Már ’848 –ban is…

(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
A hit, minden területen át kell, hogy hassa az életünket,
A hit az, mi szilárdan rögzíti a molyrágta életünket…
A hit, minden területen át kell, hogy hassa az életünket.

Ember! Nézz magadba, van-e lelkedben magyarsághoz tartozó érzet?
Ember! Magyar vagy, ha hiszel, légy erős, itthon nem ér utol a végzet!
Ember! Ne gyengülj el, a hit erőt ad, erősíti benned lényeget!

Ha templomba mész, vagy baráti társaságba, akkor is bizsereg a lelked?
Ha otthon egyedül játszol kutyáddal, apportírozod, bizsereg a lelked?
Ha sétálsz egyedül a fás ligetben, csendben jó levegőn, bizsereg a lelked?
Ha igen, akkor Te nagy magyar ember vagy, bizonyíték, hogy bizsereg a lelked!

(Anaforás, dupla belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Higgyünk, mert a hit lenyűgöző! Ettől érezzük, hogy magyarok vagyunk!
Higgyünk, mert a hit lenyűgöző! Ettől érezzük, hogy mi mit akarunk!
Higgyünk, mert a hit lenyűgöző! Ettől érezzük, hogy magyarok vagyunk!

A mi földünkre születtünk, hinni kell, hogy ide is tartozunk,
Már nyolcszáznegyvennyolcban is véres csatákban küzdtünk’, folyt harcunk!
Sorsunk, akkor nem fényesen alakult... túlerő eltaposott,
Sorsunk az óta más világban, valamelyest már javulódott!

(3 soros-zárttükrös)
Emberek! A Kárpátokon belül, legyünk a jövőben is egyek,
Hitünket kezeljük misszióként… hazából tapodtat, se megyek!
Emberek! A Kárpátokon belül, legyünk a jövőben is egyek.

Hitünk a pajzsunk, mi megvéd a láncos buzogánytól,
Higgyünk, és az összetart minket… egy szabadságharctól!
Magyarság belső érzése, a lélekben kell legyen bizsergősen,
Ezt el ne veszítsük, hogy élhessünk és boldoguljunk a jövőben!

Vecsés, 2021. március 15. – Kustra Ferenc - a történelmünkről…

...

Szél suhan lengetegen,
Réten…

Nap süt.
Árnyéktól elüt.
Napfény, elüt.
Lángcsóva kiüt.
Hőség leüt.
*

Sövény kiszáradóban,
Szinte alélóban.
Régen volt eső,
Nem elegendő.

Szemem mered,
Nézésem bennreked…
Benned-neked.
*

Süttetvén adtad,
Árnyék nem akad…

Széllel incselkedő
Nap lemenő.
Pillanat,
Izzadó akarat,
Élet… elhaladhat!

Vecsés, 2019. augusztus 8. – Kustra Ferenc József – Készült; septolet csokorban a nyárról.

...

Miért nem jössz már, mit?l félsz?
Mi kell még? Mire vársz oly rég?
Miért nem kell a segítség?
Fogd meg a kezem, mit adjak még a szívedért?

Mit tehetnék még, hisz már, rég mindenem a tiéd.
Miért nem látod ezt?
Miért nem nyitod ki a szemed?
Vedd már észre, csak te kellesz!

Els? voltam az életedben,
Most meg beállítottál a sorba, hogy én is csak reménykedjek.
Miért teszed ezt velem?
Miért vagyok csak egy játékszered?


Látom csak a bosszú vezérel ismét tégedet
Ki az ki elvesz t?lem, ki az ki miatt elfordítod a fejed?
Adtam mindent, amit csak tudok,
Te meg csak a hátadat mutogatod.


Oly sok a kérdés, hát miért nem válaszolsz?
Ha nem kellek már, ne ránts vissza folyton.
Engedj, értem ne lángolj,
Mert ennél még a pokol tüze is kevésbé fájó.



Hibás vagyok belátom, de hidd el nekem kedvesem,
Csak a boldogságodat kerestem.
Keresem most is, de ki az aki neked nálam többet ad?
Mutasd meg és fejemet hajtom el?tte majd.


Megköszönöm neki, mert megérdemled a legtöbbet,
Csak kérlek, ne sírva kelljen elmennem.
Melletted minden sokkal könnyebb,
Miattad még a reggeleim is sokkal szebbek.


Érted értelmet nyert, hogy felkeljek reggel,
Hát miért hagysz most cserben?
Ha szerinted én ezt érdemlem akkor súgd a fülembe,
Neked még ezt is elhiszem.

Mondj már valamit, mert megöl a sötétség csendje.
Ha nem vagyok elég,
Akkor lökj el, ne légy velem ennyire kemény.
Ennyi elég.

Ne kínozz tovább,
Mert lassan a várakozási id? lejár.
Olyan lassan bújtál belém, mint az els? hópehely egy téli estén,
De olyan gyorsan elmész, mint a zivatar nyár közepén.


