Időm lassan telik, felveszi őszi, aranybarna színét,
Ki tudja, még mennyi van, és természet kioltja életét.
Avarszőnyeget alkot a sok fű és leesett falevél,
És a legszemcsésebb az, amely utolsónak, ki földet ér...

Meghallod-e, hogy éjjel olyan nagyon horkolok?
Meghallod-e, hogy napközben ordítva hallgatok?
Meghallod-e, ezt hallgatva csak hallgatnak angyalok?
Meghallod-e, mikor néha nagyon bölcsen makogok?

Látod-e Te, hogy félelmed árva szót sem érdemel,
Hogyha már elmentél, nem leszel, a bátorság se kell?
Úgy tűnik, hogy csak egy elárvult mindenki senkije vagyok…
Szép szó és önérvényesítés helyett csak sok pofont kapok…

Odakint ömlik az eső, a füvet is tépi a szél
És biz' olyan bőszülten tombol, hogy nincs neki ellenfél.
Feketék az eső felhők, az ég folyvást dörög…
A sáros víz lesz belőle és az... csak hömpölyög.

Lesz-e még, hogy ébresztőt zeng az erdő-mező?
Lesz-e még, hogy trilla száll, fel hol sok a felhő?
Foszladozó felhők mögött a Nap kackiásan feláll,
Aranysugara rést talál, és boldogan rám kandikál?

Lassan… sőt gyorsan múlnak el egymás után a nappalok,
Jő az éjszaka, abban… előtte a meleg kallódók.
A fényből bizony nem igen marad… belőle semmi sem,
Csak elképzelt, teljesületlen… eltékozolt életem.

Ember élete folyamán, éltét, mint önmagát dédelgette,
Évekig hitt mindent, ősszel meg felismerte, sors jól rászedte.
Ember fia éveken át hitte, élet jó... de komédia,
De mikor közelg a halál és felismerés… csak tragédia.

Lesz olyan, hogy többé már nem is hallom meg élet vezényszavát…
Akkor, mikor a sötétség retinámra fotózza éjszakát,
Itt bizony nincs ügyvéd, ki megvéd, és én magamat… vádol!
Sok lehet a bűnöm és a dac az, ami pluszban gátol…

Nekem, ahogy öregszem, ez már több mint érthetetlen,
És lassan jő az idő… a jövő elérhetetlen…
Menj, indulj, ha van még neked szükséged új utakra...
Ha eljött az időd, akkor meg szállj oda... magasba…

Felhők áttetsző árnyéka simogatta erdőt, rétet végig,
Hanyatló nap sugarával kanyargott, egészen fel az égig.

Még a sötétség végleges beállta előtt,
Felnézek az égre, hogy még lássam, mielőtt…
Ritkás felhőkön Hold ezüstős fénye felsejlő
És mint kínai tusjelek olyan szép sok felhő!

Most még van ezüst híd és ez csilloghat a sötét éjben,
Így aztán még lehet pihenve kelni reggeli fényben.
Várok én még sok-sok oly' napfényes reggelt,
Mosolygok, hogy mondhassam… a Nap is felkelt.

Vecsés, 2014. május 6. - Kustra Ferenc József

...

Az író

Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.

A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.

A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.

A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.

A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!

Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.

Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.

A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...

A lélek raktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…

Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…

Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.

A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…

Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással… [R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.]

...

Malomkerék semhogy rögtön áll le,
Ha faragott nyilat lőnek bele…
Malomkerék semhogy rögtön áll le.

Minden temetésen szól az öreg harang
Ilyenkor a lelkem sírok között barang’…
Minden temetésen szól az öreg harang.

Az emlékezésem beindul,
Emlékek halmaza föltolul…
Az emlékezésem beindul.

Bármi is elmúlik, emlék megmarad,
Ember! Ne várd, hogy azonnal elszalad…
Bármi is elmúlik, emlék megmarad.

Meríts belőle, mint csikós, vizet a vödörből
Vagy mint ki elment… halottad, utazó bőröndből…
Meríts belőle, mint csikós, vizet a vödörbő.

Jegyezd meg a múlt feledés nem az, hogy igy vagy, hogy akarod,
Jegyezd meg a múlt feledés, tán lehet életben óhajod…
Jegyezd meg a múlt feledés nem az, hogy igy vagy, hogy akarod.

Vecsés, 2023. március 1. – Kustra Ferenc József – íródott: 3 soros-zárttükrös versformában. {Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben. Igy lesz meg a mondanivaló gondolatisága!}

...

Sáros lett a kamáslim
És piszkos lett a vádlim.
Belestem én egy nagy gödörbe,
Négykézláb másztam ki belőle.

Éppen úton voltam a nőmhöz,
Most érzem, közeledek csődhöz.
Majd mondom neki, töltsön vizet a lavórba,
Lemosom vádlim… biz’ csak nem alszok akolba!

Oda sántikáltam, örült, hogy meglátott,
Nézte, de vádlimon semmi koszt nem látott.
Ő mondta, hogy a kamásli biz’ elszakadt,
Mikor ezt megtudtam, szívem majd’ megszakadt.

Így aztán este én meztélláb mentem a mulatságba,
Folyton bújtam mögé, beleszakadtam nyugtalanságba.
Örültem, hogy már nem koszos a vádlim.
Olyan nagyon sajnáltam a kamáslim…

Vecsés, 2013. december 1. – Kustra Ferenc József

...

Happy?

Egyszer volt , hol nem volt
Erd? szélén sötét tó,
Közepén egy kis vár
Benne élt a békakirály.

Sej, nagy volt a bánat mikor
Békalány ottragadt a parton.
Átváltozott , lett belöle királylány
Ott maradt a parton árván .

Szép számmal jöttek a békahercegek,
Megcsókolják,átváltozik és újra kékek az egek.
De a békalány királylány maradt.
Így örökre a parton ragadt.

Arra járt a sz?ke herceg
Nyomban szerelembe is esett.
Megcsókolta a királylányt,
Így lett újra békalány.

Visszaugrott a tóba ,
De szíve megszakadt nyomban
Parton ragadt egészben
Örökre szenvedni fognak mindketten!

...