Szép jó reggelt kívánok asszonyom,
Széplányt láttam én, kint az udvaron.
Neki, szép meleg barna a szeme,
És elragadó a nevetése.

Láttam, az arca tündöklött,
Még nem locsolták, vergődött.
Én azonban locsolkodni jöttem,
A szép lánynak is használ, úgy vélem!

Tovább, nem hervasztom én e szép leányzót,
Ha megengedi, elővegyem locsolót!

Jól meglocsolom a szép leányt, ha meglocsolhatom,
Akkor, aztán ha Kegyed engedélyét is megkapom,
Kegyedet is meglocsolom, helyesnek én így tartom.

Licsi-locsi, piros nyuszi,
Szabad- e itt locsolkodni?

Vecsés, 2016. január 29. – Kustra Ferenc József

...

Van, hogy láng vadul kisarjad a szürke hamu alatt,
Ami aztán, amorffá kormozza a maradt falat.

Vadonatúj hóember eladó,
És házilag összeállítandó!

Az árnyas szobámban sok meleg napfény, hirtelen összegyűlik,
A sivatagi kaktuszom már elszáradt, most gyorsan kinyílik…

Míg egy szép barnamedve, a bokrosban a somot legelészi,
Addig tán’ fölséges öröm lesz, ha csendben messzire tudsz futni…

Ha a csóka, szemet vetett a fénylő szemlencsédre,
Vesd magad hasra és élvezd, hogy milyen a sötétben.

Van tojásunk, sonkás tojást csinálhatnánk,
De a hűtőnk üres, nincs egy szelet sonkánk.

Egykedvű lett már minden megálmodott álmunk…
Szenvedélyes lesz tűz, még lobbanásra várunk.

Mostanában több mint rongáltan és rossz passzban vagyok
És magam alatt, égig érő mélységekben… lakok.

A szakítás talán lehet kedves a szívünknek,
De, mindenképpen szomorú a bánó lelkünknek.

A téma, figyeld, mind az utcán hever,
Ha felismered, majd lábadról lever!

Az életben érheti bármekkora, sorsfordító tragédia is a peches embert,
Valami kimozdítja lelkiállapotából, változtatásra, cselekvésre késztet…
Utólag kiderül, ebben a vigasztaló humor, gyógyító ereje bőszen részt vett.

Vecsés, 2019. január 3. – Kustra Ferenc József

...

Az élet, amit átad, az maga a komédia,
És hiába vizsgálod, ez bizony nem vásárfia…

Nincs más lehetőséged, mint tanulj meg komédiázni,
Az élet komikus oldalán, csúszkálva leszánkázni…
*
Élet, talán vicc?
Mit számít, hogy fogjuk fel?
Amit kirótt sors!
*
Az ember tehet,
De teszi-e… eleget?
Bánja, hogy nem eleget?
*
Életcsalódás…
Mit tudsz erről, hogyan volt?
Vagy csak gondolod?
*
Bárki, még saját életében is lehet tudatlan,
Mert nem tudhatja, hogy mit intézett a tudattalan…
Ez attól függ, hogyan kezeled, amid van tudatban.

Lehetsz te szép, csúnya, szőke, fekete vagy barna,
Hogy intézed élted, akaratlan, vagy akarva?

Persze a fránya saját körülmények,
Amitől másként alakulnak létek…
Lehet, nem is tőled vannak a tétek?

Te örök komédiás! Menj csak az utadon,
Jó, ha hatökrös szekér visz tovább utakon…
Merengj a kanyarulaton, és bűntudaton.
*
Létérdek nagyon,
Tovább élni halálig.
Biz’ nem minden vicc.
*
Körülményeid,
Állnak, mint totemoszlop.
Kardoddal suhints.
*
Folyvást szerepelsz, ott az élet színpadán,
Hiszed, nem vagy függönyhúzogató talán?
*
Zenélj szájharmonikán, vagy fésűvel,
Üsd a taktust, földön a fűfésűvel.
*
Boldogság kapu
Ha nyitva van, osonj be!
Élvezd életed!
*
Úgyis, csak az lesz,
Mi sorskönyvedbe írva.
Múltban lapozhatsz!

