Vajh, vízióm van megint…?

A napkelte reggelre aranyfény kaftánt vett,
Ma is lesz egy új, tán' szép nap, de nem mindegy, hogy milyen.
Lesz szeretet és jólét is, de az bizony kicsinyen?
Megváltásunk… bűneinkből eredeztetett.

Telihold is ment aludni a fátyol-felhős égről,
Enni már nem kapunk lassan, csak tápos-zaftos semmisét,
Már a pap sem vigasztal, fásultan celebrálja misét.
Az ember lelke bizsereg a sok szép népmesétől.

Emberek! Vásároljunk be, legyen otthon, falazó homok,
Legyen sokféle szaloncukor, mert jövőre is lesz karácsony,
Meg legyen száraz kenyér, penésztelen, ez tanácsom, farácson.
Meg talán legyen sok gyolcskendő, vizes, ha izzad a homlok…

Majd ha megyünk nem hátszéllel, de szembe… jól összekapaszkodunk.
Ha minden rosszul sül el, akkor még megfagyhatunk a melegben,
De az biztos, hogy gyorsan kihűlhetünk, fájó szeretetlenben.
Ha nem akar mindenki arra menni, jól összeakaszkodunk!

A nap meg csak virít az aranyfény kaftánjában
Csak nálunk nem változott semmi sem, mert halljuk a mesét,
Főleg modernt erőltetik, benne a nekünk semmisét.
De reggel rácsodálva nézi, van ő már másban…

A szépséges-szép hajnalfényre, legott ideér az est-ború…
Nem vagyok és semmi.
Nem vagyok én senki!
Elrohant a nappal, elfutott, de… ezért, nem vagyok szomorú…

Érzem, hogy előírva a lépésemben a szent tánc nekem,
Gondoltam is, hogy ez a rituálé meg minek nekem?
Csak botladoztam meg toporogtam, és volt hányingerem!
Nem születtem buddhista szerzetesnek, nem is használt nekem…

Íme és lám, a mai nap sem különb, ilyen az emberi lét!
Pedig én is láttam, az aranyfény kaftán igen jót ígért,
De abból csak annyi jutott, amennyit a hajnal is megért…
Semmi nem változik, tömeg meg boldogan éli a semmisét!

Vecsés, 2014. december 21. - Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

...

a maradéktalan helytállásról…

Néma az erőd
Nem lehet falát törni!
Harcos tömegek…
*
Strázsa mindenhol!
Várfal betörhetetlen!
Roham-enyhülés.
*
Nagy esők voltak,
Várárok is kiöntött.
Páncélban úszni?
*
Ló, lenyilazva!
Lovas meg nem gyalogos.
Ő is kap nyílból!
*
Támadók bizony,
Vehemenciát ejtik…
Gondolkoztató!
*
Sötét éjszakán
Rohamozók eltűntek.
Hazaszeretet!

Vecsés, 2020. november 23. – Kustra Ferenc József – íródott a hazaszeretetről, a fel nem adásról, senrjú csokorban.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

Rövid, néhány nap alatt, csak úgy, az osztag a felére fogyott…
Utána hirtelen, ez a tendencia, elhalt, lehorgonyzott.
Thélis volt az, aki a fáradt emberekben tartotta a lelket,
És a sokk ellenére beléjük töltött egy kis „lázas” jókedvet.

Egy reggel a Meaux mellett egy pilóta bizonytalan keze
Vezette gép vágódott az út menti töltésnek, bele a földbe.
A kerekek összetörtek, a motor egészen a földig ért le.

Ez, a nap ébredésének a pillanata volt,
Amikor az éjszaka szelíd árnyain látszott,
Hogy a hajnal, hasadó fényével találkozott.

A leges-legmélyebb csend zárta körül a láthatatlan ösvényt,
Melyet a landoló repülő kevert, mint láthatatlan örvényt…

A hátsó fülkéből nagy nehezen, Marbot szállt ki,
Vállából fecskendezett vére, vékony sugárnyi…

Görnyedten, lassan a gép elejéhez csoszogott,
Ahol nem régen a kapitány sisakja látszott…
A lába megroggyant, ájultan a földre bukott.

Múlt az idő és Thélis eszmélve látta a növekvő fény hátterét,
Aztán megérezte, hogy a kormánykerék összeroncsolta a mellét,
Közben elkápráztatva nézte kelő nap sugarainak szépségét…

Gépiesen lefejtette magáról a vastag bundát,
Majd lecsúszott… amíg lába érintette a föld porát…
Halotti csend uralkodott mezők felett…
Thélis kapaszkodva felegyenesedett.

