Kiemelt szerelmes vers kategóriák
Szerelmes vers beágyazása
Szerelmes vers keresése
Szerelmes versekben
Szerzők között
Ok
Egy férfi megismer egy n?t az utcán
Páfrányfeny?k legyez?s árnyalagútján
- mily ?söreg fák! valamennyi él?
társuk közül legrégebb óta nem
változtak -, árnyuk alagútján
követek egy n?t. Haja nyersaranyát
legyez?nap tarkázza. Más n?k jó pénzért
horgolták édes pezsg?szín anyagból
b?re burkát, mely feszült-ernyed hosszú
combján, tekereg édes tomporán,
ahogy ring a fényben a bámuló szemek közt.
A vénuszhajnak nevezett fa árnya
- e fáról nem tudjuk bizonyosan,
n?-e vadon? - pettyezi sz?ke, majdnem
sz?ke franciatincsét; sudáran, szinte pálmasudáran
ring, szeli a vízmosásos leveg?t, könny?-tisztán
halad t?sarkain, férfiszemek csodája...
S mert én - Swannal épp ellenkez?en! -
elmondhatom: esetem ez a n?, meghitt
újdonságként követem, típusa
új példányát, s eszembe jutnak
Lorenz frissen keltetett kislibái,
ahogy kikecmeregve a tojáshéjból
Lorenzra néznek s azt hiszik: az anyjuk.
S a ki sáp-sáp család mindenhová
követi ezentúl; s mikor egy liba, épp az anyjuk
jött szembe, Lorenzhoz bújnak el?le riadtan.
Rám rajzolódik a testalak,
melyet követek, az édesismeretlen
sóhajszeg? kontúr, mely így sóhajt: ?Tied
vagyok, légy íz enyém!?
S követve ezt az új, valamiképp
mégis meghitt, ezt az ifjú, mégis már-volt
formát - mintha ifjodnék, én s a század.
Él még Strauss, a bajusza épp hogy ?szül,
a zenészekre bömböl: ?Hangosabban!
Még!Még! Hallom Madame Schumann-Heink hangját...?
Vagy - más kép - a hószín kopasz vén dühösen
szól a karmesterekre, játsszák Elektrát
Szentivánéji tündérzene-szer?en;
a haldokló Proust kortyol jegelt söréb?l,
s változtat Bergotte halálán saját
tapasztalatai alapján; Garbo
Párizsban komisszárn?, figyelmesen hallgat épp egy
hangot: hogy találkozott McGillicuddy és McGillivray,
s hogy szólt McGillivray Mcgillicuddynak - nem, McGillicuddy
McGillivraynek - azaz McGillivray ... Szól Garbo
nagy-komolyan: ?Bár ne találkoztak volna.?

Követve ezt a n?t, eszembe jut, hogy
miel?tt idevet?dtem, hajnalban az erd?n
a Madarak Ébreszt?je keltett,
e kórus, mit naponta elzeng a madárhad -
s én szóltam férfivággyal: ?Hozzon újat e nap!?
komolyan, hajthatatlan így esengtek:
?Legyen ez a nap is ugyanolyan!?
Ó, fordulj meg már,
nézz a szemembe és mondd: ?Tiéd vagyok,
légy az enyém!?
S vágyam megvalósul. De
találkozván szemünk, szemed a vágyam
súlytalanságába nehezéket ejt:
emberlényét, ki majd sért vagy segít,
jó lesz hozzám, s kihez jó lehetek,
aki b?g majd mikor dühösködöm, hogy
nem szereti Elektrát, s akivel megtárgyalhatom Proustot.
A megvalósult vágy: az élet. Élek.
Fordulj meg, villantsd szemed a szemembe,
s arcodon mint levélárny vagy madárszárny
suhanjon át, libbenjen át, hogy én-
hogy nincs hozzám hasonló a világon,
s hogy bárcsak... Bárcsak...
S ennyi már elég.

