Nyári alkonyat…

Vörös alkonyat
Fénye, hidat fest vízre.
Hullámtörések!
*
Vörös alkonyat
Színesíti életet.
Jó belenézni.
*
Vörös alkonyat
Bíbor felhőt varázsol.
Bíbor bárányok.
*
Vörös alkonyat
Napszemüveget nem kér.
Jóleső szemnek.
*
Vörös alkonyat
Dúló szelet átfesti.
Szél mérge lanyhul.
*
Vörös alkonyat
Fáradt, indul aludni.
Takaró sötét.

Vecsés, 2020. augusztus 13. – Kustra Ferenc József - íródott: haiku csokorban: anaforás, fél haiku láncban, amiben tagjainak az első sora azonos.

...

Hétköznapi pszichológia…
Bizony-bizony minden percenként egy-egy szó csak elszáll,
Ha nincs más újabb mondandó, végtelen nagy csend beáll!
A szívdobbanás, csak dübörög, válaszhiány elszáll!
*
Szó elszáll, mint a szél,
Hallgatásban süvölt a csend.
Szívhang az, ami szól.
**

Ha válaszhiány nem ad hangot, ajkam is remegve megáll.
Ha mellettem ébredsz, közben távol vagy… szó nem is szól, elszáll.
Én meg jó erősen ölelnélek, szorítanálak… csend áll.
*
Mellettem vagy talán,
Válasz nélkül szobroz a csend.
Szó bennem elhallgat.
**

Ki rab, csendben szabadságot vágy… rabság maga a boldogtalanság.
Rabságban bizony ritka a vigyor-mosolyság, nincs gátlástalanság.
Rabságban szó sem döntő, maga a némaság, szinte hangtalanság.
*
Mosoly ritka erre,
Rabság fojtogat, hang se száll.
A szabadság csak vágy.
**

Rabként vágyjuk szabadságot, erre szomjazunk,
Mert bármely börtön lehet a legnagyobb vágyunk?
Szólnánk is, de nem lehet, csend… miatta állunk!
*
Szabadság szomj éget,
Börtönné válik a vágyunk.
Némán marad a szó.
**

Csukott emberi szem tán' nem láthat csodát,
Közben, mint üldözött, átéljük csend hangját.
Léknek a csendjében, nekünk szűnik világ…
*
Csukott szem fénytelen,
Csodák csendesen elszöknek.
Csend kiált legbelül.

Vecsés, 2025. május 18.- Siófok, 2025. június 6. Kustra Ferenc József- írtuk kétszerzősnek, Bosányi Alexandra Eszter azonos c. verse, mint ötletadó alapján. Gránicz Éva szerző-, és poétatársam a HIAKU -kat írta. (6 8 6)

...

Hamarosan: újra virágszirmokat táncoltat a tavaszi szél,
A nap fénye majd melengeti didergő lelkemet, mi már elkél.
Mikor a kis tücskök egy pitypanggal vígan húzzák húrján nótáját,
Egy padon ülve csendben nézem, ahogy a hajnal kibontja magát.
*
A sok tavaszi felhő esőt hoz, rohanvást ide ér… csak úgy szárnyal a fecske,
Végre újra virágzik a rét, a mező és gyerekkel teli játszó terecske.
Gyengéden hozzám simul, lágyan érint, ölel, arany fényével csendben átkarol,
Tavaszba öltözött kertek illatát hozza, a csodát, mit magához nyalából.
*
Kedvesen néz, majd barátként rám bólint… szirmaival int nekem a nárcisz,
Tél minden itt maradt fagyos éjszakáját a heves, tavaszi szél elvisz...
Dalával éltet... egy sárgarigó vidáman trillázik zöld fű ölében,
Lemosva a világ porát a vétkét, terhét, hogy megtisztulva ébredjen.

Vecsés, 2025. május 21. – Siófok, 2025 május 21. -Kustra Ferenc József- írtuk: Fehér Péter azonos című verse két szerzős átirataként, a szerző engedélyével. Én írtam a páratlan sorokat, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva pedig a párosokat.

...

Régi időkben az aratás zene volt…

(Bokorrímes)
Búgva zakatol a cséplőgép, kicsit tán' mélán,
Ömlik belőle az érett búzaszem, tán’ léhán…
Virradatkor kezdték a kaszások és indult a gép,
Mélabús hangján az óta is, csak muzsikál a gép.
Óh mily’ jó muzsikás, a gép!
*

(leoninus csokor)
Micsoda egyhangúság... monoton a zene, de nem lehet betelni vele.
Úristen, hogy mit művel itt ez a nagy gép! Hangjára készen felvidul a nép.
A nép, az Istenadta nép…

Hallgassatok hegedűk és hallhass te zongora, cséplőgépnek, most van a sora.
Hol van hangszer és vele a versenyzene? Zene a fülnek, ha búzát öntene.
Szépen megértett búzát öntene!

Amikor maggal hinti a földet a magyar, megkezdi harcát aratással, mi magyar!
Ajkakon csak úgy elmúlik mindenféle dal, jó termésnél aratás lesz hahotával.
Ha mégis maghintéskor mélabús a magyar nép, dalolva visszaadja most azt a gép…
A gép, ez az otromba gép…
*

(3 soros-zárttükrös)
Búgva dolgozik a cséplőgép, csendesen és tán’ mélán,
Élvezettel hallgatom, elmerengek a nép dallamán…
Búgva dolgozik a cséplőgép, csendesen és tán’ mélán.

Vecsés, 2022. október 23. – Kustra Ferenc József – íródott: Benedek Elek (1859 – 1929) azonos c. verse átirataként. [Közzétette Mucsi Antal Toni, műfordító]

...

A félelemtől reszketve hallgatózom,
Kopog-e lépte felém, jön-e jó sorsom.
A megkönnyebbülés ismert érzésével
Fogadnám, mi azonos a szerencsével.

Én őt eddig a pech álarcában láttam,
Azt meg, hogy majd leveszi, hiába vártam.
Fájdalmam nagy, szinte narkózisban vagyok,
Így azt sem tudom, már élek-e vagy halok.

Budapest, 2000. május 30. – Kustra Ferenc József

...

A rosszat nem, mert visszaüt… hétköznapi pszichológia…

Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.

Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*

Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.

Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*

A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.

De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*

Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.

Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*

Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…

Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*

A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.

Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*

Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.

Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*

Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…

Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*

Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…

Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc – a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.

...