Félek ,hogy vége lesz, nem mondom,
de érzem szíved már mást ölel.
Föld voltál számomra,
de most már egy múló szerelem.

Egy forró perzsel? érzés mely itt él bennem,
félek, hogy kimondod vége.
S szívemet szilánkokra téped,
nem hittem volna,hogy megszeretlek.

Pedig csak egy flört voltál
s most egy szerelem, de
Érzem te már mást szeretsz
mást csókolsz s ölelsz.

De tudod, hogy megszerettelek,
két lánnyal vagy együtt
vele és velem,?t szereted
de mégis megcsalod velem.

Két éve jársz vele
csak változat voltam neked.
Rövidke flört,de mégis úgy érzem,
szeretlek,de csak játék voltam neked.

Ostoba flört voltál de mégis szerelem,
Nem hittem volna hogy ezt teszed velem.
összetörted szívemet,nagyot csalódtam benned,
De már kés? hisz vége
S el kell felednem téged örökre...

...

Szeress engem jóságos szíveddel,
Szeress tiszta, szépséges lelkeddel.
Simogass áldást hozó kezeddel,
Szédíts csak el, forró szerelmeddel.

Ölelj mindig kéjt súgó daloddal,
A h?séges játszi két karoddal,
Melyekkel magadhoz ölelsz engem.
Soha ne hagyj el, meg ne tedd velem.

Mindörökre szíved rabja legyek,
Leköt cseng? zenéje lelkednek.
Hevesen ölelj, szoríts magadhoz,
Szép, tartalmas életre hagyatkozz.

Rabja legyek örökre szívednek,
Ne taszíts el magadtól sohasem.
Vágyom érezni karcsú testedet,
Ugye? Gyermekünk Benned fogan meg.

...

1.

Csak a csend öleljen,
szélszaggatta szavaimat
míg újrateremtem,
hadd állhassak még a senki földjén,
ha már sárban a kehely
és szétöml? vérünk
lehet csak szégyentelen.

2.

Hol van a szentség, hova t?nt,
minek lélegzetében éltem?
Fuldoklik bennem a szerelem,
szégyen minden szavam, szégyen.

Farkasordító-fekete,
nyirkos és érdes vagy, magány!
Csillaggá-dermedt szívemen
táncolgass csak nagy árny.

3.

Éva, Éva,
hová hulltál?
Éva, Éva,
falevél.
Fölkap, elejt,
játszik veled,
néz az id?,
nevetgél.

4.

Kinyíltak a hóvirágok,
hová, hová kicsi lányok?

5.

De eljön majd egyszer a pillanat,
el, mint ez a havazás,
mikor a lidérces álomból
fölébredsz,
megáll benned
a mutató,
és felismered pupilládban
hóhéromat,
szemednek szörny? ideje lesz az,
fölötted a
hold baltafokán
megárad
és eláraszt mindent
a fény.

...

Bevezet?:

Ja...elveszett.....elveszett...


VERZE1:

Hazudhatom, hogy jelentéktelen számomra már,
Rímek mögé bújva, egy sötét alagútban az érzés ketrecbe zár,
Nem ereszt engem, mondd "Miért kellett ezt tenned velem?!"
Mit ártottam, hol rontottam el az egészet, ezt csak te érzed...
Próbáltam veled lenni, benned hinni, mindent megtenni érted,
Egy halovány képzet sugallta, "Ne engedd el, talán mégis érett".
Volt ki helyettem mérlegelt, "Mondd azt neki, hogy: Ég Veled"
De engem szinte semmilyen szinten nem érdekel, rajtam ki nevet...
Lenézhetnek ha akarnak, ellenállok a szavaknak, leperegnek rólam,
Szótlan csenddel t?röm, ha kell nekik is elbet?z?m, mit érzek én irántad,
Szívvel-lélekkel SZERETLEK, IMÁDLAK...meghalnék, ha kérnéd...
Szerelmem vallomásaként szolgál e rémkép, Nézd!...nálam nincsen mérték...
(1:11)


REFRÉN:

Elveszett ez a történet, nem értem miért történhetett...
Ez velem, mit tettem, mivel érdemeltem ki az egészet?!
Néha-napján próbálom eltaszítani, elfeledni a képet, mik
Felvillannak a félhomályból, a pillanatnak élek, hol Szerelmi mámor
Borítja lelkem,köd belepte fátyol, és kiutam nem találom e kirekesztett világból.
(1:35)


VERZE2:

Mondd! Miért vagy oly távol?! Miért félsz t?lem?
Szerelmem veled szemben hevesebben lángol, mint el?tte,
Amiben lehetett melletted álltam, akarva-akaratlan olyanná váltam,
Mit hihetetlennek találnak, "Mi a szándéka, ennek a srácnak?"
Intim a válasz, nincs mi ki támaszt, lassan magamba fordulok,
Egy meredek szakadék mélyére zuhanok, "Miért vagyok ilyen ostoba?"
Tudom elveszett utakon nem juthatok már, a szíved szférájába soha!
Párhuzamos jelenekben át, próbálom áthidalni az éjszakákat,
Ébren álmodom, titokban téged látlak! "Most mit csináljak?"
Ez az ösvény járhatatlan, íme pár procedúra, mi különben vár a katlan
Mi a n?i lélek vonásaira vet majd fényt, ezzel lehet sugall némi reményt.
Egyes személyeknek, miel?tt ama végtelen mélység fogságába esnek!