A mezők, hallgatagon elterülő csendje vonzotta,
Semmit sem értett, üres volt… nem volt semmi gondolata.
A hajnal friss levegőjében megfeszültek az izmai,
De önálló életet éltek a súlytalan végtagjai.
Már teljesen elvesztette a teste fölött az uralmát,
Csodálkozva nézte a karjai inga-szerű mozgását…
Bal oldalából langyos forrás csörgedezett,
De ezt nem tudta, ilyet ő már nem érzékelt…

Az volt az érzése, mintha régen sétálna a mezőkön…
Holott a friss napfényben, már régen elvágódott a földön…
Szomjas volt… beleharapott a harmatosan zsíros fűbe,
Még megpróbált fel is állni, de csak úgy maradt félig ülve.
Azután a hátára dőlt, mellén keresztbe tett karokkal,
Sebéből egyre gyorsabban kifolyt a vére… patakokkal.

A kapitány, még élve hullt a halál szelíden ölelő karjaiba…
Az aranyszínűre váltó napfény, a sugaraival beborította…

Vecsés, 2015. augusztus 17. –Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

A Nagy Háborúban megtörtént eseményekről…

A repülősök a köd ellenére, parancsot kaptak felderítésre…
A zászlós, könyörögve nézett a kapitányra, de nem ment bevetésre.
Most Thélis még nem tartotta alkalmasnak ilyen időben repülésre.

Bevetésen, Neuville volt a pilóta, Berthier meg a társa.
A pilóta két éve volt már a repülő osztag oszlopos tagja.
Bevetések előtt izgatott volt, mint szülésnél a bába,
De soha sem közelítette meg a halál gondolata.

A német lövészárkok fölé értek, a köd és a föld között,
Egy sötétes, folyosó-szerű nyilasban, az ellenség fölött.
A gép, teljes sebességgel, csak belevetette magát,
Német gyalogosok csak nézték a távolodó farkát.
Olyan közel voltak a földhöz, hogy látták a lövészárkok belsejét,
És teljesen ki lehetett venni az árok-mellvédek reliefjét.

Legfeljebb tizenöt méter, gondolta Neuville, összeszorított foggal,
Bizonyára lőnek is ránk, meg talán ordítanak nekünk, teli torokkal.
A gyakorlott pilóta keze, azonban erősen fogta a kormányt,
A gép így határozottan tört előre, keverve a köd-állományt.

A pilóta még nem félt ajkát bevonta... köd ízetlen nedvessége,
Az ellenzőt is belepte a köd, vastag, harmatszerű sűrűsége.
A szél dühödten korbácsolta szabadon hagyott homlokát,
A gép meg maga előtt, csak hajtotta-tolta a köd falát.

Neuville, előkelő származása okán, nem akart lövészárokba menni,
Így ajánlották, bár nagyon veszélyes, de ha tetszik, próbáljon meg pilóta lenni.
Küzdelem tombolt az akaratereje és gyávasága között... Nem látta senki…

Ujjaival görcsösen markolta a magassági kormányt,
És a lövészárkok rendszere fölött, tartotta az irányt
Ahogy közeledtek a célhelyhez, a köd csak erősödött,
És csak alig látszott a lövészárkok rajza a föld fölött...

Berthier is izgult, egészen másért, bár már ő is két éve szolgált,
Félt, mint mindig, ha úgy vélte, hogy nem tudja ellátni a szolgálatát.

Végig repülték a frontot, Soissons és Reims között,
De végül is nem láttak semmi jelentőst sem, köd mögött.
Így Berthier az ujjával, hazafelé irányt bökött.

A repülőtéren Thélis kapitány, fel és alá járkált hosszan,
Jean zászlós is ott várta a gépet, izgultak... egyre csak jobban.
A Veste felől, a ködvattától tompítva, mormogás hallatszott,
De a zászlós nem tudtam megkülönböztetni, szél fújt, vagy mást hallott.

A kétfedelű, hirtelen vált ki, megjelent a ködből,
Neuville mesterien tette le a széles ívből.
A hangárhoz gurult, a pilóta a kabinjából kiszállt.
Berthier meg mozdulatlanul ült tovább, semmit sem csinált.

A kapitány odament, megrázta, de a keze leesett…
Berthier egyenruhája a bal válla alatt volt tépett…
Rögtön kórházba bevitték, de útközben már nem lélegzett…

Neuville nem tudta megmondani, rájuk lőttek-e,
A motor és a szélzúgásba, ő nem hallott semmit se…

Vecsés, 2015. július 27. – Kustra Ferenc József- Joseph Kessel: „A repülőtiszt” c. regénye ihletésével írtam.

...