De a képzel?désb?l is. Gyorsítok,
utolérem, s érinti már az ujjam
tarkóját, hol végetér az arany haj,
s kezd?dik a pezsg?szín ruha. Ujjam
érinti a páfrányfeny? árnyaként;
érintheti:
Hiszen a feleségem,
új Bergadorf-modellban megy a park felé.
Egy kilátás, egy csók - s kart karba indulunk
nepfényünkben, mely túl jó is New Yorknak,
erdei házunk napfényében. Persze,
kell ez, szegény sápkórosoknak... De nekünk
nem kell már Proustról beszélgetnünk, Straussról.
Sok éve, hogy el?ször segítettük-sebeztük
egymást. S annyi változás közt nem-múltak
örömeink; s az els? vad, átlényegült megismerés
- ismertté tisztult. Életünk, vágyunk:
egyugyanaz. Nem kezdtem én a reggelt
férfivággyal: ?Hozzon újat e nap?, de
madarakéval: ?Legyen ez a nap is
ugyanolyan, mindig életem napja."
...
Eddig ennyien olvasták: 1341
Randall Jarrell
Éjjeli B?bájban
Kéjes éjjeleken át hallgatom gondolataim hadát,
Fényl? csillagokra tekintve a suttogó szelek dallamát.
"Eljövök ÉN érted, szívedbe zárom mit indítékom enged."
Piruló pillanatok terelnek messze fellegembe,
S e lángra lobbanó örökkévalóságnál szebbet,
Nem talál már az ember, s ha lüktet? lélegzetek nyelnek el testben,
Idomul a szellem azt felelve: csak ezt kerestem!

Oly mesés vagy a valóságban, s én álomkép a csaló tájban,
Minden fényl? mozdulatban megtalálhatsz kéjes éjjeli b?bájban.
Merészen minden b?n megbánthat, erényem legy?r, bocsánat.
Legyünk mi életek irgalma, s törvények tilalma sem állhat,
Úttalan utaink tüzébe, de légy mellettem mindhalálig,
Míg életünk le nem hull, az ?sz szüntelen, lomha ürügyében.
...
Eddig ennyien olvasták: 1177
Szöszke
Valahogy így szólítottalak,
Emlékezzél, - annak idején.
Amikor épp megismertelek.
Kedvelem ezt az oly kedves szót.

T?led azt az édes, bájos szót,
Amit oly szeretettel küldtél.
Vagy talán mégiscsak tévedek?
Azt azért Te ne hidd, - nem hiszem,
Érzékelem szelídségedet.

Legyen szép, s nyugodt az éjszakád.
Mosolyogjon Rád fenn a vén Hold,
Szemed ragyogjon, mint a csillag,
Örökké süssön Reád a Nap.

Fényezze, és aranyozza be
Vágyaktól viruló arcodat.
Álmodjál szépeket királylány,
Jó éjt kívánok szeretettel!
Aki vagyok, - a Te Kedvesed.
...
Eddig ennyien olvasták: 1742
Pásztor-órák
Már igazán dühbe jövök
Szépséges kedvesem, miattad,
Hogy kerek ég és föld között
Nem lelek tárgyat, hasonlatnak.

Hiába, szó ide-oda,
Végtére is csak azt kell látnom,
Te vagy a legnagyobb csoda
Ezen a szép tündér világon.

Mint igazi mohamedán
Próféta szent könyvér?l tartja:
Te vagy el?ttem a Korán;
Minden szépségnek foglalatja.

Mi itt körültünk egyedül,
Külön-külön, megfoghatatlan:
Mint ellentét mind egyesül
Benned, csodálatos összhangban.

Szemedben, mely felém ragyog.
Együtt van éjfél és a h? dél.
Szebb vagy, mint mind az angyalok,
És csábitóbb az ördögöknél.

A vállad oly hideg, fehér,
Mint a sz?z hó a Kárpátokban.
És mégis gyújt, ha közel ér,
Perzsel, mint villám olthatatlan.

Bájad nem ismer éjt, napot.
Hatalma nincs rajtad sötétnek.
Sötétben is... ah, még csak ott!
Úgy sütsz, lobogsz, hogy majd elégek.

