Szeretlek akkor is mikor bánatom van.
Szeretlek akkor is ha nehéz volt egy nap.
Szeretlek akkor is mikor magányom hozzád száll.
Szeretlek öröké és szívem csak reád vár.

...

Szerelmes dalomat fújja az esti szél,
Dal szárnyán száll s útra kél.
Hozzád repíti sóhajom,hogy súgja meg a bánatom,
Magányos szívemet te néked ajánlom.

Ha hallod-e szerelmes dallamot,
Szél szárnyán üzend-csak a tiéd vagyok.
S én útra kelek,dal szárnyán viszem a szívemet,
S szívedért cserébe,neked adom az enyémet.

...

Míg mást se szeretsz senkit szerelemmel,
enyhülni érzem súlyos bánatom,
mert addig a reményt feladni nem kell,
míg mást se szeretsz senkit szerelemmel.
De ha mást szeretsz s csak engemet vetsz el,
halálnál rosszabb. Ezért mondhatom:
míg mást se szeretsz senkit szerelemmel,
enyhülni érzem súlyos bánatom.

...

Szeretlek téged egyetlen szerelmem,
Elmondom hát mi vagy nekem,
Te vagy nekem a fény s az életem,
Te vagy nekem a bánatom s az örömöm,
Te vagy nekem a fájdalmam s a szenvedésem,
Te vagy nekem a mindenem!

A fényem azért mert ragyogsz a szememben,
Az életem azért mert egyszer?en vagy nekem,
A fájdalmam azért mert nem vagy mindig velem,
A szenvedés azért mert anélkül szeretni nem lehet!

...

...mint a legjobb fotómat,
Melynek mosolyában kedves
Lényed ragyog, szeretlek, mint
A nyári, esti napsugár ezer színét,
Mely nem éget, csak vigasztal és
A zöldben maradni marasztal...
Szeretlek téged, mert tengernyi
Bajodban a tulipán csokor télen
Sem marad el soha, pezsg?vel
Lepsz meg, mert tudod, kedvelem,
Arcomat simogatva, mellékesen,
Alkalmi, szép csomagban adod
Kezembe, mint egy semmiséget...

Opálos b?rödön a fáradt sugár
Fényt kap és bágyadt ragyogásba
Kezd, ha elnyúlsz az ágyon, hatalmas,
Szép alak, pihensz egy percet, aztán
Követelsz, s bennem gyönyörködve,
Mosollyal ölelsz...
Nem drámai, nem szívszaggató,
T?led mosoly és muzsika a szó.
Tudod, mennyire fontos a könnyed
Feledés egy percre, hisz millió dolgod
Már régen a fejedre n?tt...
F?nix madár vagy, égetnek, nem
Hamvadsz, megrázod magad, s pont
Énértem újra élsz és szép vagy.
Figyelsz a bánatomra, kincseim
Tudod, s tapintatosan azt is, mily
Keservesen menne a dolog, ha te
Nem tartanád kézenfekv?nek, hogy
Ne maradjon üresen a kósza fillér
Helye...
Nem szólsz, csak leteszed, s mert
Megkértél egyszer, én úgy teszek,
Mintha nem vettem volna észre,
Mert neked természetes, de tudod,
Önérzetem túl kényes, adni, igen,
Elfogadnom nehéz volt...
Megtanultam - én: te vagyok, s ami
Kell, azt nem nekem, magadnak adod,
Hogy vidám legyek, hogy ne érjenek el
Szorongó fellegek...


Én tudom, az isten igazságos, s a
Világban, e robotos z?rzavar helyett
Életünk folyását megtaláljuk, mert
Annyira akarsz engem, hogy ordít
A gondolat, ha eszedbe jutna, hogy
Többé nem vagyok - ezt nem szabad!

Puha fészek az álmunk, ahol békénket
Magunk módja szerint találjuk és
Annyit kapunk egymásból, ami nem
Teher, csak öröm, gyönyör?ség és
Ünnepl?be öltöztetett szívvel várlak...

Tulajdonképpen ennyi az egész.
Lesz fiókod és köpenyed, puha.
F?zök neked és a fészek lesz
Kett?nk édes otthona, erkélyen,
A város fölött, majd elmerengve
Nézzük,hogy rohannak mások,
De azt mi már érdemelten,
Végre letettük és csillagszemed
Cinkosan rámnevet....

...

VERZE1:

Könnyek égetik arcom, ha a múltba tekintek.
Ne menj el kérlek, várj egy percet rám,
Nem engedlek el egyedül, utánad szállok járj
bárhol, úttalan utakon túl, hív már a végtelen távol.
Soronként borulok térdre, testem sírhantod födémére
Roskad, hol ma ordító kínhalál szaggat széjjel,
A Nap is elfordul t?lem, vérvörösen izzó szenvedéssel.
Könnyfacsaró érzés, szívem széttépik emlék képeid,
Felemészt a fájdalom, élve eléget itt engem,
Porig zúzódott valóság, kopár lelkem nyugvását már sosem lelem.

REFRÉN:

Egy mozdulat, egy kérdés, a ki nem mondott szavak,
Ébresztik bódult fikcióim bennem mik életben tartanak.
El mentél, itt hagytál, véres valóságom vesz körül végleg,
Csak egy álomkép, vagy holmi délibáb vethet véget a szenvedésnek.

VERZE2:

Egy álomkép, vagy holmi délibáb vethet véget a szenvedésnek,
Sivár gondolataim sínyl?d? világom végtelen mélységében égnek.
Szívem szép várát összed?lve, vérben látom, kínzó képzeteim átjárta tájon át,
Fájdalmam nyugvása ezen kín halálom, nem bírom ki már a következ? éjszakát.
Nélküled, lelkem csak érted lüktet, felfázó vénámtól minden mozdulat megsz?nhet,
De nyugtalan elmém a szívembe tép, talán utoljára léphetnék már,
Mert, ha bánatom dönt igába, vár lelkem béklyójában, egy soha napján sem oldódó zár.

REFRÉN:

Egy mozdulat, egy kérdés, a ki nem mondott szavak,
Ébresztik bódult fikcióim bennem mik életben tartanak.
El mentél, itt hagytál, véres valóságom vesz körül végleg,
Csak egy álomkép, vagy holmi délibáb vethet véget a szenvedésnek.

...