Egész szerelmem annyi volt csak:
Hogy láttalak, szemedbe néztem,
Egy mosolygásod volt csak minden,
De nekem elég volt egészen.

És én úgy ?rzöm e mosolygást,
Miként a napsugárt a tenger,
Elrejtve mélyen, szomorúan
És - végtelen nagy szerelemmel.

...

A régi Anna jár ma
Emlékek pitvarába,
A régi Anna szépül
Múlt májusok ködébül.

Nem fáj már sz?kesége,
Azt mondom néki: Béke!
Szép volt a kín, az álom,
De nem lett ? halálom!

Emlék lett, édes, ékes,
Refrén örök zenéhez,
Mely földi vágyaimbul
Sz?z csillagokba indul...

...

A napon, a ver?fényes napon
Mennek a n?k vígan és álmatagon.

Lebeg a kócsag és virág virit
A tavasz, a tavasz bontja szineit.

Mily szép e világ, gyönyör? tünemény,
Bús életem, rád t?z e büszke fény.

A napvilág, a boldog nagy világ
Ezer ékét dúsan tündökli rád.

Miért, miért, én még ifjú szivem,
Hogy néked mégis ma nem kell senkisem?

Az élet selymén hímezett csodák,
Nem kellenek ez újult violák.

Csak Anna kell, csak Anna, aki nincs.
Egyetlen és kegyetlen drága kincs.

Szegény sorsom nagy diadémje Ő,
Imádandó és énekelend?!

Ki tudja hol van, hogy ma kit szeret?
Borulj rá mámorral, fiatal kikelet!

...

Öt perc. Mehet. A sárga napsütésben,
Mely ?szünk minden fényét nekem adta,
Egy n?nek csókja reszketett a légben.
Idegen n?. Neve Innominata.

Már nem emlékszik szemem a hajára
És nem emlékszik félig hunyt szemére,
De csókja édes volt, mint mustnak árja
És lángot szított bennem ifjú vére!

Öt perc. Mehet. A távolok már hívtak,
Szobák, melyekben álmos, ólmos ?sz lesz,
Napok, mikor már arcom száz red? lesz.

Öt perc. Mehet. S mint holmi távol csillag,
Oly messze t?nt már csókos n?, ver?fény.
Megyek, mint nem várt torra megy a v?fély!

...

Azért szeretlek Anna, mert nagy emlék,
A tünde múlt örök hárfája vagy,
Mert fölzokog egy szép, bús végtelenség,
Ha visszazendül távozó szavad.

Azért szeretlek Anna, mert veled kerestem
A májuséj kárpitján csillagot,
Mely ?szök ?szén és dermedt telekben
Fiatal lánggal ott tovább ragyog.

És tündököl egy messzi szerelemre,
Mely gy?ztesen zeng sors és sír felett
S elmúlt kezek búcsúzásán merengve
A sz?z magasban fénye megremeg!

...

Mélázva meséli
Édesanyám,
Szomorú élete
Alkonyán,
Hogyan szerették
Egymást ?k ketten
Szerelmük tavaszán,
Mikor én születtem...

Lobogó kandalló
Hasábja bug:
Múló az üdvösség,
A tavasz hazug,
De azt is tudom jól,
Megérezem,
Hogy szent volt, hogy nagy volt
Az a szerelem!

Hiszen a hajtása
Én vagyok,
Nagy szemeim lángja
T?le ragyog!
Kivettem a részem
Télb?l, fagyból, árnyból,
De bennem örökké
E let?nt üdvösség
Szent tavasza lángol!

...