona pária,
Nincs ki segítsen ottan rajta!
Fekete kosok?
*
Frontkatona drukkolhat,
Hogy kerülje kósza lövedék.
Fekete kosok?
*
Frontkatona oly’ peches:
Elkapták és az óta harcos…
Fekete kosok?
*

(HIQ trió)
Élete
Talán mit sem ér!
Gyors halál?
*
Élete,
Csak egy van neki…
Gyors halál?
*
Élte egy
Van, azonnal hal!
Gyors halál?

Vecsés, 2023. október 7. -Kustra Ferenc József – íródott: íródott a világ, az emberiség jelen történelmi, háborús és nagy katasztrófát-jelző helyzetéről az eszkalálódás félelmétől. „Nyugaton a helyzet változatlan”, a nagy műveltségben csak a pénz számít!

...

Ajánlom e sorokat… mind a magyarnak!

Ország ez a hely... de kicsi,
Elvették, megmaradt pici.
Mi azonban itt élünk,
Igyekezzünk, ne féljünk.
Fogjuk meg egymás kezét,
Tegyünk meg mindent ezért.
Keményítsük a szívünket,
Fogjuk össze erőinket!

Ne engedjük át ezt az ugart,
Ne engedjük veszni a magyart!

Jöjjön elő a nemzeti tudat,
Hazánk előre, csak ezzel halad.
Egészséges nemzeti érzés kell,
Erősítsük jövő nemzedékkel.

Fogjunk össze… mind a magyarok,
Legyen tietek ugarotok!
Legyünk sorsunk kovácsa,
Hajtson minket szép haza.

Ne engedjük át az ugart,
Ne hagyjuk veszni a magyart!

Vecsés, 1997. február 14. - Kustra Ferenc József

...