Hétköznapi pszichológia…

Választ keresel?
Megleled, ha igyekszel,
Saját utadon.
*
Okos az ember,
Bölcsességgel szívében.
Döntés mindig kell.
*
Vágyak szívedben,
Mik vezetnek életben?
Sok nem teljesül.
*
Imához térdelsz,
És benne Istent kérlelsz…
De Te mit teszel?
*
A remény éled,
Tétovácskán felébred;
Megy tovább élet.
*
Szemeddel is láss!
Mert szíved, bizonytalan,
Döntése téves?
*
Fuldokló sóhaj
A végzetek porában;
Már nincs új óhaj.
*
A sötétkamra
Kiolt a végtelenből,
Az üdvösségből…
*
Mikor minden rossz,
Te legyél más, ne légy rossz!
Mássz ki… gödörből!
*
Egy jó barátnak
Soha ne fordíts hátat,
Mert nem tudhatod...
*
Ha süt rád a Nap
Akkor Te légy boldogabb,
Hithű borúsként.
*
Vágy villamosa
Néha bizony, kisiklik;
Tedd újra sínre…
*
Az észjárásod
Legyen gyors és furfangos,
Lész’ eredményes.
*
Ha sarkallnak az
Érzelmek, tévúton vagy!
Élet, úgy marad!
*
Dönteni pedig
Mindig muszáj, de hogyan?
Élet elrontás?
*
A fájó döntés
Is döntés. Meghozandó!
Élet kegyetlen…
*
Minden döntésed
Először gondold végig.
Helyes döntés jó!
*
A döntéseknél
Összes körülményt vizsgáld.
Ne üsd ki magad.
*
Ha halogatod
Döntést, becsapod magad.
Légy ön őszinte!
*
Nagy döntésekkel ’Bölcsességről’…
Választ keresel?
Megleled, ha igyekszel,
Saját utadon.
*
Okos az ember,
Bölcsességgel szívében.
Döntés mindig kell.
*
Vágyak szívedben,
Mik vezetnek életben?
Sok nem teljesül.
*
Imához térdelsz,
És benne Istent kérlelsz…
De Te mit teszel?
*
A remény éled,
Tétovácskán felébred;
Megy tovább élet.
*
Szemeddel is láss!
Mert szíved, bizonytalan,
Döntése téves?
*
Fuldokló sóhaj
A végzetek porában;
Már nincs új óhaj.
*
A sötétkamra
Kiolt a végtelenből,
Az üdvösségből…
*
Mikor minden rossz,
Te legyél más, ne légy rossz!
Mássz ki… gödörből!
*
Egy jó barátnak
Soha ne fordíts hátat,
Mert nem tudhatod...
*
Ha süt rád a Nap
Akkor Te légy boldogabb,
Hithű borúsként.
*
Vágy villamosa
Néha bizony, kisiklik;
Tedd újra sínre…
*
Az észjárásod
Legyen gyors és furfangos,
Lész’ eredményes.
*
Ha sarkallnak az
Érzelmek, tévúton vagy!
Élet, úgy marad!
*
Dönteni pedig
Mindig muszáj, de hogyan?
Élet elrontás?
*
A fájó döntés
Is döntés. Meghozandó!
Élet kegyetlen…
*
Minden döntésed
Először gondold végig.
Helyes döntés jó!
*
A döntéseknél
Összes körülményt vizsgáld.
Ne üsd ki magad.
*
Ha halogatod
Döntést, becsapod magad.
Légy ön őszinte!
*
Nagy döntésekkel
Irányítod életed!
Sorsod kovácsold.
*
Bíz’ jó a döntés,
Ha a jövőd, így jobb lesz.
Eredményfüggő!
*
Az okos döntés,
Ha attól boldog leszel…
Élet végéig.
*
Ha használod az
Intuíciót, bölcs vagy!
Ész és megérzés!
*
A bölcsesség a
Mindig jó döntés vége!
Ezt az utat járd!

Vecsés, 2013. október 11. –Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.

...

Cipelem az élet keresztjét, csoszogva botorkálok.
Hiszem, hogy vinnem kell… ha állok, csak esőn ázok.
Segítenék én másokon is, mint szamaritánus,
De magam is rászorulnék, mint meglőtt ulánus.

A lélek is küzd, kavarog benne a jó és a szépség,
De külhatások érik, irányítják, mi mind fékség.
Visz előre a HIT, REMÉNY és SZERETET.
Egy van… becsüljük meg ezt a rövid életet.

Vecsés, 2013. január 27. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

...

Hétköznapi pszichológia…

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár.
Jézus segíts! Éltem végén, így kell halnom? Közbe nem tudom, mennyi van még már…
Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár.
*

(6 sorosban)
Mindenki azt az életet élheti, mit sorsa rárótt, fellebbezés nincs.
Én is élem elátkozott életem, de nem tudom, még meddig tehetem…
Mindig próbálkozok, de jóféle változás és szép, kis életmese nincs.
Pediglen
Változó akarattal rendelkezőnek… de erre elég az életem?

