Mónika, sajnálom, ha egyszer is megbántottalak, sajnálom, ha nem azt kaptad mit vártál T?lem, sajnálom, hogy még mindig ?rülten Szeretlek, de azt nem, hogy Téged a sors által megismerhettelek.

Egy igazi Angyal, mi voltál Nékem, ki megmutattad, van még szívem, van miért Élnem. Az Angyalok nem tudnak ám, csak úgy, Valakit szeretni, mert tiszta az ? szívük, mivel képesek Mindenkit, egyszerre szeretni.

Hogyan is gondoltam, ó Én balga Szerelmes, hogy egy igazi Angyalba lehetek, vágyakozva Szerelmes. Angyali pillantásod, mi fájdalmasan hiányzik majd Nékem, de azt nem tudom, vaj lesz e, mi hiányzik bel?lem Néked.

Szeretnék bízni abban, hogy a Csodát, mi Velem megtörtént újra, Te is hidd, s éld is át majd egyszer, újra. Sajnálom, ha összezavartam, mit eddig Keresztnek hittél, mert ha Kereszted, hogy Szerelem nélkül kell élned, abban Te nagyon hittél.

Én nem tudok élni Nélküled, szükségem van Rád, mégis elereszt szívem, szállj hát szabadon, mert Én Angyalként gondolok Rád. Utolsó versem, mit Néked most adni készülök, Szerelmet már adtam, mit így most T?led elvenni készülök.

Szeress majd egyszer, Valakit, ?szintén, esztelen, mert egy Angyal akkor ragyog, ha szeretni tud szüntelen. S bár ?Gy?zelem? az Életed Értelme, eljön majd az id?, mikor egyedül maradsz az Életben.

Egyedül, Szerelem nélkül, ha éled majd az életed, jusson eszedbe, hogy Én lehettem volna Néked. Magányos lehet minden Angyal, mert szíve nem lehet Szerelmes, Jeges szíved az, miért megdobban szívem, hisz ?érte lettem, újra, Szerelmes.

Repülj hát el T?lem, szállj szabadon Angyalom, de arra kérlek, ne veszíts el Engem örökre, mert,

Én Szeretni foglak, Mindörökre.

...

Mónika, Fájdalmas titkod, végre megosztottad vélem, melyr?l azt hitted fájdalmat okoz majd nékem. De megértést kaptál, mert Szeretlek Téged, hisz csodálom, impozáns, er?t?l duzzadó Éned.

Kikr?l azt hitted megértenek majd Téged, bántottak sokszor, mert mégsem értették lényed. Mert nem éreztek ?k soha, fájó, kínzó, gyötr? Szerelmet, pedig biztosan kimondták valaha, Szeretlek.

Szerelem az, mi hiányzik most a Te lelkedben, de nem is adhatok Néked most mást, Kedvesem. Sz?z az, mi harcol a Skorpióval szüntelen, de lelke mélyén érzi, hogy esztelen.

Esztelenség harcolni az ellen, mi magunk vagyunk teljesen. A Bika, mely sebzett vadként nem halt meg lelkeden, most legy?zni készül a Skorpiót szíveden.

Rég kihunyt szíved, tüzes szívemmel gyújtható, talán a Sz?z lesz az, mi Sz?zre hallgató. Tátongó ?r van megsebzett szíveden, melyet egyszer, kitölt majd Szerelmünk teljesen.

Álmaimban oly sokszor beteljesült már a vágyam, hogy azt hittem, együtt álmodunk, közösen, Párban. Mikor beteljesül Szerelmünk, megsz?nik az álom, s végre ébren is, csak a Te Szerelmed vágyom.

Vágyom, hisz szívedben Veled leszek örökre, mert,

Szeretni foglak, Mindörökre.

...