S az üdv izzó kohója, hol
A csók terem, mi b?vösb annál?
Az tüzesebb, mint a pokol,
És édesebb a menyországnál...!
...
Eddig ennyien olvasták: 1468
Fürd?i emlékek
I

Az emelvényen, simítványon
Találkozunk minduntalan.
Nézlek sováron, szólni vágyón,
De mindamellett szótalan.

Ha elt?nsz egy-egy pillanatra,
S nem látlak, majd elolvadok.
Szemeidet rám ragyogtatva,
Ajkam, szivem dermedt, fagyott.

Irígylett, boldog átlag-lelkek
Vesznek körül, könny? nekik!
A vallomást, hogyan szeretnek,
Levelez?-könyvb?l szedik.

Mit mondjak én?! - Oh e dolognak
A vége még botrány leszen...
A lábaim már úgy inognak...
Atlas se bírja el szivem!

Kétségbe esve, elbolyongva,
Hol senki nem jár, egyedül,
Szerelmem a sür? vadonba
Vigaszt keresve menekül.

Csöndes, homályos rengetegbe
Egy régi várnak romja, im
Leülök a profán jelenbe
Mélázó omladékain.

Elmélyedek a messze multba,
Mid?n telt szívü lovagok
A szépek lábához borulva
Nyögték: szeress vagy meghalok!

És elég volt a szépnek ennyi;
A lovag is célt ért vele.
Ki nem nevette érte senki,
S a rend?r sem fülelte le...

II

Szegény fejem, mit is viódol,
Hogy honnan e nagy fájdalom?
Hisz tudhatod te azt nagyon jól,
Mi voltakép az én bajom.

Hogy nem tudok szeretni lanyhán,
Csak szertelen, szörnyen, nagyon.
Úgy ég a vérem, mint a kátrány
A tengeren kigyúlt hajón.

Mint a salétromos rakéta,
Mely égbe vágyva, sustorog.
Er?lködését mosolyogva
Nézik le fényes csillagok,

Akiket meg se közelíthet,
S még le sem ért, elég a láng...
Elvesztve üdve az egeknek
S a földi kéjnek egyaránt...!
...
Eddig ennyien olvasták: 1192
Bertának
Hova menjek, meneküljek?
Hogy ne lássam gyötr? képed?
Hasztalan futok, kerüllek,
Semmi sem bír már tevéled.

Mint az ég? hadi gálya
Minél jobban siet partra,
Belsejét emészt? lángja
Annál inkább terjed rajta:

Rajtam sem segít már többé
A ködös, a mesés távol.
B?bájod csak ingerl?bbé
Varázsolja kacér fátyol.

A csodaszép május hóban,
Mikor a zöld erd?n járok,
Szemeiddel hát nem onnan
Integetnek gyöngyvirágok?

Csak rád emlékeztet a nap;
És az éjben, a sötétben,
Mikor minden mélyen hallgat,
Egyedül... ah akkor épen!

- Elmegyek kétségbeesve
Uram bocsá! szentegyházba,
Percnyi enyhülést keresve;
Mind hiába, mind hiába!

Karcsu márványoszlopokról
Gondolatom hozzád téved,
Álmodozva karjaidról,
Melyek szintén oly fehérek.

Oly fehérek s épen oly szép
Gömböly?ek, oly kemények
S hidegek is szintazonkép...
T?lük mégis majd elégek!

Hogy fohászaim - oh, botrány!
Vágyaimtól meggyuladnak,
S a pirongó szobrok arcán
Lángnyelvükkel csókolódnak.

Míg az egyik szent kezében
Korbács lesz az olajágból,
S mint bélpoklost hevenyében
Kikerget a szentegyházból...

S én rohanva lábaidnak
Oltárához, összeesten
Ott könyörgök, esdek - ah csak
Ne kacagnál oly kegyetlen!...
...
Eddig ennyien olvasták: 1050

 

 

Nincs adat!


Bejelentkezés
Felhasználónév
Jelszó