Ne menj még el!
Ne hagyj magamra!
Vigyél magaddal!
Csak te vagy aki szívemben van.

Sebet ejtesz lelkemen,
Bele vésed nevedet.
Mondd, hát mit akarsz?
Vége van ma, holnap,tán jöv?re, mondd, meddig tart?


Meddig ejtesz fogva reménytelen várakozással?
Van még veled dolgom
valami ezt ordítja belülr?l,
De a távolság közöttünk csak egyre n?.

Látom a szépet,
A jót, mi volt, mi lehetne,
Látom benned azt is amit te csak keresel,
Hát vedd észre!

Be kell látnod neked is, hogy ez így nem mehet,
Csak mond már végre ki, hogy Menj el és vissza ne gyere!
Ne kínozz tovább azzal, hogy tartalékba elteszel.
Várok rád még, nem tudom meddig, de leszek.

Itt vagyok, akarlak, De látom téged ez nem izgat,
Akkor hazugság minden mi kett?nk közt elillant.
Hazugság minden, mit elképzeltem,
Hazug az összes szó és hazug az összes perc.

De legyen hát hazugság, gyötörjön fájdalom,
Csak akkor még utoljára adj egy hazug pillanatot.
Csak egyet és vége, többet nem látsz,
De a sok szép emlék akkor is örökre velünk száll.


Ég? szívem még mindig vár,
Fájó lelkem csak téged lát.
Eszem azt súgja: maradj még,
A szívem is azt mondja, hogy engem kérsz.

...

Megpihen a szív,
ha az est betér.
Hozzád simul lelkem,
hogy békém te légy.

Megpihen az agy.
Még a nap végén,
érezd jól magad,
amint hozzám érsz.

Így jut el a minden
hozzánk. Eljut vajon
Isten, eljutunk -e
mi is ?hozzá?

Megpihen a dal,
lágy esti benned
egy szó, egy hang.
Halld, hogy "belehalj!"

...

Megpihen a szív,
ha az est betér.
Hozzád simul lelkem,
hogy békém te légy.

Megpihen az agy.
Még a nap végén,
érezd jól magad,
amint hozzám érsz.

Így jut el a minden
hozzánk. Eljut vajon
Isten, eljutunk -e
mi is ?hozzá?

Megpihen a dal,
lágy esti benned
egy szó, egy hang.
Halld, hogy "belehalj!"

...

Mónika, azt kérted ne írjak többé szépet Néked, mert felejteni kívánod mindazt, mi történt Véled. Felejtem hát a szót, Szeretlek Téged, mert felidéz benned mindent, mi szép s jó volt Néked.

Mi Öröm, Boldogság, és Szerelem volt Néked, attól lett Életed bánatos, keser?, s magányos, végleg. Magányod feloldani készülök éppen, ha elfogadod, ismét Boldog lehetsz, Vélem.

Boldog, mert nem bírok magammal, ha meglátlak, nem bírom ki hiányod, mikor nem látlak. Hiányzol minden percben, s órában, miközben felemészt a tudat, nem lehetsz Enyém, csupán néhány órában.

Mikor magamhoz ölellek, egészen, érzem, ilyenkor lehetünk egymásé teljesen. Ilyenkor csak Mi ketten vagyunk, hisz szükséged van rám, mert kívánjuk egymást minden nap, s éjszakán.

Szeretném megadni mindazt, mi hiányzik Néked, hiányzik gyengéd, jóles? érintésem, ahogy igéz? pillantásod Nékem. Hiányzik a szó, mit Neked írok éppen, s hiányzol Te magad, ki vagy Nékem.

Izgalmas tested, percenként kívánom, ahogy izzik a leveg?, oly jó az, mint egy álom. Bolondulok, s Meg?rülök Érted, mert az vagy Te Nékem, mint a Gyermek, e Létnek.

Gondolat, mi megadja Nékem, s tovább érezzem forró érintésed. Felizgult testedr?l, ruháid, lassan letéptem, s ahogy megláttam gyönyör? melleid, a bájtól szinte teljesen betéptem.

Álltunk ott kettesben, ruhátlan, meztelen, lassan ölembe emeltelek, kívánva, esztelen. Szenvedéllyel, lassan rácsúsztál nedvesen, s közben haraptad nyakam, a mámortól kéjesen.

Szenvedély az, ahogy csókoltam füled s nyakad, miközben felfedeztem ruhától eddig rejtett titkodat. Hátadra fektettelek, hogy mit érzel, tovább fokozzam, s nyelvemmel, Mi Kincs Nékem, a gyönyörbe juttassam.

Fokozott izgalom, mi átjárta testünk, ahogy remegtél, attól még jobb lett a Szexünk. Elmentél többször is, mire nedves ajkad végleg megpihent, miközben lüktet? lelkem, melleid közt pihent.

Folyton kívánom, s vágyom izgalmas tested, kérlek, add meg, hogy beteljesüljön egyszer, végleg.

...