...magáévá tesz a magányos,
kietlen álom, a hideg, üres
ágyon, ne a darabokra szaggató
napokra gondolj vissza, repülj?
repülj a nyárba , mikor
oly sok év után, kábultan,
értetlenül - szinte bután,
zuhantál egy kedves
randevúba...
ezer sugárral ünnepelt a nap,
de nem perzselt, nem égetett,
langyos, kedves szell? is érte
arcodat, meglobbantotta
ingedet...
nem tudtad mi ez, csak érezted,
valami nagyon furcsa jóság
bebugyolálja tested, nem is
értetted, nem tudtad, mire
véljed...
s a buja rengeteg kedves, sz?k
ösvényén átöleltél, majdnem
kettétörtem és megismételted
a csókot, a legels?t, mit én fogadtam
olyan meglepetten?
utóbb beszéltél róla, akkor
tudtad meg, tisztán, élesen,
hogy "én ?t szeretem, istenem,
mennyire szeretem!"...
ámultál, mint a kisgyerek,
mikor az angyal csenget,
karácsony este...
kitárul az ajtó, teljesen,
s káprázik a csillogó
csodától olyan édesen,
hogy eláll a szó...

öleltelek, illatodba mélyen
belefúrtam magam, hogy
legalább ezt el ne veszítsem,
istenem, már akkor hogy
tudta a szívem...
pedig te akkor még reméltél,
tervet készítettél, s valami
módon magadénak tudtál,
teljes biztonsággal
engemet...

aztán jöttek a kínkeservek,
félreértések és bánatok, mint
malomban megadón a búza,
?rl?dtem, lázadoztam, hittem,
nem adhatod fel ennyire könnyen,
s amiért feladod...
ma már elment t?lünk a nyár,
a szerelem még tombol és éget,
de nyomunkban egy sötét
kísértet, azt mormolva, mint
buddhista imája, egyhangún,
idegesít?, folytonos, csendes
zajjal, hogy ember, ezt feladtad,
gyenge lábon állsz az akarattal,
elfáradtál...
igen, belefáradtál, érzem, s nem
tudok tenni érted semmit, csak,
mint Magdolna, letörlöm véres
lelkedet, kiölelem bel?led a
napi rettenetet, mikor lehet,
s engeded...
illatod ma is varázsos, lényed
el?ttem tiszta, nincs titok, csak
tudom, hogy nélküled keserves,
veled lenni, állandóan, mégsem
akarok...
így a magányos álom el?tt, legalább
jelenjen meg az ösvény, hol csak
kétszer voltunk, csak a testünk
esküdött, nehéz teher akkor is,
ha nem mondatott ki szó...
szeretlek, mint egy beteg
gyereket, lesántult cicát,
mint a soha ? kedvesemet,
szívemben forró széndarabok
parázslanak némán, s ha nagyon
éget,vizet neki...
de fölparázslik újra, s apellálok
az úrra, vegyen el t?lem, mert
úgy szeretni vétek, hogy tudjuk
mindketten, mindkett?nket éget,
csak egy balga "nem lehet" az
akadály...
ha ember kett?sen él, bicsaklik
a lelke, fázik és csak egy csöpp
melegre vágyik, ölelésre, szóra,
mindenféle, csillámos csuda jóra,
de azt az ember csak attól az
egyt?l kaphatja meg...
átok már rajtunk
vágy, szerelem,
szabad szívvel,
szürkén és érdesen,
de biztos talajjal -

így kellene...

...

Ülök az ágyon és azon gondolkodom
hogy mondjam el ,hogy szerelmes vagyok
szerelmes vagyok egy lányba,
de ? engem nem szeret,
elmondanám, de félek megbántja
bolond szivemet..

...

Mikor el?ször néztél szemembe a boldogságot láttam s a szeretet tükr?z?dött benne csillogott mint száz csillag és a szívembe loptad magad! Mikor a kezedet fogtam egy kis könnycsepp csordult ki a szememb?l s te finoman a kezeddel letörölted s azt mondtad csukló hangon: Szeretlek nagyon! Ezt a szót mikor mondtad a szívem megdobbant s tudtam egy életre a tiéd lettem kedvesem!

...

Ne gondolkozz sokáig ha valamit meg akarsz tenni, vagy el akarsz mondani. Mire er?t és bátorságot gy?jtenél hozzá, lehet túl kés? lesz már. Csak egy életünk van, és azt igyekezzünk úgy megélni, hogyha bármit is elrontottunk, legyen merszünk félretenni büszkeségünk, makacsságunk, megbántottságunk, csalódottságunk mert amíg élünk nem kés? megbocsájtani és újra kezdeni!

...