Lét szilánkok… -Hétköznapi pszichológia…

A kihalt lélekben
Nagy a pusztaság, nincs remény.
Nincs többé életút?
*
A lélekreménység,
Ápolhatja, életösvényt.
Út, kietlen tájon…
*
A sivár pusztaság
Reménytelenül, csak semmi?
Átszelni kellene.
*
Szilánk van lélekben…
Helyes ösvényt, befútta szél?
Ez, filozófia…
*
Hervadt virágoknak
Már a nyoma… végleg eltűnt!
De port, nagyon fúj szél.
*
Kopár fák, kiégtek.
Egyedül lenni, semmiben…
Por és hamu hullik!
*
A lélek dolgai,
Maguk a tudattalanok.
Ha tudjuk, lélek mi…

Csak egyedül állni,
Nézni Ég és Föld egyesül.
Madársereg szabad!
*
Holdfény, arcot borít,
Lélekrétegek, árnyékban.
Bilincs a sötétség!
*
Előlem bujdosok!
Egyedül bóklászok… úton.
Lesem, árnyak táncát…
*
Síkit, magány-téboly…
Élet, csak bizarr karnevál…
Magány. Lélek. Semmi…
*
Démon, bennem paktál?
Mit keres, tökéletesben?
Úr… éj koronája!

Vecsés, 2015. szeptember 14. – Kustra Ferenc József – íródott HIAQ –ban. (Szótagszám = 6-8-6 Én fejlesztettem ki a haikuból.)

...

A búzamezők
Napjai már lejártak.
Pékek öröme.
*
Tűző napocska
Aranya kalászt érlelt.
Roppanó kenyér.
*
Boglyák glédában,
Nap még tüzes csókot oszt.
Árnyékban sincs hűs.
*
Bennem ég még tudat, hogy a nyár csók-gyújtó
Az árnyékba bújt estlepel meg felbujtó.
Utána futnék, hogy el ne menjen nyaram…
Most nem mehetek, elfeküdtem a nyakam…

Most is csak állok, érzem, lelkemből illanó vágyakat,
Próbálom élvezni körbeölelő napsugarakat.
Este is, az éj fekete leplébe takarózik az ég,
Szívemet vágyva, fájdalom feszíti, mikor lesz újra kék…
*
A bárányok már
Összebújtak, zord idő!
Eső kezd esni.
*
A mélyülő éj-kékbe sápadtan figyel a csillag-sereg,
Nem is hunyom le szemem, vigyázok, mert egy még eltekereg.
Hegyen, az átmelegedett sziklák, árnyékot már nem adnak,
Az ott lakó vaddisznók, bánatos röfögésre fakadnak.

Már a Nap is remegve, bánatosan, láthatáron lemenő,
Izzad is, látszik horizonton, hogy ott nagyon esik az eső.
Eső, rossz idő, köd és a viharok, mind jelzi, ez az elmúlás,
Kacagva támadó szélvihar, mit készít... puha-avar újulás.
*
Felharsan gerle
Hangja, erdei csendben.
Párját keresi.
*
Elgondolkoztam, hogy az ősznek is megvan a maga szépsége,
Halottak napja persze nem jó, ez azért lélek reménysége…
Távoli vihar hangjából hallom, hogy nem is kell sokat várni,
Szőlő is lassan beérik, szüret is lesz, csak neki kell állni…

A diónk is beérett, már lehet Kossuth-kiflit sütni,
Bízok, hogy az aranyló napsugarak fognak még sütni…
Lelkemben már zsongva dúdolgat az ősz éneke,
Pirosodik a „vecsési piros” szép nagy szeme.
*
A tiszta égbolt
Sötét egén, Hold suhan.
Halvány árnyékok.
*
Lesz még itt, hogy a szélvihar leveri a fák kabátját,
Meg beűzi nálunk is, a kutyaólba a lakóját.
Lesz, hogy a léptünk majd a harmatos fűben tocsog,
Éhes varjúsereg, meg szántásban trécsel, locsog.
*
Úti nyárfasor,
Mellette él dinnyeföld.
Már érett dinnyék.
*
Lehunyt szemmel látom szépséges, újuló őszi fényeket,
És ezzel azt hiszem, sikerült is megfogni a lényeget.
Túl a láthatáron hideg hajnal erre lép,
A réteken elterülő fűszőnyeg még szép.

Az erdőt kigombolja, lemezteleníti a szél,
Hallani, hogy két fuvallat-roham egymással beszél.
Bámész fellegek is munkába állnak, összeállnak,
Nem sajnálkoznak a fák által levetett kabátnak…
*
Kezdő szélvihar
Öreg drótkötélen ül.
Leesve, dühöng.
*
Hideg szelence
Lassan nyílik. Viharok.
Minden, köd-nedves.
*
Falevél hullik,
Felrepíti vadult szél.
Még, napfény szikra.

Vecsés, 2014. október 1. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és eredeti, Basó féle haikuban…

...

A pszichológus egyetemi végzettségű,
Igen tanult, igen okos, vizsgázott lelkű.
Könyvből megtanulta, ami a szerint, fontos.
Kérdés, hogy tudja-e, az élet csomópontos?

E tantárgyat én is tanultam, sőt vizsgáztam,
De igazából az életben iskoláztam.
Foglalkozások révén van sok tapasztalat,
És az, mi felgyülemlett bennem, sok év alatt.

Azt nem mondhatom én, hogy pszichológus vagyok,
De van pár lehetőség, hol tenni akarok.
Én tán, úgymond amatőr pszichológus vagyok,
Elnevezésem pszichológista, mit várok.

Vecsés, 1999. január 23. – Kustra Ferenc József

...

Magam sem tudom, mi a baj?

Aggódok, mert ez bennem fészkel…
Mért pont én? Nem érem föl ésszel!
Bennem dühöng nappal,
Még tegnapi nappal…
Látomásom van… kis reménnyel.

Éjjelem hunyorogva élem,
Lepedőráncot… bajnak vélem.
Ágyam még vetetlen,
És nem gyűrhetetlen.
Remények és vágy itt vannak vélem…

Nem is tudom miért aggódok,
Sejtelmeim előtt hajlongok.
Szívem biz’ úgy reszket,
Jó hallgatni csöndet…
Mi sarjad? Aggódok… asszonyok!

Vecsés, 2020. január 2. –Kustra Ferenc József– írtam: LIMERIK csokorban.

...

Sétáltunk, de besötétedett,
Így megfogdostam fenekedet!
Nem is ellenkeztél,
Magadévá tettél...
Összehangoltuk fenekeket.

Jaj-szók, a számból ki-kilógnak
Bennem, képzetek hiányolnak.
Jó lenne már kávé,
Legalább pótkávé...
Veled lenni... közelállónak.

Éjtengerbe bújni erdőbe,
A ruhád? Kiszedlek előre...
Csókolom a szádat,
De béka ugrálgat...
Futás... élvezet, süllyesztőbe.

Szél fútta régi csókok ízét,
Hozta, emlékek üzenetét...
Többször gondolok én,
Hogy elveszett remény!
Magamba-iszom rég emlékét.

Vecsés, 2018. augusztus 27. – Kustra Ferenc József – LIMERIK- ben erotikus jellegű csokor.

...

Jaj neked világnak,szép szín? szirma,
Keservesen sírsz majd,
Szomorúan elhervadsz.
Csalódol bennem,
Szerelmed vágyában,
Szótlanul t?rsz majd,
Ugye nem hitted volna?
Két szemem, már két szemednek,
Útját hiába keresi,
Csalódás, csalódást szül,
S a szívem mindent , mindent elveszít.

...