Hétköznapi pszichológia…

Választ keresel?
Megleled, ha igyekszel,
Saját utadon.
*
Okos az ember,
Bölcsességgel szívében.
Döntés mindig kell.
*
Vágyak szívedben,
Mik vezetnek életben?
Sok nem teljesül.
*
Imához térdelsz,
És benne Istent kérlelsz…
De Te mit teszel?
*
A remény éled,
Tétovácskán felébred;
Megy tovább élet.
*
Szemeddel is láss!
Mert szíved, bizonytalan,
Döntése téves?
*
Fuldokló sóhaj
A végzetek porában;
Már nincs új óhaj.
*
A sötétkamra
Kiolt a végtelenből,
Az üdvösségből…
*
Mikor minden rossz,
Te legyél más, ne légy rossz!
Mássz ki… gödörből!
*
Egy jó barátnak
Soha ne fordíts hátat,
Mert nem tudhatod...
*
Ha süt rád a Nap
Akkor Te légy boldogabb,
Hithű borúsként.
*
Vágy villamosa
Néha bizony, kisiklik;
Tedd újra sínre…
*
Az észjárásod
Legyen gyors és furfangos,
Lész’ eredményes.
*
Ha sarkallnak az
Érzelmek, tévúton vagy!
Élet, úgy marad!
*
Dönteni pedig
Mindig muszáj, de hogyan?
Élet elrontás?
*
A fájó döntés
Is döntés. Meghozandó!
Élet kegyetlen…
*
Minden döntésed
Először gondold végig.
Helyes döntés jó!
*
A döntéseknél
Összes körülményt vizsgáld.
Ne üsd ki magad.
*
Ha halogatod
Döntést, becsapod magad.
Légy ön őszinte!
*
Nagy döntésekkel ’Bölcsességről’…
Választ keresel?
Megleled, ha igyekszel,
Saját utadon.
*
Okos az ember,
Bölcsességgel szívében.
Döntés mindig kell.
*
Vágyak szívedben,
Mik vezetnek életben?
Sok nem teljesül.
*
Imához térdelsz,
És benne Istent kérlelsz…
De Te mit teszel?
*
A remény éled,
Tétovácskán felébred;
Megy tovább élet.
*
Szemeddel is láss!
Mert szíved, bizonytalan,
Döntése téves?
*
Fuldokló sóhaj
A végzetek porában;
Már nincs új óhaj.
*
A sötétkamra
Kiolt a végtelenből,
Az üdvösségből…
*
Mikor minden rossz,
Te legyél más, ne légy rossz!
Mássz ki… gödörből!
*
Egy jó barátnak
Soha ne fordíts hátat,
Mert nem tudhatod...
*
Ha süt rád a Nap
Akkor Te légy boldogabb,
Hithű borúsként.
*
Vágy villamosa
Néha bizony, kisiklik;
Tedd újra sínre…
*
Az észjárásod
Legyen gyors és furfangos,
Lész’ eredményes.
*
Ha sarkallnak az
Érzelmek, tévúton vagy!
Élet, úgy marad!
*
Dönteni pedig
Mindig muszáj, de hogyan?
Élet elrontás?
*
A fájó döntés
Is döntés. Meghozandó!
Élet kegyetlen…
*
Minden döntésed
Először gondold végig.
Helyes döntés jó!
*
A döntéseknél
Összes körülményt vizsgáld.
Ne üsd ki magad.
*
Ha halogatod
Döntést, becsapod magad.
Légy ön őszinte!
*
Nagy döntésekkel
Irányítod életed!
Sorsod kovácsold.
*
Bíz’ jó a döntés,
Ha a jövőd, így jobb lesz.
Eredményfüggő!
*
Az okos döntés,
Ha attól boldog leszel…
Élet végéig.
*
Ha használod az
Intuíciót, bölcs vagy!
Ész és megérzés!
*
A bölcsesség a
Mindig jó döntés vége!
Ezt az utat járd!

Vecsés, 2013. október 11. –Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.

...

Üres a szívem, sokszor irgalmatlanul becsapattam,
Pedig az Isten látja lelkem, én mindig jót akartam.
Ilyen genyó volt a saját sorsom, pedig épp’ ilyet nem akartam,
Harcoltam is ellene vadul, de csak az lett… fejemet vakartam.

(3 soros-zárttükrös)
A vég, „öreges élet”, maga a halálfutás,
Tetszik vagy sem ez öregségi azonosulás…
A vég, „öreges élet”, maga a halálfutás.

(Anaforás, önrímes)
Az élet, örök bizonytalanság, álljak meg vagy fussak tovább?
Álljak meg? De, ott utol is ér… vagy fussak én, előre tovább…
Az élet, örök bizonytalanság, álljak meg vagy fussak tovább?

Sokszor mondták nekem okosok, hogy éljek okosan,
De most akkor mi okból élek tovább… megaszottan…
Sokszor mondták nekem okosok, hogy éljek okosan.

Megtört az élet, vég-aszottra megöregedve lettem,
Mint aszalt szilva kint, polcon élem öreges életem.
Aszottság a szilvánál további eltartást szolgálja,
Nálam azt, mit? Úgyis nemsokára lesz: alá szolgálja…

(Senrjú)
Sok becsapatás,
Ámítás, nagy átverés.
Ez volt sorsomban!
*
(Senrjon)
Érdekes, nem is érzem,
Hogy öregszem… látom tükörben.
Látva, mit higgyek?
*
(HIAKU)
Még harangozáskor
Erősen dobban a szívem.
Múltat köszörülném…
*
(Septolet)
Átvertek,
Levertek,
Beköptek legyek.

Fájón elmúló évek,
Régi tévedések,
Használhatatlan elmélkedések...
Kárhoztató tűzbe, elégek!

Vecsés, 2020. szeptember 11. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

...