Szeretlek téged, mert Istenem így akarta
Nem kerestem, kértem, csak a szívembe adta
A tébolyult érzést mely téged vágy szüntelen,
Mely sasként vág sebeket vívódó lelkemen

Nem akarlak én már, mert fáj szeretni, nagyon
Meghalok érted minden magányos hajnalon
Átok vagy nékem, örvénybe rántó gyötrelem
Sejtekben, pusztító métely, reszket? félelem

Menekülnék t?led, de nincs er?m, nem tudok
Egy kábult érzés fogva tart, bárhova bújok
Lábam ingoványon áll, egyre lejjebb merül
K?be zárt szívem csendes halálba szenderül

...

Vágyak nélkül, múlik el az élet,
szerelemhez nincs már sok remény.
Nem élnek régen már a fények,
kialudtak szerelmünk egén.

Eszembe jutnak,régi szép emlékek,
látom még,az arcod mosolyát,
Szép ajándék,volt az akkor nékem,
olyan volt mind,egy szerelmes varázs.

Hazugság volt,most már Én is érzem,
becsaptad a szerelmes szívem.
Az volt nekem egyedüli vétkem,
azt hittem,hogy itt a szerelem.

Engem te soha nem szerettél,
volt neked más,kedvesebb barát.
Másnak mondtad,szeretlek téged,
eldobtál,mint egy rongybabát.

...

Mindig és mindenkor


Mindig és mindenkor,
Bármit amit az élet hoz.
Veled mindörökké,
Nélküled minden véget ér.
Te vagy a boldogságom,
Ha nem vagy, örök szomorúságom.
Karod ölel megremegek,
Ajkad csókol t?zben égek.
Minden éjjel téged várlak,
Forró testtel, ég? vággyal.
Minden percben reád várok,
Hogy ég? testem karjaimba zárjon.

...

Egy csillag lehullott.


Egy csillag lehullott, valami elszakadt.
Hatalmas tervekb?l fekete gyász maradt.
Valaki elhagyott búcsú nélkül ment el
Könnyeim nincsenek hisz még nem fogtam fel.

Ha majd évek mulvá elfoszlik a szemfedél,
emléked akkor is, örökre bennem él.
Mert téged nem felejt, a rokon, a barát,
hiába ragadott el a kegyetlen halál.

Ezután nem dobog egy szív, nem beszél egy száj,
könnyeim nincsenek, csak érzem, hogy fáj.
Miért az ment el, aki szeretetben élt
válaszolj hát Istenem: MIÉRT, MIÉRT???


Kókai András

...

Ígérd meg nekem,hogy mindig velem leszel.
Ha gyötör a bánat, te akkor is ott leszel.
Úgy rohan az id?, futnak az évek.
De súgd a fülembe, hogy ezt már velem éled.
Oszd meg velem múltad, bár nem voltam része.
De ne engedd a jöv?t a múlt feleméssze.

Kezdjünk új életet, hisz még van sok éved.
Én boldoggá teszlek, és ez nem ígéret...
Csak érezzem, hogy szeretsz ez fontos nekem.
És akkor te leszel, az egész életem.
S, ha életem alkonyán lehunyom szemem.
Ígérd, hogy akkor is ott leszel velem.

...

Jer velem szépek legszebb virága!
Mily szép a pázsit fényes románca!
Soha nem alkothat m?vész oly szépet,
mint a dús pompába borult természet.

Rózsáktól dús a lég is - zárva
a máskor hangos, vad szelek szája,
és mintha a nap is nem sütni kélne,
de valami édes szerelmi kéjre.

És mintha feje köré ragyogva
fényes, ünnepi kalapot fonna,
és akárha nem lenne más gondja semmi,
csupán, hogy elmenjen Daphnét követni.

Gyönyörben fürdet mindent e nap ma,
a világ báját csodáld kacagva,
míg szét nem rombolják szép ifjúságod
a gondok ujjával barázdált ráncok.

Meleg van. De majd a csend szívében
találunk h?vös lombot, mi védjen,
s ibolyák közt nem is gondolunk végre
az ámbra füstöl?k nehéz lehére.

Itt a rekettye- és magyalágon
a legszebb dal szól most a világon:
csalogány zengi páratlan csodáit,
fülel a k? is, mert ily zenét áhit.

Páfrányok h?sében heverészve
pásztor és pásztorlány enyelgése
mindegyre tüzesebb - csatározásuk
kezdetét, majd édes végét is látjuk.

Náluk van otthon valóban Ámor,
táncol, és csókja, akár a zápor,
e vidám nép közt nem köti magához
sok nehéz kötelékével a város.

Mily boldog fényben fürödne lelkem,
ha része lenne ily gy?zelemben:
talán majd kínjaim láttán titokban
a szíved pajzán példán lángra lobban.

Erényed hiú bálvány erénye,
hasztalan csillog, hazug fénye,
mondd ki az, ki józan eszére hallgat
s ajkát nem nyújtja szerelmes ajaknak?

...