Egész nap hegyet másztam magam
a tavaszhó vakító sivatagán,
lejöttem Napszállat határán,
a legfels? legel?re - zöld
a vízesés hideg ködében,
a vízpókhálóhoz, amely
sz?ve a vadírisz számtalan
csilla virágaival;
s messzir?l láttam tüzünk füstjét,
mint száll föl a szirtfal közéb?l:
emberi jel az ?r-hegyekben.
Ott álltam a szirten
örvényvizek közepett,
örvényl? íriszillat szédületében
látomásként láttalak
valósabban mint a való:
hajad mély csigáiban: t?z;
tangóra örvénylett a csíp?d,
ringva a ködtömjénezte fényben;
orcád hópír, citerák csöngnek,
az egész síkunyhó népe
táncol, dalol; karod fehéren
villan a barna ?szi vízben,
átúszva a halott lombokon,
áradó pókhálóját sz?ve
a szikamorfákon a fénynek;
combod feszes íve, a finom fátyol
átsiklik kezemen, s izgalmad már
a ledérség határán;
melled érintése, szaga,
a szex édes titokillata.
Az örökös rádgondolás
és az írisz ragyogása,
a gy?rött írisz-szirom,
a hímporpúderes aranyhaj
és a szövevényes víz ködös
éneke és az ég?,
szenvtelen hócsúcsok
itt mind összebogozódtak.
E tény és látomás e pillanata
érinti a halhatatlanságot
s a hely szellemévé lesz.
És a valósult szerelem és látott szépség
felel?ssége ég
az ég? angyalban
virágon s kövön túli valóként.

...

Harlem éjszakáját
köréd göngyölhetem,
neonfényeib?l fejéked fonhatom,
a Lenox Avenue buszainak,
taxijainak, földalattijának
zsivaját szerelmes dalba kottázhatom.
Átveszem Harlem szívverését,
megverem a dobot,
lemezre játszom át - kerengjen!
Éjt s hajnalt - ezt a muzsikát
hallgatva - táncolj velem át,
Harlemnak barna lánya, én szerelmem!

...

Túl a megszámlált es?cseppeken
bizonyosság volt minden, ami jött.
A viharban faharangszerüen
szólt a dörgés manzardtet?nk fölött,

s a felh?s napot szétszórták a padlón
a tükrök, szélben sírt a burkolat.
Nekifeszültél, hogy - héját a kagyló -
védelmezd a falat.

Valaha barna tölgyleveleket
tépkedtünk, száraz fák telén, kakas
szólt valahol, a fejsze hangja meg
a csapás mögött picit lemaradt.

Láttunk, csönd évadján, hogy odalenn
borzong a borzas inda, a rózsaág
a tüskéig piroslik s, élesen,
a hó fölé feszült vadászkutyát.

...

A kánai menyegz?re

Sötét szem?,
?, álmaim asszonya,
elefántcsontszín szandálban,
a táncosok közt nincs hozzád fogható,
ilyen gyors lábú.

Nem leltelek a sátrakban,
a megtört homályban.
Nem leltelek a forrásnál
a kancsós asszonyok körében.

Karod kéregalatti fiatal fa;
Arcod fényszabdalta folyó.

Mint mandula, fehér vállad;
mint hámozott friss mandula.
Nem heréltekkel ?riztetnek;
nem rézkorlátokkal.

Aranyozott türkiz és ezüst fekhelyeden
Barna köntösödön arany szállal sz?ve a minta,
Ó, Nathat-Ikanaie, "Folyóparti fa".

Kezed rajtam mint sás közt a csermely;
ujjaid fagyott vizecskék.

Szüzeid kavicsfehérek;
Fölötted muzsikájuk!

A táncosok közt nincs hozzád fogható,
ilyen gyors lábú.

...

Ó. mennyire szeretném, ha tudnánk összebújni,
Vágyom pirosló ajkadat, veled együtt lenni.
Vágyom csókolgatni, vadul ölelni tégedet,
Vágyom birtokolni karcsú, gyönyör? testedet.
Vágyom csókolni fehér kebled rózsabimbóját,
Vágyom hajad barna fonatát, virágillatát.
Vágyom csillogó szemednek szelíd rebbenését,
Vágyom formás testednek ritmikus feszülését.
Vágyom selymes ölednek vágyakkal teljes kelyhét,
Vágyom karod szerelmesen görcsös ölelését.

...

Egy barna srácról szól ez a dal,
19 éves még oly fiatal.
Hozzá hasonlót még nem találtam,
Úgy örül a szívem, ha ?t meglátom.
Fáj, hogy ? ott és én itt vagyok,
Ha átölel a csend csak rá gondolok,
Lemondani róla soha nem fogok.
Könnyáztatta arcom eltakarom el?le,
Nevetne - kitellene t?le.
Kergetek egy álmot, melyet soha el nem érek,
Csalódott szívvel örökké remélek.
Nem sírok, ha más öleli át,
De nem tudtam, hogy ez ennyire fáj.
Fájó szívem nem gyógyul meg soha,
S ennek bizony te vagy az oka.
Igazán kár, hogy nem engem választottál,
Hogy úgy gondoltad a szóért is kár.
Te vagy az oka, hogy gyötör a bánat,
Nem gondolok rád, hisz az emlékek is fájnak.
Vedd karodba ki t?lem elrabolt,
S ne tudd meg soha, hogy
Ez nekem egy szomorú lecke volt.
Ma már nyugodtan ejtem ki a neved,
Ma már nem reszketek tekintetedt?l.
S soha senki nem fogja tudni,
Titokban foglak örökké szeretni!

...