(3 soros-zárttükrös)
Kacagva lengedez az őszeleji szellő,
Bár tán' jól tudja, még nem a legerősebb ő…
Kacagva lengedez az őszeleji szellő.
*
(Senrjon)
Kis szellőnek nincs hangja,
Ha lesz, vágyik, nagyon mutassa.
Eljő ideje!
*
(10 szavas)
Felhők nem nyári koszorúban vannak,
Őszre vastagodnak és torlódva tolakszanak.
*
(15 szavas, 6 sorban)
Szívem kalapál,
Közeledik ősz…
Maradjál.
Szívem pumpálja véremet,
Teljesen kitölti ereimet,
Ezzel erősíti a lényemet.
*
(Senrjú csokor)
Fák között sunnyog
És közelít új őszünk.
Lesz avargyártás.
*
A kopaszodó
Ágak közt morog a szél.
Ködöt utálja.
*
Ködgomolyban éj
Vaksizik sötétjével.
Pirkadat-homály.
*
Besárgult levél,
Amorf ködből márványfal.
Valahol varjak…
*
Csermely partokon,
Meztelen fák és bokrok.
Ruhájuk, lehullt…
*
A hűvös betört,
Sajátos, halk suhogás.
Kecses pörgések.
*
Sok levél járja
Örült, zuhanó táncát.
Szél csúszdán csúsznak.
*
Rozsdabarnás az
Út, mi levezet völgybe.
Puha az avar.
*
Az ázott fákról,
Hullanak a levelek.
Már nem zizegnek.
*
Csendesen pergő
Ázott levél, lehullik.
Leesés, csendes.
*
Lyukas ereszből
Kopognak esőcseppek…
Reménytelenség.
*
Vízcsepp simogat
Szemerkélő esőben.
Ernyő, beázik.
*
Balladát zengő
Hideg közeleg, fájón.
Meleg eső nincs.
*
Fákon a szilva,
Már felvette a hamvát.
Eső nem mossa.
*
Sárban kalucsni,
Segít kerülni, ázást.
Eső is hideg.
*
De jó, már nem is kell kis-gatyában járni, úgyis mindig bajosan kilógott
Belőle a zsebem, így aztán a papírzsepit oda bizony nem tehettem.
Most már majd, rendesnek mondott nadrágból nem lesz olyan, hogy kilógott
A zseb belem, így nagy gondom megoldódik, zsepit oda tehetem.

Vecsés, 2021. augusztus 20. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában és senrjú csokorban.

...

Nehéz nap után, lassan, de biztosan leszáll az éj,
Aki álmos, annál bizony csukódik mind a szemhéj.

Gyere csak, most megmutatom, mit tegyél, hogyan lépd át,
Saját árnyékodat és magadat, igazán add át.
Fogj egy lúdtollat és azt frissen hegyezd,
Papírra firkálsz, gondolatod keleszd.

Hangok tompa zöreje a tollhegysercegés,
Ami van olyan szép, mint fában szúpercegés…
Türelmed is legyen, de nagy az időpergés.

Az sem olyan rossz, ha a lélekhúrok magukat tépik,
Alakuló gondolatok, saját magukat túllépik…
Papíron, meg zörögve állnak a betűk, tinta fénylik.

A tollhegyen, sokféle gondolat dörmög,
Hogy tenta mit írjon, beleszól az ördög.
Az igazi poétadal, ha, tenta vérzik,
Miközben a lélekhúrok magukat tépik.

Az utcáról beszűrődik tompa hangok zöreje,
Nagy, óriási és ismert, mint az őskor nagy lénye.

Tele van a papírom elmosódott tintapacákkal,
A lelkem meg ki-írnivaló gondolat sokasággal…
Közben papírt teleírom, nagy-nagy fájdalom sorokkal.

A papíron zord szavakkal elégek.
Lelkemben szabadon szállok az égnek…
Lelkemben jó ének nem állt be féknek.

Mint fáradt kövek, csak koppannak a papíron gondolataim,
Lecsukott szemhéjamon átszűrődnek az én saját eszméim…
Ujjaim fáradtan fogják a tollam, hétköznapok estéin.

Nem hallom már a hangomat, nagyon elmosódtak,
Szeme lecsukódóban, erősödnek ágy vágyak…
Betűk is összevesznek, tinta-sarat nem állnak.

Vecsés, 2015. október 23.- Kustra Ferenc József

...

Versben és HIAQ –ban meditált a szerzőpáros…

Gyermekkoromban sokat voltam alföldi tanyákon,
Azóta, hogy lássam, erre gondolok nagyon vágyón.

