Én egy ?szinte, igaz emberre vágytam,
Hittem, hogy tebenned végre megtaláltam.
Fürödtem két szemednek bársony melegében,
Éreztem a szerelmet minden ölelésben.

Vágytalak szeretni tisztán és piszkosul,
Mint vulkán ha kitör, tüzesen, oly vadul.
Gondoltam, most szabad, repülni lehet,
Elhittem, miénk a boldogságsziget.

Ám jött egy keserves, óvatlan pillanat,
Melyben megmutattad valódi önmagad.
Most itt állok kábultan, bénán, megcsalatva,
A reményt, a holnapot, mindent feladva.

...

Az els? szerelmem
plátóinak mondható,
Az akkor elcsattant els? csók,
Lelkemnek oly nyomasztó!

Kalandjaim bennem
érzelmek viharait kavarták;
"Valentinok" voltak ?k is :
az "Élet elégiám".

Hivatásom kezdetén
elsöpr? szerelemben égtem én!
Lelkünk szeretkezett , töltetett;
így az égben kötettett!

Istenhez h?n imádkoztam,
Mikor páromra rátaláltam;
Kitartott a szerelmem,
s egybe tartja szívemet..

Ráadása lesz-e Vénusz dalának,
ki igazán hitelt ad szavának?
Kinek tüzes nyila lesz a keresztem,
s úgy szeret, kezét el ne eresszem!

...

Hullámok ostromolta parti sziklafalak ezrei omlanak le szerte
Álmaimat óvatlanul haragos valóság mélyre süllyeszteni merte
Némely helyeken örök tél uralkodik, a zord id?t nem éli semmi túl
A nyár után vágyódnak az él?k, közben könnyek áradata földre hull

A szél már nincs köztünk már csak ott fúj, ahol becsülik még létét
Reggelente látom meghalni a jöv?m, mely jelenti létezésem végét
Nem kapok leveg?t hiába e lélegzem,de a remény megírta hozzám levelét
Benne ,boldogságban lehetek veled, csupán annyit kér adjam neki életem felét

Én akár az egészet is neki adnám, csak már láthassak t?led egy mosolyt
Ugyanis már nem bírom tovább nélküled, hiányod igazán csak most fojt
Szeretni akarlak addig míg élek,szabadítóm vagy kire várok régóta
Rád gondolok szüntelen, ott vagy elmémben akár egy édesen szép nóta

...

Hullámok ostromolta parti sziklafalak ezrei omlanak le szerte
Álmaimat óvatlanul haragos valóság mélyre süllyeszteni merte
Köd és füst uralja a vidéket nincs tanúja annak mi régen él? volt
Nem érzem a Nap melegét, emlékeim között csupán halvány folt

Zivatarok által vér árad a földre, mindent tet?t?l talpig vörösre fest
Bárhova nézek mindenhol csak reménytelenséggel megfojtott test
A szél már nincs köztünk már csak ott fúj, ahol becsülik még létét
Reggelente látom meghalni a jöv?m, mely jelenti létezésem végét

Némely helyeken örök tél uralkodik, a zord id?t nem éli semmi túl
A nyár után vágyódnak az él?k, közben könnyek áradata földre hull
Soha többé nem lesz semmi a régi, a remény megírta hozzám levelét
Benne az áll veled lehetek, csupán annyit kér adjam neki életem felét

Én akár az egészet is neki adnám, csak már láthassak t?led egy mosolyt
Ugyanis már nem bírom tovább nélküled, hiányod igazán csak most fojt
Nem kapok leveg?t hiába lélegzem, szabadítóm vagy kire várok régóta
Rád gondolok szüntelen, ott vagy elmémben akár egy édesen szép nóta

...

Elmegyek, de itt hagyom a hangom
Kezedbe helyezett életem, a sorsom
Átkos hazugságaim visszhangjait
Megálmodott jöv?nk veszett holnapjait

Elmegyek, de megmaradok annak
Akit elültettem Benned magnak
Akib?l csak Benned n?het virág
Akit csak rajtad keresztül lát a világ

Elmegyek, és viszem a bánatot
Mit végzetünk örökül rám hagyott
Faladra akasztom vágyaim kabátját
Az Örökké s a Mindig elkopott ruháját

Elmegyek és csak sejtheted, hogy sírok
Szó nélkül, veszetten, futok, ahogy bírok
Térben csak néhány koszos kis utca
Id?ben a végtelen áll majd közénk

...

Egy csillag lehullott.


Egy csillag lehullott, valami elszakadt.
Hatalmas tervekb?l fekete gyász maradt.
Valaki elhagyott búcsú nélkül ment el
Könnyeim nincsenek hisz még nem fogtam fel.

Ha majd évek mulvá elfoszlik a szemfedél,
emléked akkor is, örökre bennem él.
Mert téged nem felejt, a rokon, a barát,
hiába ragadott el a kegyetlen halál.

Ezután nem dobog egy szív, nem beszél egy száj,
könnyeim nincsenek, csak érzem, hogy fáj.
Miért az ment el, aki szeretetben élt
válaszolj hát Istenem: MIÉRT, MIÉRT???


Kókai András

...