Jenei József volt a nagyapám,
Dein Anna meg a jó nagymamám.
Nagyapa szakmája, patkoló kovács,
Pipafüstbe biz' fojtogatta krachács.

A k. und k.- ban a huszároknál szolgált,
Ott egy lovashadosztályt kiszolgált.
Galíciában... ott állomásoztak,
Oroszokkal időnként csatároztak.

Érdekeseket mesélt az, időkről,
Meg a huszár-szokás, bajuszpedrőről.
Értett a lovakhoz, állatokhoz,
Kocsigyártáshoz és patkoláshoz.

Nemcsak kovácsmester, de paraszt is volt,
Földje, szőlője és legelője volt.
Ló meg tehén, disznó és baromfi,
Ezeket neki kellett tartani.

Szép, nagy fehér huszárbajusza volt,
Az biztos, hogy az mindig pödrött volt.
Pipázott, mint régi huszárember,
Én csodáltam Őt, mint gyerekember.

Én voltam a fiú unokája,
A kedvence és a kis pajtása.
Szeretett és kényeztetett engem,
Mikor vele voltam örült lelkem...

Nagymama jól főzött, igen jól sütött,
Legjobb rántotta volt, mit összeütött.
A tojás lébe paprikát kevert,
Sütés után piros, márványos lett.

Sajnos már nagyon régen meghaltak,
De emlékszem, nekem jót akartak.
Bizony kit szeretünk örökké nem él,
De emlékük örökre szívemben él.

Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.

...

Hamarosan: újra virágszirmokat táncoltat a tavaszi szél,
A nap fénye majd melengeti didergő lelkemet, mi már elkél.
Mikor a kis tücskök egy pitypanggal vígan húzzák húrján nótáját,
Egy padon ülve csendben nézem, ahogy a hajnal kibontja magát.
*
A sok tavaszi felhő esőt hoz, rohanvást ide ér… csak úgy szárnyal a fecske,
Végre újra virágzik a rét, a mező és gyerekkel teli játszó terecske.
Gyengéden hozzám simul, lágyan érint, ölel, arany fényével csendben átkarol,
Tavaszba öltözött kertek illatát hozza, a csodát, mit magához nyalából.
*
Kedvesen néz, majd barátként rám bólint… szirmaival int nekem a nárcisz,
Tél minden itt maradt fagyos éjszakáját a heves, tavaszi szél elvisz...
Dalával éltet... egy sárgarigó vidáman trillázik zöld fű ölében,
Lemosva a világ porát a vétkét, terhét, hogy megtisztulva ébredjen.

Vecsés, 2025. május 21. – Siófok, 2025 május 21. -Kustra Ferenc József- írtuk: Fehér Péter azonos című verse két szerzős átirataként, a szerző engedélyével. Én írtam a páratlan sorokat, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva pedig a párosokat.

...

Est azúrkékre
Vált, csillagfény remegős.
Aranykalász ring.
*
Bágyadt madárraj
Búzában, szemet keres.
Aratás, közel.
*
Perzselő hőség,
Friss levegő elakadt…
Aratás idő.
*
Zöld hegyek alatt,
Barna gabonamezők.
Aratáskezdés.
*
Hajnal fényében
Fürdik a búzamező.
Aratás kezdet.
*
Dühöng a meleg…
Nap gyilkos lehelete.
Reggel, aratás.
*
Az este lomhán
Toporog, éjjelt terít…
Reggel, aratás.
*
Hömpölygő felhő,
Néha kis árnyékot ad.
Izzadós kaszás.
*
Mező hóhéra
Kaszás képében arat.
Kaszák, jól fentek.
*
Érlelt gabona.
Cséplőgépet etetik.
Kenyér és tarló.
*
A búzamező
Terem, Nap kalászt érlel.
Új kenyér ünnep.
*
Határ, sárgulós.
Gabonacsonk teríték.
Termés honbárban.

Vecsés, 2018. július 27. – Kustra Ferenc József– íródott: haiku csokorban.

...

A rosszat nem, mert visszaüt… hétköznapi pszichológia…

Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.

Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*

Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.

Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*

A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.

De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*

Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.

Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*

Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…

Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*

A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.

Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*

Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.

Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*

Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…

Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*

Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…

Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc – a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.

...

Hót ziher, vágyok rád, Barbara!
Annyira, hogy lóg kutyám farka!
Mily’ élet, nélküled,
Kutyám is vágy téged!
Együtt éltünk, leléptél… Hova?
*
Ne búslakodj édesem, Ádi!
Nem tűntem el, csak lett egy nyári
Kaland a zenével,
De jöttem a széllel.
Mert tudtam, vár a párom Ádi!
*
Irtón hiányzol, hogy furulyázz
Te zenészlány, fújjad, de kottázd.
Jó dallamod kéne,
Zenéd élet része!
Három furulyán is tudsz… kottázd!
*
Furulyám sír, ha nem vagy velem,
A dalt hangjegyek közt kergetem.
Te vagy a dallamom,
Szívverésed, dobom.
Hangjegy a csókod- azt keresem!
*
Hívlak-csallak vissza Barbara…
Jöjj, rád is éhezek, Barbara!
Hozd a furulyáid,
Halljam a zenéid…
Együtt éltünk, léptél… rohanva!
*
Ne félj, itt vagyok már, Ádika!
Nyelvem emlékszik a ritmusra.
Szívem a kezedben,
Furulyád kezemben,
S dúdolunk, mint régen... Ádika!

Vecsés, 2025. április 15. – Siófok, 2025. április 16. -Kustra Ferenc József – írtam: a páratlanokat Rom. LIMERIK csokorban. A párosakat meg, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta.

...

Ez a ballagás gyermekkorból az utolsó…

(3 soros leoninusban)
Búcsúéneket hangosan énekelnek, mi tetszik a vendégségnek.
Ölelik a tanárokat, a volt társakat, az eljött rokonokat.
Mindenki öle tele van virággal, méregetik egymást barátsággal.

(septolet)
Már ez ballagás…
Sírás, nevetés…

Fiú és lány végleg elballag,
Készülnek: sápatag!
Kijelölt út?
Életút…
*

Indul felnőttlét,
Lehet még más ballagás…
Ez élet sora!

Vecsés, 2025. április 11. – Kustra Ferenc József – írtam: ballagásra!

...