Úgy volt az, ahogy volt,
Kinn a tanyán réges régen,
Ma más ott az élet.
*
Engem megtanítottak, hogyan kell a gémet leengedni,
Vízben a vödröt, milyen technikával kell teletölteni…
Majd, mint gyenge kisfiúnak, hogyan kell a vödröt felhúzni!

Gémeskút helyett már,
A víz, vezetéken folyik,
Embert csak úgy itat.
*
Azt az ízletes vizet az óta sem feledem,
Most is szívesen innám… tudom, jobb ha, felejtem…
És bizony, minden tanyán így volt, visszaemlékszem.

Az íze egész más,
Tán még a színe se olyan,
De inni mégis kell!
*
A betyárvilágban a nép védte a saját fajtáját,
Gémmel és vödörrel üzente meg a buját és baját.
Ha zsandárok keveredtek oda, azt is jelezték,
Betyárok megpucoltak... Segítséget, nem feledték.

Szomszédok, ha baj van,
Telefonon hívnak: gyere!
Segítség perce ez.
*
Kútágasok egészséges fából voltak,
Azok ottan, le, sohasem, nem szakadtak.
Nehéz favödör rendesen ki volt egyensúlyozva,
Se le, sem fölfelé nem szakadt le az ember karja.

Ember keze gépet,
Nem földi szépséget, kezel.
Így lesz természetőr.
*
A kút mellett mindenhol volt egy méretes itatóvályú,
Ebből itatták az állatokat... biz' nem másodosztályú.
Hajnalpirkadatkor, már valaki ment is vizet húzni,
Tudták, hogy az állatokat nem lehet kiszomjaztatni.

Ennyi a gép, hiszed?
Állatoknak önitató
Szolgálja a vizet.
*
A nyári hőségben vályút, többször is „meghúzták”,
De a kútágas, nem nyikorgott, mikor felhúzták.
Tudta dolgát, gazdák állatot vele itatták.

S talán a házak se
Oly’ szép takarosak, mint rég,
Technika romba dönt...
*
Az óta volt, hogy jártam régi, ismert tanya felé,
Szemem a régi kedves helyet, oly’ kevéssé lelé.
Volt, ahol a ház már csak, egy kis romhalmaz volt…
És volt, ahol a gémeskútnak nyoma nem volt.

De a tiszteletet
Nem ölheti meg masina
Ez így van jól, ma is.
*
Modern világban már hagyják elveszni, mint azt, ami régi…
Én azért emlékezek... jó egy kicsit visszaemlékezni...

Vecsés, 2011. június 29. – Mórahalom, 2018. január 16. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a HIAQ –kat, szerző-, és poétatársam Farkas Tekla. A HIAQ csokor címe: ”Modern tanya”.

...

Régen megtaláltam(?) én az életutam és elvesztettem…
Az óta bizony, karon fogott kóborlás az én kedvesem…
Így már nekem, régen a sakkozás vele, a lételemem…

Még fut bennem a heves véráram,
A testem a saját életgyáram!
Ha sakkpartinak nézem, ez a csúcsjátszma,
De a kérdés, hogy ki lesz a győztes máma?
A halál nagy sakkjátékos, nagyon csontos újakkal,
Mindent lever, partit nyer az aktuális bábukkal.

Előszobámban vagy egy majdnem vakult tükör!
Abba nézegetem, hogy én vagyok az örök?
Megöregedtem és már meg is bolondultam?
A halált hagyom én nyerni, csak… úgy játszottam?
*
Nagyon nagy játékos,
A csontos ujjú! Parádés.
Leveri parasztot!
Ha megszólal, mondja, hogy sekk!
Válaszolok, én nem megyek!
*
Ez a zörgő, engem, nyikhajnak néz, folyvást sekket ad…
Királynőm sem győz menekülni, ez valós hadd-el-hadd…
Nekem meg állkapocs odaszól, ebből mássz ki magad!
*
Nem kapkod a táblán,
Ő az úr, ezen a pályán.
Egykedvű és csak üt!
Csontos kezű, sohse kapkod.
Kaszát, hiába markolod!
*
Vajh, én már dögrováson vagyok? A királynőm lesz, aki ment... meg?
A csont pofa, nevetve sakkból kilépett… kaszás keze remeg?
Óh, Uram adj erőt! Komolyan gondolja, mint téli fergeteg?
*
Volt biz’, hogy majdnem matt!
Szép felszálló por a fénybe,
Tekintetem, messze.
Ez meg csak nézi a táblát,
Kopogtatja, csontos sarkát.
*
Csontos újakkal értékeli helyzetet, állát simítja,
Ízület régen nincsen, így a csontok csak kopognak rajta.
Futót fogta és ez jó, mert akkor én nyerek.
Ő csak intett így én már mozdulni sem merek.