REFRÉN:

Elveszett ez a történet, nem értem miért történhetett...
Ez velem, mit tettem, mivel érdemeltem ki az egészet?!
Néha-napján próbálom eltaszítani, elfeledni a képet, mik
Felvillannak a félhomályból, a pillanatnak élek, hol Szerelmi mámor
Borítja lelkem,köd belepte fátyol, és kiutam nem találom e kirekesztett világból.


VERZE3:

Kezeim között tartom mára az eszközt, tévhitekbe ne ess, meg nem szöksz!
Nálam az adu... Számomra a n?i spiritusz nyitott könyv, nyitott kapu,
Nem kételyes a megoldás, kell hogy meglásd, akár végzetes rovások árán...
T?nik szembe, ki tanul a kárán, ki nem.... aláveted magad, vagy múlsz a végtelenbe.
Szimbolikusan szinonimákba foglalom, több módon kifejthetem, bárhogyan mondhatom,
Egy ?si kínai törvény, Feng-Shui megnevezésen az emberekben él!
Nemeket állít átellenben, jellemrajzot formál, szimplán szemlélteti b?vebben,
Hogy a férfi a koordinátor, a N? elvárja, ha nem találja elpártol, más irányba...
Utána mind hiába, bármit is teszel...a szemében ezentúl egy kommersz egyén leszel!


REFRÉN:

Elveszett ez a történet? Már értem miért történhetett...
Ez velem, mit tettem, mivel érdemeltem ki az egészet?!
Néha-napján próbáltam eltaszítani, elfeledni a képet, mik
Felvillantak a félhomályból, a pillanatnak élek, hol Szerelmi mámor
Borítja lelkem,köd belepte fátyol, s kiutam megtaláltam e kirekesztett világból.

...

VERZE 1:

Párhuzamos jelenek, hol egy színpadra szóló jelenet,
Játszódik kett?nk köztes tereken, merre jársz már? Mond meg te nekem.
Egy halovány jelképet keresve lelkem, azt súgja rejtélyes hangon:
Ordító ihletek törnek ki bel?lem, szállnak szabadon a szavakon túl,
Lelkem sötét forradalmat vív, hol széttép? szólamok színesítik világom,
Párhuzamos jeleneken át, ha kell minden gondolatban a királyfit játszom,
A törvényt áthágom, ha szükséges, EX egy ördögi önkéntes szerepet ölt,
Szintenként fordul a Föld velem, gallérom takarja arcom szüntelen
Vakít a napsugár, a fényt követem lassan a látóhatár már mögöttem,
Tovat?n? pillanatok peremén szél mossa könnyem, visszhangok köröttem,
Fülemben hallatszanak lágy kacagások, szememet igézik meg a látomások,
Felizzó süket vallomások nyugvásra várnak, hontalan vándora vagyok a világnak.

REFRÉN:

Párhuzamos jeleneken át, próbálom áthidalni az éjszakákat,
Ébren álmodom, titokban téged látlak!
Most mi tév? legyek, most mit csináljak?


VERZE 2:

Az a hely talán hol megtalálhat egy lány, csak hitvány talány,
Halványuló gondolataim fojtja el már a magány.
Bár, ha párhuzamos jeleneken át rád találok ma már,
Minden gondolatom ott megoszthatom veled,
?szinte leszek, én ?r szívedben, hol próbálom kedved,
Egek távlatába emelni, indulatos hangulatú mámort kelteni benned.
Felperzsel? szólamom remélem sosem felejted el.
Olvasva soraim szüntelen minden érzelem a magasba terel téged,
Papírra vetnék számtalan szebbnél-szebb emlék képet, de félek...
Bármit megtennék érted, a poklok-poklába is utánad szállnék,
Vigyázom rád ragyogó csillagom, a sötét éjszakákon át is álmodra találnék.

REFRÉN:

Párhuzamos jeleneken át, próbálom áthidalni az éjszakákat,
Ébren álmodom, titokban téged látlak!
Most mi tév? legyek, most mit csináljak?

...

Már igazán dühbe jövök
Szépséges kedvesem, miattad,
Hogy kerek ég és föld között
Nem lelek tárgyat, hasonlatnak.

Hiába, szó ide-oda,
Végtére is csak azt kell látnom,
Te vagy a legnagyobb csoda
Ezen a szép tündér világon.

Mint igazi mohamedán
Próféta szent könyvér?l tartja:
Te vagy el?ttem a Korán;
Minden szépségnek foglalatja.

Mi itt körültünk egyedül,
Külön-külön, megfoghatatlan:
Mint ellentét mind egyesül
Benned, csodálatos összhangban.

Szemedben, mely felém ragyog.
Együtt van éjfél és a h? dél.
Szebb vagy, mint mind az angyalok,
És csábitóbb az ördögöknél.

A vállad oly hideg, fehér,
Mint a sz?z hó a Kárpátokban.
És mégis gyújt, ha közel ér,
Perzsel, mint villám olthatatlan.

Bájad nem ismer éjt, napot.
Hatalma nincs rajtad sötétnek.
Sötétben is... ah, még csak ott!
Úgy sütsz, lobogsz, hogy majd elégek.

S az üdv izzó kohója, hol
A csók terem, mi b?vösb annál?
Az tüzesebb, mint a pokol,
És édesebb a menyországnál...!

...