Félek ,hogy vége lesz, nem mondom,
de érzem szíved már mást ölel.
Föld voltál számomra,
de most már egy múló szerelem.

Egy forró perzsel? érzés mely itt él bennem,
félek, hogy kimondod vége.
S szívemet szilánkokra téped,
nem hittem volna,hogy megszeretlek.

Pedig csak egy flört voltál
s most egy szerelem, de
Érzem te már mást szeretsz
mást csókolsz s ölelsz.

De tudod, hogy megszerettelek,
két lánnyal vagy együtt
vele és velem,?t szereted
de mégis megcsalod velem.

Két éve jársz vele
csak változat voltam neked.
Rövidke flört,de mégis úgy érzem,
szeretlek,de csak játék voltam neked.

Ostoba flört voltál de mégis szerelem,
Nem hittem volna hogy ezt teszed velem.
összetörted szívemet,nagyot csalódtam benned,
De már kés? hisz vége
S el kell felednem téged örökre...

...

Szeress engem jóságos szíveddel,
Szeress tiszta, szépséges lelkeddel.
Simogass áldást hozó kezeddel,
Szédíts csak el, forró szerelmeddel.

Ölelj mindig kéjt súgó daloddal,
A h?séges játszi két karoddal,
Melyekkel magadhoz ölelsz engem.
Soha ne hagyj el, meg ne tedd velem.

Mindörökre szíved rabja legyek,
Leköt cseng? zenéje lelkednek.
Hevesen ölelj, szoríts magadhoz,
Szép, tartalmas életre hagyatkozz.

Rabja legyek örökre szívednek,
Ne taszíts el magadtól sohasem.
Vágyom érezni karcsú testedet,
Ugye? Gyermekünk Benned fogan meg.

...

Roskadt kalibák-szegte sikátor;
félrebillent, álmos utcalámpák
sercegnek-fröcskölnek pisla fényt
mocsokrekesztette kanálisra,
rühös hátuk vakaró kutyákra;
félpucér gyerekek kerget?znek;
n?k pöfékelnek fekete kapukban;
cirpelnek a tücskök;
mogorva férfiak vánszorognak
a félhomályban.
Kaktuszsövény mögül
lódög b?ze
száll a sül? tamale illatával.

Fekete csipkekend?ben leány
bámulja biceg? székén
üvegtelen ablakából a bársony ég
tárt szárnyon száguldó csillagainak
kirobbanását.
S mintha dúdolna is a lány:
"Érinthetnélek benneteket, csillagok
(fényetek kézérintésnyire hoz),
a Sz?z képénél lennétek csokor,
a meszelt oltár m?virágai fölött,
hogy Juan hozzám visszatérjen;
hogy visszatérjenek a lusta, tüzes órák
hogy elfeledjük éles szavaimat,
legyez?csapdosásaimat.
Nem tartanék meg, bel?letek, csillagok,
négyet csupán magamnak-
fejem fölött ezt a két kékesfehéret,
fülönfügg?nek,
azt a két narancsszinüt, amodébb,
cip?csatomra."

Lentebb az utcasoron
guggoló legény hangolja gitárját,
cigarettájának füstje hajának
csigái közt göndörödik,
és dúdol ? is, de más szavakat:
"Ne hidd, hogy ablakod ?rzöm,
jobb az új szerelem, mint a régi,
ami már megkeseredett.
Elmúlik minden, ez már a sorsunk,
hosszú az élet, de az ifjuság
egy röpke nap csupán,
próbálj, ha tudsz, szeretni mást,
mert elfogy hamar az égr?l az arany hold
és meghalnak a tücskök
és Szamarkand és Babilon:
puszta sárfalak, homoksivatagban."

...

Nem adhatom neked a bazilika tornyát
nem adhatok neked eget
sem a Clunyb?l a kilenc vizigót koronát
még üdvöt sem adhatok neked
de egy picike erszényt adhatok
lágy egérprémeset
ráfestve egek csillagok
s benne kék könnyemet.

Nem adhatom neked Capri szigetét
szépséget nem adhatok
nem süthetek ropogós cseresznyésrétest
merthogy veled boldog vagyok
de egy pici tokocskát adok neked
puha vadmacskab?r az egész
a balfel?li zsebedbe tedd
és soha bele ne nézz.

...

1.

Csak a csend öleljen,
szélszaggatta szavaimat
míg újrateremtem,
hadd állhassak még a senki földjén,
ha már sárban a kehely
és szétöml? vérünk
lehet csak szégyentelen.

2.

Hol van a szentség, hova t?nt,
minek lélegzetében éltem?
Fuldoklik bennem a szerelem,
szégyen minden szavam, szégyen.

Farkasordító-fekete,
nyirkos és érdes vagy, magány!
Csillaggá-dermedt szívemen
táncolgass csak nagy árny.

3.

