Szívemet miért is úralja szomorúság?
Pedig mennyi öröm van és mennyi vidámság!
Lelkemet miért gyötri nyugtalanság?
Pedig elérhet? lehetne a boldogság!

Szavak,mit nem mondhatunk el senkinek!
Érzések,mégis mire használjuk ?ket?
Csak gyötör a vágy,mély sebet ejtenek.
Hol van az az út,mely a boldogsághoz vezet?

Pedig tudod,hogy annyi szép érzés van benned.
Hiába tudod,mégsem kell senkinek!
De mégis hogy van ez,egyik ember boldog,a másik miért nem?
Nem irigykedem,csak fáj nagyon belül ez nekem.

Emlékszem,egyszer nagyon boldog volt az életem.
Rövid id?re ugyan,de nem cseréltem volna senkivel.
Vége lett hamar,mert akkor is csak én szerettem.
Az a másik csak játszott az érzéseimmel.

Mindig csak csalódni,nem értem,mi a jó ebben?
Miért kell másokat becsapni,hová tünt el a becsület?
Annyira fájdalmas ez a hatalmas csend.
Gyógyítsd meg kérlek a fájó szívemet!

Nem kell,hogy szólj,jó ez a csend.
Szavak helyett,szemeid beszéljenek!
Kérhetsz bármit,én mindent megtennék érted!
De karoddal ölelj,érezzem,hogy szeretsz!

...

Mindig és mindenkor


Mindig és mindenkor,
Bármit amit az élet hoz.
Veled mindörökké,
Nélküled minden véget ér.
Te vagy a boldogságom,
Ha nem vagy, örök szomorúságom.
Karod ölel megremegek,
Ajkad csókol t?zben égek.
Minden éjjel téged várlak,
Forró testtel, ég? vággyal.
Minden percben reád várok,
Hogy ég? testem karjaimba zárjon.

...

Peregj-
csörögj, bilincsem gy?r?je,
sok napom, lánccá tekeregj!

Vigyél,
szám?zetésem, messzire,
hol sápadtan süvít a szél.

Éjjel,
mikor az ?rök alszanak,
nesztelen kúszom t?lük el,

s verem-
zúzom megútált láncomat,
letöröm láncos végzetem.

Veled,
veled maradok, puszta rét,
én, kit ?znek az emberek,

fedj el,
rejts el, jégszem? messzeség,
takarj be, köd és fagylepel.

Suhan
az ember-nem-taposta út.
Hová vezet? Hová rohan?

Szaladj!
utad havas tajgába fut.
De bármit érsz, te csak haladj!

Rezeg,
ragyog a csillag- az az egy,
kit már örökt?l szeretek.

Ne félj!
Csillagom, te csak fényesedj,
s a szabad egekr?l mesélj!

A szél
merész szava is utolér,
pusztába hív, hozzám beszél,

s a vad
vihar kibontja hófehér,
kibontja örök ágyamat.

a vágy,
a szerelem döfött belém-
Halál, anyám, ó áldj meg, áldj!

S majd ott:
áldott szerelmem keblén
végre szabadon szunnyadok.

...

Nevetve nézek a holnap elé,
Bár nem tudom mi vár még rám.
De itt él a szívemben az akié az életem és minden más.
Így hát nevetve élek és nem sírok már,
Mert mindent elvettél ami fájt.
Örökké tiéd a szívem csak téged imád.
Mert bármilyen vihar jöhet rá,
Jelenlétedben semmi nem árthat már,
Kinyújtom kezem, hozzád sietve,
Mert te mindent megváltoztattál.

...

T?led én csak azt kívánom,
Jelenj meg újra, ott, az állomáson,
Tomboljon a nyár újra felettünk,
A szemedbe újra csodálkozás
Vegyüljön...
Ne hidd el, magadnak se, hogy
Még mindig szép vagyok, ?rzött
Szerelmed, hogy együtt legyünk
Boldogok...
Érkezz meg úgy, mint akkor az
Els? nyáron, tomboló forróságon
Áthasító villámon, akard, hogy ez
Legyen az otthonod...
Tégy csodát, két kezed varázsoljon
Körénk csodákat, az otthont, a
Kicsi házat, muskátlis csoda-várat,
Ahol mindig imádlak...
Akármi fáj, bármi nehéz, jussak
Eszedbe, hiszen a szíved már oly
Rég megígérte, tartod és nézlek,
H?séges óriás...
Tiéd a szívem, nem férhet hozzá
Senki más, nem férhet hozzá, hisz
Hogyan tehetné, mikor te akkor
A mindenem lettél, ki merne így a
Helyedbe lépni, hisz ez az esküvés
Ki nem mondatott,
De égi...

De ki is mondtuk,
Végleges, nekünk
Már nem kell
Félni...

...

Bátorságért kiáltottam, kitartásért énemnek,
Elszántságot kölcsönöztem vágyakozó lelkemnek.
Lesz, ami lesz, meg ne futamodj tettem fel a tétet,
Bizony semmi sem lehet úgy, amint azt elképzeltem.

Ámde, és íme, amint sejtettem s látni véltem én,
Megtörtént a csoda, - amit akartam,"megtört a jég".
Ez már szerelem, - de mit is írok, - nincs itt semmi jég,
Egy mély érzés kapuja nyílt meg el?ttem és felém.

Jóságos szíved, szép lelked, és önzetlen szerelmed.
Vágyad rejtett birtokába bebocsátást nyertem.
Boldog vagyok és büszke Reád magamban nagyon.
Rád azért, mert titkolt, nemes érzelmeid bírhatom.

Csodás érzés, szívedet adtad csupa szív kedvesem.
Megértelek én, - hogyne értenélek meg, de hiszen
Enyém a lelked, enyém a szíved, mert nekem adtad.
Szépeket írtál, több vagy nekem, mint azt Te gondoltad.

Úgy várt leveledb?l éreztem, melegség sugárzott,
Az a t?z, a boldogság, - ami engem is bódított.
Nem is folytatom boldogan rótt soraimat, - várod!
Máris küldöm levelem ezt, ami hozzád íródott.

Légy boldog, aggódj értem, aminthogy én is Teérted.
Ha majd valamiért megbántanák jó és szép lelked,
Vagy a furcsa bánat érzete hatalmába kerget,
Gondolatod felém küldd, hidd, az felvidít majd Téged.

Ha id?d engedi, kérlek, ne kínozzál, írj nekem!
Gondolatban biztos lehetsz, szüntelen veled leszek.
Rám gondolj gyakran sokszor s azonnal, ám gondolj azért,
Érzéseim lángja lobog igaz, h? szerelmedért.
Kedves leveled érkezését mindig várom, lesem,
Mindegy az, hogy mit írogatsz, írjál bármit életem!
Mindig reméllek, számomra Te, - örökké létezel.

Budapest,
1971.

...