Látod? Én akarnám akarattal, hergelem magam. Mégis, semmi más nincs…
*

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, ötszörös belső rímes)
Jézus! Segíts már, imádkoztam sokszor és tán' eleget…
Jézus! Segíts már… kimondtam sokszor hideget-meleget…
Jézus! Segíts már, imádkoztam sokszor és tán' eleget.
*

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, hatszoros belső rímes, önrímes)
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba végleg veszni…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni.
*

(6 sorosban)
Sorsomban van írva, hogy hetedíziglen, de mit tettem, hogy-hogy én vagyok?
Legalább azt tudnám, érthetném büntettetésem, hogy miért is lakolok…
De nem tudok semmit, hiába erőlködők, így folyvást bánatoskodok.
De
Jézusom, kérdem, miért jó neked tétlen szemlélned, hogy mily’ sorsban vagyok?

Jézus, legalább szerezd vissza szárnyamat és leszek más, mint ki most vagyok…
*

(Septolet)
Imám röpül,
Agyam köpül…

Csonka szárnyhelyem,
Gondolat-teli fejem…
Vége! Elegem…
Jézus segíts…
Jézus segíts!
*

(10 szavas)
Jézusom, egyedül, ne hagyj…
De adod? Szárnyam a helyére megy?
*

(Senrjon)
Úgy néz ki, nem sok van már
Hátra… úgy vágyok szabadságba!
Jézus könyörülj!
*

Jézus, elkerül a normális élet,
Jézus, elkerül a szép-vad szerelem…
Jézus, nem kerülöm normális létet,
Jézus, nem áll velem szóba szerelmem…
*

Jézus segíts! Éltem átok-börtön, benne én vagyok a szárnyatlan rabmadár…
Jézus segíts! Éltem végén, így kell halnom? Közbe nem tudom, mennyi van még már…
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba beleveszni?
Jézusom, Te haragszol? Hagyod keresztény hívedet mocsokba végleg veszni…

Vecsés, 2021. június 25. –Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként. [3 soros-zárttükrös az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.]

...

Hogy magányos vagy, attól ne félj,
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.

Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…

Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.

A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.

A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.

Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.

Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.

Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!

A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.

Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…

Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…

Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.

Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József

...

Hétköznapi pszichológia… avagy a versírás lélektana.

(Bokorrímes duó)
Hiába ír szűzi kéz, hiába lágy a gondolat-melódia,
Sunyin oson, lopakodva tép, minden átrág… idő paródia…
Remény sokszor olyasmi, hogy bizony, csak kétesen csillan,
Forrását ennek kitapasztalni? Akkor honnan villan?

Lágynak tűnő melódiák, üresen konganak,
Vadóc futamok, szerencsétlenül csak bénáznak…
Ha olvasás közben veszel egy mély levegőt,
Közben érzed, ártatlan a lelked, meggyötört.
*

(Leoninus trió)
Persze lopakodva is lehetne verset írni, de minek? Egy torzszüleményt, pl. kinek?
Éreztél Te írás közben lelki fájdalmat? Kaptál-e Te mocskolódó rágalmat?
Kívánkoztál-e te már messzi fölre? Volt e benned érzés, hogy ezt akkor örökre?
Mikor egy újabb sort leírtál, mert alkotsz… éreztél olyt’: nem jó, mert ezzel hivalkodsz?

Poéta sorokat írjon és ne rágódjon!
Poéta verseljen és szavakkal csencseljen.
Poéta vezesd népet, utat mutass, szépet.

Állítják a nem javítható ’hívők’, nem gonosz a világ, csak most teret nyert a másság.
Én meg üzenem az ’hívőknek’: káosz a világ, és pusztítja emberiséget, kórság…
Az emberi társadalmaknak megvan a rendje. Így nem elintézhető: egye-fene!
*

(senrjon trió)
Bármily’ a helyzet nekem
Írnom kell! Folyvást és állandón!
Lélekfenntartó!

Lopakodva irhatok,
De azért írok, megjelenjen!
Lélekfenntartó!

Kevés a jó világban…
Alkalmazkodva jeleskedek…
Lélekfenntartó!

Vecsés, 2016. október 7. - Kustra Ferenc József- írtam; avagy részletek a versírás lélektanából.

...

(3 soros-zárttükrös)
Mártsuk azt a jól hegyezett lúdtollat a kalamárisba,
Szinte puhán, halkan koppan, mert nincs is benne semmi tinta…
Mártsuk azt a jól hegyezett lúdtollat a kalamárisba.
*
(bokorrímes)
Mártsuk be a kalamárisba nagyon óvva -metszett- lúdtollat
Kétes jövő tintájába... írjuk az életszagú sorokat…
Hol van a gondolat, van-e valahol -ötletes- ég csak egypárleledző gondolat…
Mi egy lelket kivallat… Fehérlik a papír, tükrözi, poéta mit is írogat.
*
(Leoninus)
Talán én is embernek számítok, attól, hogy művészi verseket írok.
Hangnemem megjelenik a lélek falán, megy tovább az én szívem falán…
Poétaként írok, tisztelettel, az olvasó iránti szeretettel.

A múlt a történelem, ezt már tudjuk.
A jelen nincsen is, már ezt is tudjuk.
A jövő nagy rejtély, mi lesz, nem tudjuk.

Vecsés, 2015. március 2. - Kustra Ferenc József

...