Éva, Éva,
hová hulltál?
Éva, Éva,
falevél.
Fölkap, elejt,
játszik veled,
néz az id?,
nevetgél.

4.

Kinyíltak a hóvirágok,
hová, hová kicsi lányok?

5.

De eljön majd egyszer a pillanat,
el, mint ez a havazás,
mikor a lidérces álomból
fölébredsz,
megáll benned
a mutató,
és felismered pupilládban
hóhéromat,
szemednek szörny? ideje lesz az,
fölötted a
hold baltafokán
megárad
és eláraszt mindent
a fény.

...

Bevezet?:

Ja...elveszett.....elveszett...


VERZE1:

Hazudhatom, hogy jelentéktelen számomra már,
Rímek mögé bújva, egy sötét alagútban az érzés ketrecbe zár,
Nem ereszt engem, mondd "Miért kellett ezt tenned velem?!"
Mit ártottam, hol rontottam el az egészet, ezt csak te érzed...
Próbáltam veled lenni, benned hinni, mindent megtenni érted,
Egy halovány képzet sugallta, "Ne engedd el, talán mégis érett".
Volt ki helyettem mérlegelt, "Mondd azt neki, hogy: Ég Veled"
De engem szinte semmilyen szinten nem érdekel, rajtam ki nevet...
Lenézhetnek ha akarnak, ellenállok a szavaknak, leperegnek rólam,
Szótlan csenddel t?röm, ha kell nekik is elbet?z?m, mit érzek én irántad,
Szívvel-lélekkel SZERETLEK, IMÁDLAK...meghalnék, ha kérnéd...
Szerelmem vallomásaként szolgál e rémkép, Nézd!...nálam nincsen mérték...
(1:11)


REFRÉN:

Elveszett ez a történet, nem értem miért történhetett...
Ez velem, mit tettem, mivel érdemeltem ki az egészet?!
Néha-napján próbálom eltaszítani, elfeledni a képet, mik
Felvillannak a félhomályból, a pillanatnak élek, hol Szerelmi mámor
Borítja lelkem,köd belepte fátyol, és kiutam nem találom e kirekesztett világból.
(1:35)


VERZE2:

Mondd! Miért vagy oly távol?! Miért félsz t?lem?
Szerelmem veled szemben hevesebben lángol, mint el?tte,
Amiben lehetett melletted álltam, akarva-akaratlan olyanná váltam,
Mit hihetetlennek találnak, "Mi a szándéka, ennek a srácnak?"
Intim a válasz, nincs mi ki támaszt, lassan magamba fordulok,
Egy meredek szakadék mélyére zuhanok, "Miért vagyok ilyen ostoba?"
Tudom elveszett utakon nem juthatok már, a szíved szférájába soha!
Párhuzamos jelenekben át, próbálom áthidalni az éjszakákat,
Ébren álmodom, titokban téged látlak! "Most mit csináljak?"
Ez az ösvény járhatatlan, íme pár procedúra, mi különben vár a katlan
Mi a n?i lélek vonásaira vet majd fényt, ezzel lehet sugall némi reményt.
Egyes személyeknek, miel?tt ama végtelen mélység fogságába esnek!


REFRÉN:

Elveszett ez a történet, nem értem miért történhetett...
Ez velem, mit tettem, mivel érdemeltem ki az egészet?!
Néha-napján próbálom eltaszítani, elfeledni a képet, mik
Felvillannak a félhomályból, a pillanatnak élek, hol Szerelmi mámor
Borítja lelkem,köd belepte fátyol, és kiutam nem találom e kirekesztett világból.


VERZE3:

Kezeim között tartom mára az eszközt, tévhitekbe ne ess, meg nem szöksz!
Nálam az adu... Számomra a n?i spiritusz nyitott könyv, nyitott kapu,
Nem kételyes a megoldás, kell hogy meglásd, akár végzetes rovások árán...
T?nik szembe, ki tanul a kárán, ki nem.... aláveted magad, vagy múlsz a végtelenbe.
Szimbolikusan szinonimákba foglalom, több módon kifejthetem, bárhogyan mondhatom,
Egy ?si kínai törvény, Feng-Shui megnevezésen az emberekben él!
Nemeket állít átellenben, jellemrajzot formál, szimplán szemlélteti b?vebben,
Hogy a férfi a koordinátor, a N? elvárja, ha nem találja elpártol, más irányba...
Utána mind hiába, bármit is teszel...a szemében ezentúl egy kommersz egyén leszel!


REFRÉN:

Elveszett ez a történet? Már értem miért történhetett...
Ez velem, mit tettem, mivel érdemeltem ki az egészet?!
Néha-napján próbáltam eltaszítani, elfeledni a képet, mik
Felvillantak a félhomályból, a pillanatnak élek, hol Szerelmi mámor
Borítja lelkem,köd belepte fátyol, s kiutam megtaláltam e kirekesztett világból.

...