Hétköznapi pszichológia…

(Halmazrímes)
Ebből csak egy és egyfajta van… mi maga a remény,
A baj, hogy a sorsa is egy… az embernek, mi kemény.
Még jó, hogy néha a meggyötört… már fáradó testem az enyém,
De jó lelkem lapáttal hányja ki… rímek sokaságát, mi biz’ enyém.
Fontos leszögezni, rímeim működnek… a lelkem és az esze együtt működnek.
Reményem nem elveszett, bennem van, segítve előre lökdös… mily’ helyesek.
*
Ne hidd, hogy csak múltad van… a jelened is tiéd,
S bár vihar marcangolt, még áll a hű remény, mi véd.
Lásd, minden ránc egy történet… nem a vég, csak jel,
Hogy éltél, küzdöttél, s a szíved még mindig figyel.
*
Remény nem kiált, de ott él egy mosolyban... versbe rejtőzik, s csendesen megcsillan.
**

(anaforás, 3 soros-zárttükrös, duó)
Tény, hogy már elmúltam én hetvenhét… aszta reménységét.
Tény, hogy még írom szép rímek egységét… meg mennyiségét…
Tény, hogy már elmúltam én hetvenhét… aszta reménységét!

Lágy, langymeleg szél,
Finomas nyárról mesél…
Lágy, langymeleg szél.
*
Tény, hogy a kor csak szám… de a lélek örök vándor,
S míg verset írsz, a szív még dalol, nem csupán páncél és por.
Tény, hogy rímek közt jársz… s még mindig tudsz vetni... lám!
Szavakat, melyek szirmot bontanak, nem is akárhogy, bíz’ ám!
*
Bölcs derű éltet, léted a fénybe hajlik, rím, ha zenél a remény sose múlik.
**

(Bokorrímes trió)
Bennem én meg helyes… bennem rögzíti,
Érzem egy kicsit olyan… mint jövő életúti.
Nyárelőben a szelecske… csak lágyan, szeretettel simogat,
Nyáreleji ez a szelecske… arcom, nyakam, körbe simítgat.

Olcsón és gyorsan robog velem az életvonat,
Érzem mindent megtesz, hogy nője haragomat.
Mintha fej felőli jégpáncél alatt lennék,
Egy kis szabadságért bármi megtennék.

Még igazán boldog sem voltam, nem adta sors,
Még igazán boldog sem voltam, nem adta sors…
*
Simogat a szél, mint emlék, mit jó szívvel idézel,
Az út néha nehéz, benned a dallam még énekel.
Nem volt mindig könnyű, de lehet más, tudod már,
Tűz benned is él, nem csak kívül a napsugár.
*
Hív a derűs láng, széllel ébred az álmod, benne a holnap tiéd, s vezet a vágyad.
**

(HIQ közös duó pár)
Én remény
Velem együtt él.
Bízzak… kér!
*
A remény,
Veled együtt él!
Mindig bízz!
**

Vecsés, 2025. május 25. – Siófok, 2025. június 5. -Kustra Ferenc József- írtuk két szerzősnek alloiostrofikus versformában, Gránicz Éva poéta-, és szerzőtársammal.

...

Ha vóna, de nuku…

Hűsűl az idő, de szerelem melegítene,
Csak nincs nő egy se, aki bőszen fölhevítene!
Pedig nem lennék neki hálátlan,
Viselkednék, mint aki pártatlan.
De a gond, nem tudom hol és merre keressem,
Pedig nőért rettenetesen fáj a lelkem.
*
Nem minden nő tűnik el!
Van ki téged őszintén ölel,
Szívből, igazán.
* *
Tudom és érzem, hogy én senkinek nem kellek, reám senki nem vet szemet,
Én meg nem szeretem a nő nélküli bús-magányos, csak tengés életet.
*
Ne fájjon szíved, lelked,
Csak vár sorára a szerelem.
Talán épp most jő!
* *
(Bokorrímes)
Az udvaromban van egy kút, vajon ugorjak bele?
Szerencséje neki, mert vagy negyven éve, már tele…
Így a nagy ugrás elmarad, földön a lelkem helye.
*
Még lángol benned a szó!
Itt a helyed, sokan szeretnek.
Ne gyötörd magad!
* *
(Bokorrímes, önrímes)
Megint kibabrált velem az élet, pedig csak enyém nőt kérek,
Aki szeretne, aki zsíros kenyeret is főzne, mit kérek.
Bíz’ ez egy hevenyészett kívánság... amit vágyva, nagyon kérek.
*
A szívem érted dobban.
Nincs ok búra, mindened leszek.
Vágyad teljesül.

Vecsés, 2025. április 11. – Siófok- 2025. április 17. Kustra Ferenc József- írtam: bús versnek, mert senkinek kellek. A senrjonok: poéta-, és szerzőtársam Gránicz Éva munkája!

...

Hosszú lenne az én tirádám,
Ha minden búmat fölsorolnám…
Valóság is kicifráz engem,
Unom, hogy lét froclizik velem…

Kérek türelmet,
könnyek között is születhet,
remény, öröm, új kezdet.
*

Életemben nem létezik jó kellem.
Életemet ellenségnek tekintem.
Olykor hiszem Istent, de ő nincs velem…
Éltem nem hagytam… kellene kezdenem?

