23 éves leszek.
Minden fáj amit teszek.
Furán hangzik ez az egész
Nem szorult belém sok ész.

Téged hallgatlak a fejembe.
Egész léted a testembe.
Rólad álmodom mindennap,
Csak ne küldj el: kabát, kalap.

Nem bírlak elengedni,
Bújj ide hozzam feledni.
Nem sokra megyek az imámmal.
Szembe megyek én a világgal.

Hogy elveszítlek, attól rettegek,
Hihetetlen mód, rettenet.
A nevemet mélyen karcoltam,
A boldogságunk ellen harcoltam.

Ahogy Isten az embert teremtette
Úgy lettünk egymásnak rendeltetve.
Kett?nkért kelne fel a Nap.
Err?l álmodom mindennap.

...

Egyikünk se sejti, meddig árassza ránk sokiz? illatát az
élet
és milyen hosszú az út, amit magunknak kell kitapossunk.
Kérlek,
gondolj arra, nem tudhatod meddig ölelhetsz, szerethetsz lustán vagy minden ?r?lt
hévvel.
Gondold meg hát, mi számít, mi emel fel, mi csillan fel melletted olyan édes
fénnyel?
Mi az, ami észveszejt?en káprázatos és nemcsak múló
szeszély?
Ami vállal ezer megprobáltatást és milló veszélyt
érted!
Én tudom jól mi az, kusza hálójából, keresem de nem találom a kiutam és most is,
érzem!
Tudom hogy mi az...? Az irántad érzett szerelmem, a kavicsdobáló kisgyermek, ki megtöri a tó sima tükrét.
Belém véste, mint egy fába minden álmodat, olykor áldásával simogat, de néha fájóan belém vájja tövisét...

...

Most múlik, most szótalan
fájdalmas csendben, most pontosan
Elmuló, haldokló szavak
még belém hasítanak.

Engedem, had áradjon szét mérge
szilánkos lelkemen
Had ölje meg minden apró,
könny? reményemet

Had öltözze fel a feledés
köntösét,
Had hordja szét a szél, minden
szúró porszemét.

Most múlik, s Te engeded hogy szenvedjek,
még kicsit tomboljon pusztítson,
még érezzem,
Mert most múlik...most...ebben a pillanatban.

...

B?nöm van, és most vezekelek.
B?nöm van, mert veled ostobán viselkedek.
Kimondtam mit rosszul gondoltam, és érzékelek.
B?nöm megbocsátani, talán nem is lehet.

De kérlek légy megbocsátó velem!
Tudatlanságból való b?nöm nézd el nekem.
Butaságom miatt az érzés fájón belém hasít,
Tudom, a te fájdalmad nagyobb, ez téged t?lem eltántorít.

De fejemben a gondolatok körülötted keringenek.
Szerelmem megbántottalak, de te kérlek ne tedd!
Mert nem ellenedre akartam tenni mit teszek.
Hagyd, hogy rendbehozzam b?nöm mit tettem veled.

Hiszem, hogy szeretsz, és megbocsátasz nekem.
Id?vel a szíveden ejtett sebed begyógyítja szerelmem.
A könny a múlté lesz, és nekünk boldogság terem.
Mert én is szeretlek szép kedvesem!

...

Két gesztenye elbujdosott
Barna lomb mögé,
Bújócskáznak nevetnek ott
Rejtekem felé.

Földön ülve mezítelen
két szép kis bogár,
mind a kett? engem figyel,
kerget?zne már.

Libben-lobban könny? fátyol,
zúg a vízesés
T?zzel, vérrel elvarázsol,
Valós és mesés.

Földre ránt az égi álom
Mellé húz a vágy,
B?re illat, elsimítom,
lángol, hangja lágy.

sóhajt, mikor szíve dobban,
s egy a két világ,
teste mámor, lelke roppan,
körme belém vág!

Fájdalom, most kéjes ária
másodperces ár-apálya,
reszket, robban ? s a párja,
S zúg a bársony éj.

...

Friss tavaszi szell? fújta felém
CSODÁS érzelmek langy illatát.
Mint villámcsapás úgy hasított belém...
Vágyom CSÓKJAID mézédes zamatát.

Véletlen csupán érzelmeink árja.
Sosem gondoltam, hogy létezhet ilyen.
Lelkem csak SZERELMES SZAVAID várja,
Édes érintésedt?l úgy dobog szívem.

Olyan ez nekem, MINT EGY SZÉP ÁLOM,
Melyb?l felébredni sosem akarok.
Rezdüléseidet VISZONOZNI VÁGYOM...

Alig hiszem el, de SZERELMES VAGYOK!
Amit Te adsz, s én adhatok Neked;
Végtelen BOLDOGSÁGOT ÁLMODOK Veled!

...