Megáll az ész, hogy folyvást vesztésre én állok,
De küzdők és ennek sekkre, nem gazsulálok.
Nem fárad, elmélkedik, dolgozik... mattot adhasson, rendesen.
Én alig bírom tartani magamat, győzelemre éhesen.

Régen, olyan nagy balgán gondoltam, okos vagyok,
Mint egy új csillag, glóriaként fennen ragyogok,
De közben a saját hamumba omlottam… szét tiprott napok…
Mint egy szibériai, levél nélküli fa, olyan vagyok.
*
Csontos, árad-apad.
Patak legyőzi a sziklát!
Én nem vagyok patak…
Szépek a csillagok, nézem.
Még hadd lássam! Én ezt kérem.
*
Rángatja a szerencsétlen lovat, az csak nyerít!
Ha én mernék, akkor rászólnék: azt a mindenit!
Folyvást mosolyognak a kiálló pofacsontjai,
Rám merednek közben, fixíroznak szemüregei.
Bölcsen, megfontoltan játszik, igen idegőrlőn.
Ha akar valamit, akkor rám néz, felül lévőn.

Ha megindul, akkor táblán bábu pusztaság lesz,
Ilyen a talárokkal értünk meg… Te nem kelessz…
Küzdők én, már csak nem hagyom el enyészetnek, magamat,
Hatvanhét évesen nem hagyom elveszni a partimat!

Elkorhadt bútorok, már rég elavultak,
Szétesnek, az enyészetben széthullanak.
Éjjel csattognak majd a denevérszárnyak,
Ők is úgy néznek ki, mint ezen csontvázak.
Remélem, velük nem kell éjjel sakkoznom,
Öregszem, kell már éjjel kicsit aludnom…

Életemben, folyton-folyvást, mentem előre,
Igyekeztem, hogy feljussak a hegytetőmre.
De állandóan abba helyzetbe kerültem,
Hogy soha, saját hegytetőmre fel nem értem.
*
A játszma kétséges!
Mosolyog, és magabiztos.
Van vesztenivalóm!
Jól sakkozni és csak nyerni!
Mattot… végül kap mindenki…

Vecsés, 2015. április 9. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és TANQ –ban…

...

Levélnyoszolyán az aranylevél leesve már sárga,
Éjjel, hold ezüstszínű tallérjaira, nagyon vágyva
Várják a reggelt és akkor eljön, végül is mit kérnek,
Ami persze mindegy… már nem hintáznak más falevélnek.

A napból még zúdulnak a nyári, elkésett fényjelek…
Már sok-sok árnyék jövőjét vesztve csak lassan ténfereg.
Persze csak tétován simogat már őszies napsugár,
Lehet, hogy ez évszak-megváltó, hideg téli fényjel már?

Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent,
Nincs reggeli madárcsivitelés. Konstatálom nincsent!
Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent.

A közelgő tél… elő dísze
A növények szép őszi színe…
A közelgő tél, elő dísze.

Ahogy nézem, hosszasan ez bizony az őszi varázs,
Mert a sok vöröses falevél olyan, mint a parázs…
Esti szellő, hűvösödő estbe torkollik,
Éj sötétje reggel és este jól kinyúlik.

Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat,
Lángja már nincsen, de még mutat némi kis parazsat...
Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat.

Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és 3 soros-zárttükrös -ben.

...