Az életben,
nincsen véletlen,
benned élő fény, remény a sötétben.
*

Köröttem szép a havas táj, bele bájolgok,
Negatív rezgéseitől nagyon viszolygok.
Fájó az élet, lehet, hogy el kéne tűnnöm?
Jelen komfortzónámból át kén’ lényegülnöm?

Veled van az Isten!
Lélek alszik télen,
hogy tavasszal újjászülessen!
*

Sorskönyvemben mindenestől írva, benne vagyok,
A baj azonban, hogy nem tehetem mit akarok.

Adott a sorsod,
de te választod,
rabja vagy, vagy formálod.
*

Hiába benne mindenem, vannak összeragadta lapok, de végén van lényegem…
Lapozni már nem lehet, a vég megérkezett rozsdállt kaszával, majdan suhint egyet.

Múltad könyve zárt,
lelked ír még csodát,
túléled a suhintást.

Vecsés, 2025. április 5. – Siófok. 2025. május 3. Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában. A páros versszakokat szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta!

...

(3 soros-zárttükrös)
Hogyan is birtoklom a földi kincsem,
Ha hírem és magas rangom biz’ nincsen…
Hogyan is birtoklom a földi kincsem.
*

(Bokorrímes csokor)
Bizony benned mind ezeket föltalálom,
Mindaz mindenestől az én ideálom,
Örök hűség és a mélységes szeretet.

Benned bizony lelkem már réges-rég föllelte,
Nekem Te bármely kincsnél sokkal drágább vagy Te!
Már fölfedezett, hogy lennél jó és hű párom,
Kivel az életet, nagy szeretetben járom.

Te kedvesem, a fiam, meg a lányom
Vagytok nekem… az örök boldogságom.

Amikor meg rám nevet a két kis angyal
Lelkem rögvest elöntődig öröm dallal,
Mikor Te és a két kis angyal, rám nevet,
Én meg ismét, hosszan áldom a végzetet…

Vecsés, 2022. április 27. – Kustra Ferenc József – íródott: Dr. Kiss Rezső [1838-1915] „A Lia dalokból I.” c. versének átirataként.

...

Aranyban úszó
Fények, Balcsi hullámon…
Meditálás-csend.
*
Csak ülök a partodon és gyönyörködök benned,
Mélázok azon, hogy mi lenne velem nélküled…
A gondolatok szálldogálnak, de nincsen semmi mozdulat,
A gondolatok inspirálnak, de nem mozdul a hangulat!

Messzire lát a fény a nagy tónak a partján,
Magába zárt a csend, az önön, vallomásán.
Látom, hogy a Nap lassan igyekszik, hazamegy, lepihenni, lenyugszik,
Utolsó sugarai a pihenő arcomat, bíborral átfestik.

A tó mélyén látszik már az erősödő sötétség,
Az ég még nem fekete, de látható a szürkeség.
Az utolsó, táncoló fényeket nézem a hullámokon,
És várom, hogy az est, ebből valami szépséget kihozzon…

Látszik, hogy nem is vagyok egyedül, velem szemlélődik az alkonyat,
Látom, hogy vizsgálódik egyenként, nézegeti bíboros habokat.
A hallgatás, mint szörny, velem van, mozdulatlan merengést is letipor,
A víztükör is lassan sötétedik, már be is lepte a szürkés kór…

Alkonyba beburkolózva, magamban ültem a parti köveken,
Magamra öltöttem a bíborpalástom, csak magamra tekertem…
Rájöttem, hogy míg a hullámok közé süt még, be a fény,
A szívnek nincsen késő este, fényben élni van remény.
*
Már fényravatal
Készül, estet temetjük.
Hal, már nem ugrik.
*
Sok lélekvesztő
Lassan kikötőbe ér.
Köztük, matracok.
*
Már a Hold feljövőben és hoz magával tán’ mini dagályt,
És csak bízni lehet abban, hogy reggelre meghozza apályt.
A csend süket bilincsét a lemenő nap kiterítette,
Lehet, hogy a hallgatás a sírunk? Mi az éjjel szégyene?

Jó itt a parton, szúnyogokon kívül más nem zavar.
Ők is hangtompítót használnak, ez benne a csavar…
Itt ücsörögni, élvezni a mi tavunk közelségét,
A csend élménye, mint az is, hogy várni est szürkeségét…

Bízhatunk abban, hogy a reggel, jobb, új napot hoz nekünk…
A Balcsi a milyenk, új nappal meg, valamit kezdhetünk…

Vecsés, 2015. augusztus 30. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és senrjúban…

...

Napfényben van szívem, ó, Ida!
Napfényben van a szívem fala!
Napfény… vágylak, Ida,
Napfény… gyere Ida.
Napfényben van hiányom… Ida!

Te már lemondtál rólam Ida!
Te már közömbös vagy, ó, Ida!
Te már nem vágysz reám,
Te már nem nézel rám.
Te már végleg elmentél, Ida...

Érzés irántad, szívben Ida!
Érzés benned, felém… a nulla.
Érzés így elveszett,
Érzés így kiveszett.
Érzés-reménytelenség... bulla.

Vecsés, 2021. március 21. – Kustra Ferenc József- íródott; anaforás, romantikus búcsúzás LIMERIK csokorban.

...