Hév naptól hervadtában
Kék viola
Lehajola,
S epedve zöld bokrában
Már halni kész vala.

Jön Hesper s alkonyábol
Reá tekint,
S langy cseppet hint
Enyhít? balzsamábol,
S él a virág megint.

Pályád töviskörében
Ó szerelem,
Lángkebelem
Hervad sebes tüzében,
S bánat s halál velem!

Ki lesz, ki a szenved?re
Reá tekint,
S langy cseppet hint
Szívem kinzó sebére,
Hogy éljek én megint?

...

Jön búsan az éjjel, orcája borong,
H?sen lebeg a nyúgoti szellet,
A fülmile csattog, a lyányka bolyong
Susogó bokrai mellett.
Ó merre leányka? homályos az ég,
Nézd, csak maga fénylik csillaga még
Tisztán a szerelemnek.

Fenn ha a szerelemnek csillaga még,
E lészen a lyányka vezére,
S bár légyen örökre homályos az ég,
Nem száll remegés kebelére.
A fülmile csattog, az estveli szél
Szárnyain lebeg és zúg a falevél,
S ébred tüze képzeletemnek.

Búsabb lesz az éjjel, orcája borong,
H?sebb a nyúgoti szellet,
A fülmile csattog, a lyányka bolyong
Susogó bokrai mellett.
Ó lyányka! sötétbe borúlt a határ,
Nézz széllyel, az égen csillaga már
Elhúny a szerelemnek.

Hagyd légyen örökre sötét a határ,
Nem remeg a lyány kebelében,
S húny a szerelemnek csillaga bár,
Felserken az hajnal ölében.
A fülmile csattog, az estveli szél
Szárnyain lebeg és zúg a falevél,
S lángol tüze képzeletemnek.

...

Hányszor gondoltam téli éjjel
Ha sirtam, mit csinál a tenger?
Most itt vagyok. Tél van. Köd és szél.
És küzködöm a fergeteggel.

Most itt vagyok. És sírva nézem,
Hogy búg a szél a kékes áron.
Egy lány nevét dobtam beléje,
Mi lesz, mi lesz, ha kihalászom?

De nincs sehol. Hol is keressem?
Köd, tél, habok gyászindulója.
Pedig de sokszor megsirattam
E nyári álmomat azóta.

Fejem a hullámokba fúrom,
Felkotrom a sötét fenéket.
Csak víz. Örök víz. Változatlan.
Hát arcom lett csupán fehérebb?

Más semmi? Mindhiába. Vége.
Hullám moraj már a szerelmünk.
Húzzuk szemünkre kalapunkat.
Föl a fejet. Szépen. Temessünk.

...

Éjfél után a Duna hídja
ó jaj, be könnyes, be setét.
Éjfél után a Duna hídján
egy néma lány jár szerteszét.
Ki ?? mi ?? kérdeztem én is,
de ? nem tudta a nevét.

Csak csendesen vállamra hajlott.
Sohase láttam ily szemet.
Olyan szomorgó, oly mosolygó,
félig sírt, félig nevetett.
A haldokló galamb tekint így,
vagy a kétéves kisgyerek.

A szívemet kezébe vette,
csókolta és nevetve hítt.
Labdázott véle, földre dobta -
ó szív, te vérz?, gyenge szív! -
Aztán belétemette arcát
és letörölte könnyeit.

Mondtam neki: "Kis vízi ördög!" -
Reátapadt a h?s ruha.
Karján örökre útrakészen
ringott szegényes batyuja.
Vizes hajába csillag égett,
mert várta, várta a Duna.

Éjfélt?l hajnalig imádtam.
A szánkon vacogott a csók.
Köd hullt. A nedves éjszakában
lassan dalolva ballagott.
És sírt. És sírtam én is, én is,
és sírtak fönn a csillagok.

...

Még hozzád vágyik egyre e beteg szív,
és úgy követlek, mint sötét detektív,
a pesti utcán, a budai lankán,
kedves Ilonkám.

De egyre jobban szállnak már az évek,
fáradt szemünk a semmiségbe réved,
és ami jön, az oly h?s és komorló,
mint a koporsó.

Az arcodon is felt?n néha-néha
a fönség és a gyász reszket? árnyéka,
s életre buzdítasz, halálra intesz,
mint ama hitves,

ki k?be vésve áll a sírok ormán
egy anya fájdalmával, és mogorván
a sír hálószobáját nézi csendben
s szeme se rebben.

Mondd, mit tudsz err?l, mindennek tudója,
n?, kinek egy a szemfed? s a pólya,
titokzatos alvótárs, földi vágyban
s a hideg ágyban.

Rejtélyes, aki immár szomorúnak
mutatod arcod, húga te a búnak,
beszéld el, mi az élet szörny? titka
és mi a kripta.

Hitetlen én, ki senkibe se hittem,
beléd fogódzom és kérdezlek itten,
hová megyünk mi, élet koszorúsa,
mélyszavu múzsa?

...

Mit nekem adtál:felbecsülhetetlen
Kett?nk a sorsban:elkerülhetetlen.
Az érzés,mit okoztál:a szerelem
Lehet nem akartad,mégis megtetted.
El?ször,mikor megláttalak,gy?löltelek
Idegen voltál,piszkáltalak,lökdöstelek.
Kés?bb enyhült a dolog,elviseltelek
Mégsem akartam,hogy légy a közelemben.
S egy nyári éjszakán megkedveltelek
Akkor még nem tudva,ebb?l mi lehet.
Teltek az órák,napok és hetek
S Te egyre többet foglalkoztál velem.
Nem tudtam akkor,mit is szeretnél
Máig sem értem,miért is kerestél.
Nem szándékosan,köztünk volt egy fal
Míg egy ?szi éjszakán felrobbant.
Nem tudom:valóság vagy álom?
Remélem nem ül rajta átok.
Emlékszem:azon a hideg éjjelen
Megbabonázva fogtam két kezed.
Megbénulva aludtam mellkasodon
Éreztem,többé nem hagyod
Hogy melletted ébredjek
Máskor eg fagyos hajnalon.
Abban a pillanatban mikor elengedtelek
Rájöttem:örökre beléd szerettem.
Múlt az id? s Te nem kerestél
Engem viszontlátni nem szeretnél.
Vérz? sebet ejtettél szívemen
Arcomra csaltál fájó könnyeket.
"Az id? mindent megold"-mondják a nagyok
Engem miattad semmi sem kárpótolhat.
Kés?bb én is beláttam az okosok elméletét
S az id? tova ?zte minden sérelmemet.
Jó id? múlva a sors újra összehozott
Azóta csak Rád gondolok.
Veled alszom el és Veled ébredek
Ébren is:mintha itt lennél mellettem.
Igen!Végre Te is felkeltél:
Ha szólok hozzád:nem fordulsz el.
Ha Te is szeretnél és szerelmem viszonoznád
Még mindig lenne gond:egy számító,de igaz barát.

...