A monumentális homoksivatagról… monumentális haiku és senrjú csokorban

Homoksivatag,
Éhség, aszály és halál.
Félelem éled.
*
Itt kirándulni?
Ez nagy tévedés lehet.
Utolsó lehet…
*
Téves felmérés.
Nem turista útvonal.
Lassú, kínos vég…
*
Itt nincs nagymenő.
Túlélők, temetettek.
Nyertesek: haza!
*
Sivatag. Homok.
Üst nincs. Purgatórium.
Ez kegyelmetlen!
*
Sivatag maga
A perzselő pusztaság.
Élő pokol vár.
*
Ott kirándulni
Víz és élelem nélkül?
Ez vég kezdete.
*
A homoktenger
Hullámzó! Éles árnyék.
Dűnék és völgyek.
*
Végtelen bucka,
Tenger, perzselő hőség.
Félelem támad.
*
Délben a hőség
Izzik! Halálos, szép táj.
Szomjhalál kerget.
*
Szolgáljanak a
Lábaink minden úton.
Veszély ne legyen.
*
Rémülethelyzet!
Skorpiók is elbújnak.
Árnyék itt nincsen.
*
Forróság ölel,
Utolsó csókot adja…
Nedvet mind kiszív.
*
Sivatag; égő,
Tűzköpő földi pokol.
Nincs feloldozás!
*
Leszálló sugár
A napból kegyelmet hoz.
A létvánszorgás!
*
Térd rogyadozik.
Agy olvad, már nem tiszta.
Felfogni nehéz.
*
A legnyomasztóbb
Félelem, a pusztulás.
Víz, élelem, hő!
*
Egy kis kavicsot
Szopogatni, legyen nyál.
Vég ólálkodik.
*
Minden perzselő!
Pánikvágy, menekülés!
Ezt leküzdeni.
*
Ahogy süt a nap
A senki földje fölött…
Árnyék: ötven fok!
*
A láb feldagad.
Eső tán csak lélekben.
Mosoly: halálarc…
*
Hideg csillagok,
Éjjeli hűvös menet.
Mély alvás úgysincs.
*
Nappalok heve.
Éj, dermesztő hidege.
Sötét vacogás.
*
A kétely magja
Is felüti a fejét.
Homok és homok…
*
Szikrázik a csönd,
Meleg szellő sem rezdül.
Finom por… lebeg.
*
Cserepes ajak,
Gyulladt és vörös szemhéj.
Napfény belemar.
*
Élet jele is
Elbújik, tikkadt világ!
Néha egy kígyó.
*
Csak homokszemcsék.
Sivatagi nap perzsel.
Élve aszalás.
*
Itt semmi sincsen,
Több napi járásra sem.
Homok folyamok.
*
Még menetelés.
Isten tudja, mi jön még.
Ima itt segít?
*
Elkeseredett
Lépdelés semmi felé.
Végtelen órák.
*
Az ingerültség
Térdre löki a vándort.
Térdre, imához!
*
Erőt bénító
Napsütés. Forr a homok!
Ez szimfónia…
*
Halál az intő!
Ujjai fölmerednek!
Még nincs itt idő…
*
Hőség szipolyoz,
Erőt, agyat és lelket.
Testet aszalja.
*
Elcsigázottság,
Ideg gátolja alvást.
Kimerülés jő.
*
Abroncs szorítja
Koponyát, mint hordó bort.
Porcika sajog.
*
Tűző napsugár.
Rendezetlen gondolat.
Hő-tőr döfése.
*
A lábduzzadás
Lett az első biztos jel.
Halál hírnöke.
*
Fejet szaggatja
Hőség, lelket letipor.
Banánérlelő.
*
Sült kígyó szelet.
Nyúzva, sütve megmentőnk.
Kígyó vadász él!
*
Utolsó órán
Hálás lennék életért.
Tisztán csengene.
*
Utolsó percen
Lélek csendje kongana…
Szél üzenete…
*
Nincs víz, csak megyünk.
Állat és élelem nincs.
Megúszni? Csoda…
*
Homokviharban
Nem voltunk, az elkerült.
Homoklélegzés.
*
Merengő homok.
Dombok folyvást mozognak.
Süketítő csönd!
*
Az éjjel hideg,
Fáradtság, idegesség.
Éhség mar lelket.
*
Hamis hajnali
Derengés, rettegtető.
Tán utolsó nap…
*
A reggeli nap
Oszlatja a hideget.
Ekkor jótékony.
*
Itt nincs olyan,
Hogy megadjuk magunkat!
Az a vég vége!
*
Elöl valami lesz?
Lesz a homokon kívül…
Út vége lesz-e?
*
Folt, formát ölthet,
Remény bizonyosság lesz.
Fák, víz, oázis!
*
A csodás, hűs víz
Hívogatón csillogott.
Életfolyadék.
*
Fekve szürcsöltük,
Lefetyeltük, mint állat.
Elsősegélyhely!
*
Négy és félnapi
Küzdelem, keservmenet.
Szerencsemenet!
*
A csend muzsikál!
Kivágja a magas c –t.
Létünk, vég nélkül?
*
Ezt a kalandot
Túlélni… Úr kegyelme!
Az élmény örök.

Vecsés, 2014. augusztus 8. – Kustra Ferenc József –íródott: megtörtént esetről írt dokumentumregény alapján… A Gulágról gyalog menekültek a rabok, 5000 km –t, Indiába. [2 m -s hóból az 50° feletti sivatagon át… végig bujkálva!]

...