Vecsés, 2015. december 31. –Kustra Ferenc József- Versben, senrjú -ban és 10 szavasokban…

...

Őszi falevelek, minden beborítanak a föld felett,
Légben, szélben is sodródnak, elsuhannak a sírod felett…

Változik a nyári zöld levél,
Itt az őszben lett barna levél.
Változik a világ, Ti elmentetek,
Mi maradtunk, gyászolunk benneteket.

Beszélgetni, egymást átölelni már nem tudjuk,
Hiányotoktól, folyvást csak elakad a szavunk.
Hoztunk nektek emlékeket, virágot, koszorút és gyertyát,
Ezeket letesszük sírotokra, gyújtjuk a faggyúgyertyát.

Most úgy érzem is közelségeteket, fogom a kezeteket,
De nem! Sajnos… Csak élet pajkoskodik… Őrzöm az emlékeket.
Azok rám törtek, eluraltak és visszarepítettek!
Kicsit most úgy érzem, ezen a napon… ismét veletek.

Meggyújtom, és majd leég csonkig is talán a fehér gyertyaszál
És a szeretetteli melege a mennyekbe utánad szál.
A halál szárnyán tovaszálltál,
Porból lettél és porrá váltál.

Hulló, színes őszi falevelek, minden beborítanak.
Hulló, színes levelek, fejfádra színes halmot takarnak.

Vecsés, 2013. október 29. – Kustra Ferenc József

...

Istenem, mond meg, mostanság merről fúj az őszi szél?
Érzem hűvös fuvallatát… csak tudnám, miről mesél.
Talán ő, sárgára és rozsdásra festi a fák koronáját
És összegyűri hűlő levegővel a levelét, fák haját.

Alkonyi fényében elmúlik a nyári mámor
És a nyár már eltávozik, mint elfáradt vándor…
Az ősz merről jött, honnan jött és a nyár merre megy?
Talán ítéletidő lesz? Nekünk már egyre megy…

A nyári napsütés, nekünk örök garanciát ígért,
De majd csak lesz az őszi szüret… mikor a szőlő beért!
Akkor majd a szőlő lugasban talán együtt szemezgetünk,
Őszi szélben beszélgetünk, meséljük eddigi életünk…

Közben nézzük, merről fúj az őszi szél,
Igyekszünk megfejteni, miről mesél.
Jól felöltözünk, mert hűvös már az őszi szél
És lombokat mozgatva a fülünkbe zenél.

Ha már elér és itt lesz az ősz, az biz' a nyár hanyatlása.
Mivel erőtől duzzad ő, az a meleg nyár pusztulása…
Az őszi szél, barnuló levelek búcsúdalát hozza felém,
Nekem kántálják: barátom, jövő májusban, majd gyere elém…

Elteltek a hónapok, múlnak a színek, remények,
Eltesszük ezeket őszbe, télbe, mik a szekrények…
A szelíd, aranysárga napsugarak, már olyan fázón,
Erőtlenül, elhalóan gurulnak szét az avaron.

Már látom, az ő nyugalma átjárja a lelkem,
Rozsdabarna őszben, kószálni mindig szerettem…
Most én majd jól megmártózok a must illatú csendbe,
És elbúcsúzok nyári naptól, lazán integetve.

Már nem vadítóan sokszínű zöldek a lombsátrak,
Rájuk dőltek tán’ a rozsdás, barnás, festékes tálak…

Merről fúj az őszi szél?

Vecsés, 2012. szeptember 4. – Kustra Ferenc József

...

Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.

Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.

Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.

A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.

Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.

Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.

Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.

Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.

Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.

Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.

Rikító színes a kakadunk,
Tán’ a legfeltűnőbb madarunk.

Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.

Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.

Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.

Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh’ béka lesz ő nem tintahal.

Veszélyes húsevő; piranha,
Biz’ mindent lerág, tövig, csontra.

Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.

Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.

Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.

Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.

Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.

Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.

Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.

Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.

Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.

Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.

Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.

De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.

Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.

Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.

Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.

Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.

Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.

Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.

Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.

Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!

Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.

Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.

A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.

Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.

Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.

Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.

Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.

Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.

Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.

Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.

Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.

Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.

Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.

Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.

Vecsés, 1998. december 22. – Kustra Ferenc József

...